Húsvéti helyszínek szerte a világban

Áldott húsvétot kívánva egy tartalmas utazásra hívlak a húsvéti helyszínek és hagyományok birodalmába.

hollókői húsvét

Húsvét ünneplése és hagyományai

A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a feltámadás ígéretével. A húsvét eredete egyértelműen vallási vonatkozású, a Jézus keresztre feszítése utáni feltámadásának emlékezete. Sokaknak azonban egyszerűen csak a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének kezdete. Minden évben változó időpontban köszönt ránk. A tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapon tartjuk. 

Virágvasárnap a neve a húsvét előtti utolsó vasárnapnak. Ezen a napon a katolikus egyház Jézus Jeruzsálembe való diadalmas bevonulására emlékezik. A virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el.

Ahány ház, annyi szokás a húsvét ünneplésében is. A közös gyökerek ellenére még hazánkon belül is eltérőek a húsvéti szokások, hagyományok. Nem kell messzire utazni ahhoz sem, hogy a nyuszi helyett más állatka legyen a tojásfelelős. A magyar húsvéti jelképek és hagyományok mellett a világ más részeinek húsvéti szokásaira is kitérek.

A húsvéti locsolkodás vagy húsvéti locsolás hagyományát magyar szokásnak tartjuk, bár a környező országokban is találkozunk vele. Elődeink hite szerint a legismertebb húsvéti szokás termékenység varázsló erővel bírt. Máig él a rituálé, a húsvéti ünnepek utolsó napján, húsvét hétfőn a fiúk, férfiak elindulnak meglocsolni a lányokat, asszonyokat, hogy azok mindig frissek, üdék legyenek. A lányok hagyományos, vízzel való locsolása már csak a falvakban jellemző, a városokban inkább a kölnivizes öntözés dívik. 

Néhány népköltésű locsolóversért kattints a linkre.

Ikonikus húsvéti helyszínek Magyarországon

A locsolkodás hagyományát Hollókőn nagyon őrzik, bár az idén elmarad a locsolkodás.

Hollókő, az alig 300 lelkes nógrádi falu volt a világ első faluja, amit az UNESCO világörökségi helyszínné választott. Az eredeti állapotában megmaradt falurész ma is lakott és igen kedvelt kiránduló hely. Ezek Hollókő látnivalói!

És ha húsvét és Golgota, akkor nem maradhat ki Munkácsy remekműve sem.

A Déri Múzeum Debrecen és hazánk egyik legnevezetesebb közgyűjteménye. Régészei tára, több ezer darabos természetteudományi, néprajzi, képzőművészeti és iparművészeti gyűjteménye önmagában is kiemelkedő. A múzeum legnagyobb értéke és egyben leglátogatottabb része a Munkácsy Mihály festette trilógia együttes kiállítása. A Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce homo című hatalmas festmények egy külön teremben láthatók a legfelső szinten.

Húsvéti helyszínek szerte a virágban

Azt hiszem mindenkinek jól jön egy szívből jövő húsvéti üdvözlet Rómából. Bár a fotókat pár évvel ezelőtt készítette olvasónk és mára Olaszországban is sok minden megváltozott, biztos vagyok benne, hogy a virágok az idén is pont ilyen szép virágosan köszöntik az ünnepet. Na és várják, hogy visszatérjenek a turisták.

Ha már Olaszországban voltunk, maradjunk még ott.

A Torinói lepel évszázadok óta áll az érdeklődés és a találgatások középpontjában. Nem is csoda. Ha valóban Jézus leple volt, akkor a kereszténység legnagyobb csodája. Ha pedig nem, akkor az teszi érdekessé, hogy nincs még egy hozzáfogható ember alkotta tárgy a világon. A rejtély  továbbra is feltáratlan marad, de néhány érdekes tényt lerántok róla.

Na ezzel most jól a végére szaladtunk, pedig előtte még ott volt az utolsó vacsora. Sőt, előtte virágvasárnap, amikor Jézus megérkezett Jeruzsálembe.

Aranykapu nemcsak a magyar gyermekdalban létezik, így hívák Jeruzsálem óvárosának egyik, több mint 1200 éve befalazott bejáratát. Az Aranykapu Jeruzsálemben a Templom-hegyen áll, a zsidók, a keresztények és a muzulmánok szerint is szenthely, azon csak a Messiás léphet be. A jóslatok szerint ezen keresztül lép majd be a Messiás Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről az Ítélet napján.

