Hévíz látnivalói a világ második legnagyobb termáltavával
Hévíz a gyógyító hatásáról is ismert Hévízi-tónak köszönheti népszerűségét. A több mint 200 éves fürdőhagyományokkal rendelkező gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel. Egyre többen a közeli sármelléki repülőtérre érkeznek hazánkba. Nézzük, melyek Hévíz látnivalói!
Olvasói beszámoló Hévízről
„Augusztus utolsó hetében szállást kerestünk a Balaton körül. Végül a foglaltság és az árak miatt Hévízt választottuk, onnan jártunk kirándulni. Hévíz városa is megsínylette a vírus miatti vendég kiesést, hiszen jellemzően külföldiek szálltak meg eddig a városban. Sok helyen láttunk orosz feliratokat, pl. ingatlanirodák vagy orvosi rendelők kirakataiban.
A szomszédunkban még ebben a helyzetben is egy prágai házaspár lakott, majd érkezett Pozsonyból egy család. Valamivel arrébb idősebb német házaspár szállt meg. Igazi üdülőhely a város, rendezett, tiszta, virágos, üzletekkel, hotelekkel, szombati termelői piaccal.
Az volt az érzésem mintha tengerparton nyaralnánk, csak épp a tenger zúgását nem hallani. A fürdőbe a napi felnőtt belépő 6 ezer Ft, így sokan, külföldiek is a tóból kifolyó patakba járnak fürdeni. Meglepő, de az is annyira tiszta hogy vizililiomok élnek ott is. Hallottam, hogy patakban történő fürdést meg akarják tiltani, de azt is, hogy ki akarják építeni.
A vendégház tulajdonosai, egy fiatal pár, már 10 éve minden évben októbertől Ausztriában dolgoznak, tavasztól őszig pedig az itthoni vendégeiket fogadják. Küldök pár képet a városról.
Nem tapasztaltam, hogy elszálltak volna az árak. Két étteremről is tudok, ahol menüt lehetett enni elfogadható áron és egy pizzériát is kipróbáltunk. Nem drágább mint a Balaton, sőt kifejezetten jó árú szállást találtunk. Azért foglalunk apartmant vagy stúdiót, hogy a reggelit és a vacsorát (soha nem eszünk meleget vacsorára) meg tudjuk oldani magunk. Bevásárlóközpont van Keszthelyen kb 5-7 km-re Hévíztől, a tulaj is azt javasolta.
Egregyről – bár Hévíz része -, mégis külön számolok be, mert annyira egyedi.”
Hévíz látnivalói
Hévíz a gyógyító hatásáról is ismert Hévízi-tónak köszönheti népszerűségét. A több mint 200 éves fürdőhagyományokkal rendelkező gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel. Egyre többen a közeli sármelléki repülőtérre érkeznek hazánkba. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött egymillió vendégéjszakával Magyarország második legnépszerűbb települése Budapest után. Németországból 258 ezren, Oroszországból 181 ezren, míg Ausztriából 97 ezren érkeztek 2019-ben.
- Hévízi-tó a tündérrózsákkal
- Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
- Védett lápterület, véderdő és park
- Dr. Schulhof Vilmos sétány és a Sétáló utca (Rákóczi utca)
- Héttornyú Szentlélek római katolikus templom (1999)
- Református-Evangélikus Templom
- Egregyi Jézus szíve Templom
- Városháza és a Városháza előtti tér, Nymphae díszkút
- Hévíz város Pantheonja
- Szoborpark
- Szent András a kereszten
- Római katona sírja
- Történelmi villák
- Deák Ferenc szobra
- Római kori romkert
- Muzeális Gyűjtemény/Fontana Mozi
A településen áthalad az Országos Kéktúra. Bejárhatjuk a várost – beleértve a borospincéiről is híres Egregy városrészt is – városnéző kisvasúttal vagy akár kerékpárt is bérelhetünk.
Nagyon köszönöm a beszámolót és a fotókat Arnhoffer Klárának!