125 éves a Vígszínház – ingyenes előadásokkal ünnepelnek

A Millennium évében, 1896. május 1-én tartotta első előadását Magyarország első magánszínháza és legnagyobb kőszínháza, a Vígszínház. Az osztrák Fellner és Helmer cég által tervezett neobarokk épület egy év alatt készült el. A színház társulata 2021. május 1. és 8. között múltidéző, ingyenes online vetítéssorozattal ünnepel és örvendezteti meg a közönséget.

Vígszínház

125 éves a Vígszínház

Az akkor még külterületnek számító, malmokkal, ipari létesítményekkel szegélyezett mocsaras területen rakták le a Vígszínház alapkövét 1895. április 1-én. Egy évvel később – ugyan még tartottak a belső munkálatok – megkezdődött a bemutató előadás olvasópróbája. 1896. május 1-jén Jókai Mór erre az alkalomra írt A Barangok, vagy a peoniai vojvoda című darabjának díszbemutatójával nyitotta meg kapuit a Vígszínház. A darabot összesen csak hárimszor játszották. Ferenc József május 6-i látogatásakor sem ezt adták elő.

A Vígszínház története

Az ország első magánszínházának és sorrendben a negyedik színház (Nemzeti Színház, Népszínház, Opereház után) alapításának terve már évekkel korábban felvetődött. 1894-ben megalapítoták a Vígszínház Rt.-t és adományok gyűjtésébe kezdtek.

A színház megépítése egybeforrt a Nagykörút kiépítésével. Az épület mögött akkoriban még mocsaras terület húzódott, megnyitásakor a szemben lévő telken még Budapest egyik legnagyobb malma állt. Ezután kezdődött Budapest világvárossá válása és a polgárság új központjának, a Lipótvárosnak, majd az Újlipótvárosnak a kialakulása.

Az épület alig egy év alatt készült el a bécsi Fellner és Helmer színházépítő cég tervei alapján, Havel Lipót építőmester vezetésével. Nézőterét több mint ezer ember befogadására tervezték.

Az első igazgató, Ditrói Mór volt, aki Kolozsvárról érkezett, az ottani fiatal társulatának zömével együtt. Az ifjú színészek a fővárosban még teljesen ismeretlenek voltak, de nevüket rövid idő alatt megtanulta a közönség.

1935-ben Pesti Színház néven új kamaraszínháza lett az intézménynek a Révay utcában.

1945. január 16-án bombatalálat érte az épületet. Újra felépítve 1951-ben nyílt meg a Magyar Néphadsereg Színháza néven. Eredeti és ma is használatos nevét csak 1960. szeptember 8-án kapta vissza. Az épület 1974-ben műemléki védettséget kapott.

Vígszínház

1993 tavaszán kétmilliárd forintos hatalmas felújításba kezdtek, hogy visszaadják a színház századfordulós hangulatát. Több helyen ismét páholyokat létesítettek, újra helyére került a másfél tonnás csillár, amely az eredeti hasonmása. Megnövelték az épület hasznos területét, új emeletet építettek, illetve beépítették a tetőteret is. 1994. október 22-én a köztársasági elnök nyitotta meg a színházat. A felújítás alatt a Nyugati pályaudvar mellett felállított sátorszínházban játszottak.

2013-ban az Új Széchenyi Terv keretében napelemes rendszert telepítettek az épület tetőszerkezetére, jelentős mértékben csökkentve a ház közhálózatról levett villamosenergiájának szükségletét. Bár napelemes fűtés nem került kialakításra.

A Szent István körúton található Vígszínház máig az egyik legkedveltebb és legtöbb néző előtt játszó színházunk. Olyan nagy nevek kezdték itt pályafutásukat, mint például Tolnay Klári, Dajka Margit, Mezey Mária vagy Halász Judit.

Több feledhetetln előadást is volt szerencsém látni a színházban. Hatalmas élmény volt az is, amikor egy nyílt napon bekukkanthattunk egy darab próbájába és neves színészek vezetésével bejárhattuk az épületet a színpadtól a zsinórpadlásig.

Jubileumi ingyenes online előadások

Eddig sem kellett nélkülözni a vígszínházi színészek játékát, hisz az Eszínhaz oldalon keresztül több darabot is megnézhettünk és én néztem is. De azt hiszem egy hétre ismét meglesz a programom.

A Vígszínház oldaláról 8 kultikus előadás lesz ingyenesen megtekinthető. Olyan előadások, gyakran olyan szereplőkkel, amelyeket és akiket már csak így felvételről láthatunk.

Ingyenes online vetítéssorozat előadásai:

május 1. szombat – Körmagyar (1989)
május 2. vasárnap – Az udvari kalap (1965)
május 3. hétfő – Macskajáték (1971)
május 4. kedd – Az üvegcipő (1978)
május 5. szerda – Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977)
május 6. csütörtök – Csókos asszony (1987)
május 7. péntek – Dühöngő ifjúság (1992)
május 8. szombat – A padlás (1988) 

A közvetítéssorozat minden este 19 órától látható a Vígszínház honlapján.

Képek a Vígszínház történetéből

A videóban többek között a háborús pusztítás után romokban heverő színház is látható.

További sok érdekesség olvasható még a Színház történetéről a Magyar színháztörténet oldalon.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük