Luxembourg látnivalói, Európa egyik pénzügyi központja

Luxembourg városa nemcsak Luxemburgnak, Európa legnagyobb törpeállamának a fővárosa, de a kontinens egyik pénzügyi központja is. Ez meg is látszik a rendezett utcákon. Óvárosa és régi erődítményei 1994-ben az UNESCO világörökségi listájára is felkerültek. Luxembourg látnivalói mindenképp megérnek egy egynapos látogatást. A város gyalogosan is bejárható, de ahogy egész Luxemburgban, itt is ingyenes a tömegközlekedés.

Luxembourg

Luxembourg rövid történelme

A római időben a mai luxemburgi főváros csak két utcából állt, a 10. században már apátság és kastély is volt a településen. A nevét is erről a kastélyról kapta a nevét, előbb Licilinburhuc, később Lützenburg nevet, ami aztán Luxembourgra változott. Ez az írásmód nem elírás, az ország nevét Luxemburgnak írjuk, míg a nagyhercegség székhelyének nevébe bekerül egy “o” betű is.

A városfalat 1340-ben kezdték el építeni, majd a 1354-ben a hercegség fővárosa lett. 1443-ban Jó Fülöp burgund herceg elfoglalta a várost, ami ezután Németalföld része lett.

Az 1830-as londoni konferencia után a poroszok, majd 1914-ben és 1940-ben a németek foglalták el a várost, melyet 1944-ben az amerikai hadsereg szabadított fel.

A 16. századtól 1867-ig Luxembourg volt Európa egyik legnagyszerűbb erődített területe. Földrajzi elhelyezkedése fontos stratégiai és katonai helyszínné tette a városállamot, az egymást váltó uralkodók pedig mindig újra megerősítették a település védelmét. Nem véletlenül kapta az „Észak Gibraltárja” nevet.

Luxembourg földrajzi fekvése fontos stratégiai és katonai helyszínné tette a városállamot. A trónján egymást követő hatalmak uralkodói – a németrómai császárok, a Burgundiai-ház, a Habsburgok, a francia, spaonyol, porosz királyok – újból és újból megerődítették a települést. Részleges lerombolásukig az erődítmények a több évszázadot átívelő katonai építészet csodálatos példái voltak.

17-18. szabadi, méhsejtszerű kazamatáival a régi negyed a Bock-sziklától délre terül el. A Marché-aux-Poissons negyed volt a város első szabadtéri területe, és az itt található Szent Mihály-templom a 10. századból származik.

Az óvárosi negyed és az erődrendszer 1994 óta az UNESCO Világörökség részét képezi.  

Luxembourg

Luxembourg város látnivalói, nevezetességei

Luxembourg jelenlegi arculatát meghatározó épületek zöme az 1870-es évek után épült. A nagyhercegség örökös semlegességét kimondó 1867-es londoni egyezmény ugyanis elrendelte a várost körülvevő falak és erődítmények lebontását és 51,8 négyzetkilométernyi erődjének nyitott várossá alakítását. Az eredeti erőd lebontása után kezdődött a város jelenlegi képének kialakítása.

Melusina, Luxembourg hableánya

Az Alzette folyó mentén található hableány szobor Luxemburg alapításának állít emléket. A legenda szerint Sigried gróf 963-ban az Alzette folyó völgyében vadászott, amikor is megpillantott egy sziklán üldögélő szépséges lányt, Melusinát. A gróf azonnal szerelembe esett és feleségül vette a lányt. A házasságnak azonban két feltétele volt. A gróf építsen egy várat a sziklaszirt fölé, illetve hogy szombatonként nem találkozhatnak egész hátralévő életük során.

Teltek az évek, és a grófon eluralkodott a kíváncsiság. Egy szombati napon megleste feleségét fürdőzés közben, meglepődve látta, hogy sellő alakot ölt. Az asszony azonban észrevette férjét, és bánatában, csalódottságába örökre bezárta magát egy sziklafalba. Hétévente újra és újra megjelenik a sziklán, arra várva, hogy valaki kiszabadítsa.

Arany hölgy (The Monument of Remembrance)

A belváros legszembeötlőbb látványossága és kedvelt találkozási pont az Arany hölgyként (The Monument of Remembrance, Gëlle Fra) ismert emlékmű az I. világháborúban önként szolgáló több ezer luxemburginak állít történelmi emléket.

Az 1923-ban átadott, Claus Cito által készített 21 méter magas gránit obeliszk tetején egy babérkoszorút tartó aranyozott bronz hölgy áll. Az obeliszk lábánál két bronz alak jelképezi a katonákat, az egyik a haza szolgálata közben veszítette életét, a másik elesett bajtársát gyászolja.

Luxembourg

Érdemes besétálni a hangulatos kis utcákba is.

Luxembourg
Luxembourg
Luxembourg

Érdekes szobrokra és akár tüntetőkre is bukkanhatunk.

Luxembourg
Luxembourg

Notre-Dame katedrális

A Notre-Dame katedrális a német-alföldi késő gótikus építészet kiemelkedő alkotása. A székesegyház a luxembourgi rómaia katolikus egyház székhelye, alapkövét 1613-ban tették le. Eredetileg jezsuita templom volt. A katedrális kriptájában vannak eltemetve a nagyhercegi dinasztria tagjai. Belső faragott oszlopaival és neogótikus belső tereivel páratlan látványt nyújt, ráadásul a belépés ingyenes.