Aztán jött nagycsütörtök, az utolsó vacsora napja.

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora című freskójának titkos üzenetét már sokan próbálták megfejteni. Erre én nem vállalkozom. Szerintem az itáliai reneszánsz művészet kiemelkedő alkotásának rejtélyét nem is lehet dekódolni. Ahány ember annyi vélemény. Egy dologban viszont mindenki egyetért: fantasztikus alkotás, amit mindenkinek látni kell.

Na de hol is volt ez az utolsó vacsora?

Jeruzsálem óvárosi falain kívül, a Sion-hegyen található a terem, ahol a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus elfogyasztotta az utolsó vacsorát apostolaival. Az épület jelenleg Izrael Állam tulajdonában van, ami szabadon látogatható, de vallásgyakorlásra nem használható.

És mi történt a vacsora után?

A Bibliából is ismert Olajfák hegye valójában egy domb Jeruzsálem óvárosától keletre, ahonnan lélegzetellátó panoráma nyílik a szent városra. Itt található a világ legrégebbi zsidó temetője, a világ leghíresebb kertje, a Getsemáné-kert és több nevezetes keresztény templom és emlékhely.

A Getsemáné-kert (Getszemáni-kert, Gecsemáné-kert írásmóddal is találkozhatunk) a világ leghíresebb kertje, amit a Bibliából is ismerhetünk. A Jeruzsálemre lélegzetelállító látványt nyújtó Olajfák hegyének lábánál fekvő kertben fogták el Jézust. A legenda szerint a több mint 2000 éves olajfákból álló ligetben csattant el Júdás csókja és az itteni egyik fára akasztotta fel magát Júdás az árulása után.

Az Olajfák hegyének lábánál, közvetlenül a Getsemáné-kert mellett található a 16 nemzet – köztük Magyarország – adományából az első világháború után felépített Nemzetek temploma (Church of All Nations). Az Agónia-bazilikának (latin: Basilica Agoniae Domini) is hívott gigantikus templomot egy egykori bazilika romjaira építették, úgy tartják, hogy az itt látható kőtömbön imádkozott utoljára Jézus mielőtt letartóztatták.

A Via Dolorosa nemcsak Jeruzsálem legismertebb utcája, de minden bizonnyal a világon is a leghíresebbek közé tartozik. A kanyargós útról úgy tartják, Jézus itt vitte a keresztet elitéltetésnek helyéről a Golgota felé. A mindig zsúfolt, keresztény zarándokok által végig járt  útvonalon 14 stáció emlékeztet Jézus szenvedéseire.

A Szent Sír-templom (latinul: Ecclesia Sancti Sepulchri) a kereszténység egyik legfontosabb szentélye. Jézus Krisztus keresztre feszítésének, közeli sírjának és feltámadásának helyét is magában foglalja. Az 1349-es pestis járvány óta most először zárták be hosszabb időre a napjainkat megkeserítő koranavírus járvány miatt.

Végére pedig egy titokzatos helyet hagytam.

A Húsvét-sziget monumentális kőszobrainak rejtélyét 1722 óta, az első európai felfedezők szigetre érkezése óta próbálják megfejteni. Az őslakos Rapa Nui emberek szobrai még a mai nap tudósainak is sok fejtörést okoznak.

A híres Fabergé-tojások a cárok húsvéti ajándéknak szánt ékszerajándékai a luxus szimbólumai. A húsvéti tojások legjei a bő százévvel ezelőtt élt ékszerész, Peter Carl Fabergé vagyonokat érő ékszertojásai. Az izgalmas történettel rendelkező Fabergé-tojások az orosz cári család kedvencei voltak, gyakran hamisították és hamasítják a mai napig az ékszertojásokat. Az ékszerekkel kirakott és zománcozott húsvéti dísztojások némelyike a moszkvai Kreml Múzeum részét képező Fegyvertárban tekinthető meg. 2022 augusztusában a szépen felújított budapesti Párisi-udvarban nyílt meg a híres aranyműves-dinasztia, a Fabergé ékszerház első magyarországi márkaképviselete.

Végül Zelk Zoltán: A három nyúl című verséből készített videóval kívánok sok locsolót a hölgyeknek és sok kedves, és locsolásra érdemes hölgyet az uraknak.

Köszönöm, hogy velem tartottál. Találkozzunk legközelebb is!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük