Kinyitott a budapesti Füvészkert
Az Alcsúti Arborétum után a ELTE Füvészkertje is bejelentette, hogy 2021. március 11-től újra látogatható. A budapesti Füvészkert hazánkban elsőként, 250 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. A védelmi szabályok betartásával márciusban – a 15-i nemzeti ünnepen is – 9-16-ig között várja a látogatókat.
Újra nyitva a budapesti Füvészkert
Március 11.-től ismét látogatható a Füvészkert, csak a szabadtéri területek, az üvegházak zárva lesznek. Kérjük, mindenki tartsa be a védelmi szabályokat: maszkviselés, kézfertőtlenítés, távolságtartás!
A belépőjegyek változatlanok, várjuk Önöket!Kártyával is lehet fizetni.
Nyitva tartás: márciusban 9-16-ig. – közölték a jó hírt a budapesti Füvészkert Facebookoldalán.
A kérdésekre adott válaszokból azt megtudhattuk, egyszerre max 200 fő lehet bent a kertben, de „bíznak az emberekben és nem állítanak őrt melléjük”.
A 2020-ra megváltott bérleteket pedig a bezárt időszak időtartamával, azaz két hónappal meghosszabbítják.
A kert megnyitásának 250 éves évfordulójára, 2021 szeptemberére nagyszabású rendezvénysorozatot szerveznek. Ennek fontos eleme lenne egy fényfesztivál, amihez szponzorok jelentkezését várják.
Szponzorokat keresünk a „Fénykert” tematikus fényfesztivál megrendezéséhez.
A fényfesztivál a jubileumi év ünnepségeinek kísérő rendezvénye. Várható időpont: A Füvészkert 250 éves fennállásának tiszteletére szervezett emlékkiállítás nyitó időpontjával összehangolva.
A „Fénykert“ egy tematikus fényfesztivál, éjszakai sétákkal, analóg és digitális technológiák használatával. A vetítések által megelevenednek a növények különleges formái, fantasztikus textúrái. A látogatók egy különleges atmoszférájú, mágikus utazáson vehetnek részt, melyben a növények életre kelnek.
Ezzel tehát tovább bővült a jelenleg is nyitvatartó arborétunok és botanikus kertek sora. Itt pedig megtalálod a magyarországi botanikus kertek listáját.