Luxembourg

Kirchberg városrész

Egyre több azonban a modern épület Kirchberg városrészben, amik elsősorban európai uniós intézményeknek és pénzügyi szervezeteknek adnak helyet. A városban található az Európai Bíróság és az Európai Parlament titkársága, az Európai Számvevőszék, a Kiadóhivatal (OPOCE) valamint az Európai Befektetési Bank.

Luxembourg

Ugyan csak a modern negyedben található az új Filharmónia és a Modern Művészetek Múzeuma is.

Modern Művészetek Múzeuma

Az üvegtetős épület teteje ugyanannak a szakembernek a munkáját dicséri, aki a párizsi Louvre-piramisok tervezte. Kortárs, modern művészeti alkotások kaptak itt helyet, többek közt Moholy-Nagy László munkáit is megcsodálhatjuk itt.

Luxembourg nagy előnye, hogy minden pontja eléhető gyalog. 96 viadukton sétálhatunk át és a látvány mindenhol lélegzetelállító.

Kazamaták

Az óvárosban, az úgynevezett Bock-szirt alatt 17. és 18. században épült kiterjedt földalatti járatokat, kazamatákat találunk. 

Óváros és Adolphe-híd

Luxembourg viaduktjai gyönyörű látványt nyújtanak. A főváros két magasan fekvő részét az 1903-ban épült impozáns Adolphe-híd köti össze, amely Nassaui Adolfról, az első nagyhercegről kapta a nevét. A gyönyörű viadukt közel 40 méter magasságban és 90 méteres ívvel nyúlik át  a völgyben kanyargó, festői a Petrusse folyócska fölött. 

Luxembourg

A híd legszebb látványt a Constituition Square, azaz az Alkotmány tér felöl nyújtja.

Saint-Michel (Szent Mihály) templom

A völgyben található Saint-Michel (Szent Mihály) templom a város legősibb vallási épülete. Elődje a 10. században épült, és kápolnaként funkcionált. A történelem során sok átépítésen, alakításon esett át, de román és barokk stílusú jegyek máig felfedezhetőek.

Luxembourg

Nagyhercegi palota

A 16. századból származó nagyhercegi palota szinte már jellegtelenül beleolvad a környezetbe. Csak a sok tornyocskája, a nagyhercegség címere és az ország zászlaja jelzi, hogy épp egy fontos épület előtt állunk.

Luxembourg

Egykor városházaként funkcionált, 1817 óta a luxemburgi kormány székhelye. A palota előtti őrségváltás július és szeptember között tekinthető meg.

Luxembourg

A mór stílusú hercegi palota a spanyol megszállás alatt épült, az 1570-es években. Régebben még itt élt az uralkodó, de manapság már csak ünnepélyes fogadások helyszínéül szolgál. A palota csak nyáron látogatható, egyórás sétát tehetünk benne, idegenvezetői kísérettel.

Luxembourg

Parlament

A palotával egybe épült a parlament, aminek díszes kéményeire is érdemes vetni egy pillantást.

Luxembourg

Várostörténeti Múzeum

Az Óvárosban található múzeum a város történelmét mutatja be a 10. századtól napjainkig. A több mint 500 eredeti tárgy mellett multimédiás és interaktív funkciókkal ellátott kiállítás várja az érdeklődőket. 

Casino

Az 1882-ben megnyílt Casino egykor a kulturális társadalmi élet és a szerncsejáték fontos színtere volt, ma pedig kortárs művéészeti kiállítást találunk itt. Hátoldalán egy emléktábla őrzi Liszt Ferenc utolsó zongora-hangversenyének emlékét.

A fővárosban ingyen városi wifire is kapcsolódhatunk, csupán a telefonszámunkat kell megadni, amire SMS-ben elküldik a kapcsolódáshoz szükséges kódot. Teszteltem, szuperül működött.

2020. március 1-től pedig ahogy az egész országban, a fővárosban is ingyen használhajuk a tömegközlekedési eszközöket.

Luxembourg óvárosa – videó

További olvasnivalók Luxemburgról

A világon először az Európa legnagyobb  miniállamában vált térítésmentessé a vonaton, a buszon és a villamosokon való utazás az ország egész területén. 

Luxemburg amilyen kicsi, olyan változatos és érdekes. A lankás folyóvölgyeivel, erdős hegyeivel, történelmi borvidékeken magasodó ódon várkastélyaival igazi kis gyöngyszem. A festői elhelyezkedésű fővárosa, Luxembourg bankoktól és irodaházaktól zsúfolt, nyüzsgő nagyvárosnak tűnik, de csupán 80.000 lakosa van. Vegyük sorra, melyek Luxemburg látnivalói!

https://kozelestavol.hu/luxemburg-europa-legnagyobb-minallama/

Luxemburg, hivatalosan Luxemburgi Nagyhercegség Európa legnagyobb miniállama. Szomszédai: Franciaország, Németország és Belgium. Belgium, Hollandia és Luxemburg szoros regionális együttműködését Benelux államokként említik. Az állam nevét magyarul Luxemburgnak, fővárosáét pedig Luxembourgnak írjuk. Luxembourg Európa egyik fontos pénzügyi központja, több Európai Uniós intézmény székhelye.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük