Sóhajok hídja Magyarországon
A Sóhajok hídja nevet említve szinte a szemünk előtt látjuk, ahogy egy Velencében gondolázó boldog pár átsuhan a két épület közé emelt ívelt kőhíd alatt. Pedig Sóhajok hídja Magyarországon is van. Nem is egy. Ugyan nem olyan népszerűek és híresek, mint az olaszországi nagytestvér, de vannak és a nevüket sem véletlenül kapták.
Sóhajok hídja a világban
Ahhoz kétség sem fér, hogy a leghíresebb Sóhajok hídja Olaszországban, a romantikus Velencében látható. A mindössze 8 méteres Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri) a Rio del Palazzo felett ível át, a Dózse-palotát (Palazzo Ducale) és a börtönt (Prigione) köti össze.
Sokan úgy gondolják, hogy a szerelmesek sóhajainak köszönheti a nevét, de az igazság közel sem ilyen idilli. A híd a Dozse palotát és a komor börtönépületet kötötte össze egymással. Ezen vezették át egykor a rabokat a Tizek Tanácsa elé, kihallgatásra vagy ítéletre. A híd ráccsal fedett ablakai mögül a rabok csak néhány pillantást vethettek a lagunára, a legenda szerint ezért sóhajtoztak.
A híd romantikus elnevezése Lord Byronnak, a nagy angol költőnek köszönhető, Ő nevezte el Bridge of Sighs-nak, azaz Sóhajok hídjának, ami aztán átment a köztudatba is.
Sóhajok hídjának szokás nevezni a két épületet összekötő, esetenként folyón átívelő hídat, ami gyakran tréfás elnevezés.Világszerte több hídnak is ezt a nevet adták.
Itt találkozhatsz Sóhajok hídjával a nagyvilágban
- a Waterloo Bridge (London), Egyesült Királyság,
- a Sóhajok hídja (Oxford), Egyesült Királyság,
- a Sóhajok hídja (Cambridge), Egyesült Királyság,
- a Római híd (Frankfurt am Main), Németország,
- az Allegheny County Courthouse bíróság épületrészeinek összekötő hídjai, Pittsburgh.
Sóhajok hídja Magyarországon
Szegedi Sóhajok hídja
Az egyik leghíresebb magyar sóhajok hídját, a szegedit már bemutattam itt a blogon, így most csak röviden összefoglalom a tudnivalóit. A szegedi Városházát a Bérpalotával összekötő, mára műemléki védettséget élvező gyaloghíd a velencei híd mintájára épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezésében neobarokk stílusban.
1883-ban Ferenc József osztrák császár és magyar király Szegedre látogatott megtekinteni az árvíz után újjáépített várost. A Szegedi Nemzeti Színház megnyitása előtt a királyt a Városháza melletti Bérpalotában szállásolták el, majd a Városháza épületében fogadták. Az ő biztonságos és kényelmes közlekedése érdekében készült el a zárt híd.
Sóhajok hídja Győrben
A győri Széchenyi István Egyetem (volt KTMF) két épületét összekötő vasúti híd szintén a sóhajok hídja nevet viseli. Az 1980-as évek elején magam is sokszor átsétáltam rajta és alatta, amikor itt töltöttem főiskolás éveim. Sóhajból is kijutott bőven a beadandó feladatoknak, vizsgáknak köszönhetően…
A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolához igen stílusos a vasúti kocsit ábrázoló híd. A híd alapja egy acélhíd, erre került rá a kifejezetten erre a helyre gyártott egyedi vasúti személyvagon. A Magyar Vagon- és Gépgyár által készített személykocsiban azonban nincsenek ülések és tíz méterrel hosszabb a szabványosnál.
Sóhajok hídja további tanintézményeknél
A diákoknak máshol is kijutott a jóból és van sóhajok hídja:
- a kalocsai volt jezsuita rendházat (Belvárosi Általános Iskola) és a hozzátartozó kollégium (Fiúnevelő) 1. emeletét összekötő híd,
- a budapesti Műegyetem Központi Könyvtárát és Központi Épületét összekötő híd, az 1909-ben elkészült neogótikus híd a kulturális örökség része. A terveit Pecz Samu készítette, aki maga is tanított az egyetemen és a kivitelezést is ő vezette.
- a budapesti Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium két épületét összekötő híd,
- az esztergomi papnevelde hídjának régi, köznapi neve
Sóhajok hídja Balatonszemesen
A balatonszemesi Szabadság utca és Bagolyvár utca kereszteződésében, százéves gesztenyefák alatt húzódik meg az olasz „nagytestvér” mintájára épített híd. A helyi legenda úgy tartja, hogy a hídon átsétálva kívánni kell valamit, ami hamarosan valóra is válik.
Sóhajok hídja Balatonvilágoson
A balatonvilágosi Magasparton, a Panoráma-kilátót övező parkban áll egy fehérre festett kis fahíd, amit a helyiek a Szerelmesek hídjának vagy Sóhajok hídjának hívnak. A híd korlátját szerelemlakatok díszítik.
Ezt csak erősíti a híd feletti táblán olvasható szöveg: Az itt fogant szerelem múlhatatlan.