Nyíregyháza Sóstó csodálatos virágai
Nyíregyháza Sóstó neve fogalommá vált. Annak ellenére, hogy több városunkhoz is tartozik Sóstónak hívott település rész, a legtöbb embernek a Sóstó hallatán Nyíregyháza jut eszébe. Talán nem véletlen. A Sóstót egyre többen látogatják, környezetét csodálatos virágokkal is szépítik, ezekről küldött fotókat olvasónk, Hódosi Ágnes.
Nyíregyháza északi részén, Sóstógyógyfürdőn találjuk a csodálatos környezetű Sóstót. A közel 9,5 hektár vízfelületű tó nátriumsó koncentrációja és a sziksótartalma igen magas, maximális mélysége 2 és fél méter. Északi része csónakázótóként, a város felé eső része, fürdőhelyként funkcionál.
A sós vizű szikes tavat már Mátyás király korában is ismerték Igrice néven. A város asszonyai 1794-ben kaptak engedélyt arra, hogy Sóstón ruhát mossanak. A 19. század 20-as éveiben megépült az első, négy káddal működő fürdőház és a vendéglő.
A partra felgyűlt sziksót a közeli szódagyárban dolgozták fel. A 1905-1911 közötti a kisvasúti építkezések, majd a 1927-os műút-építés széles körben elérhetővé tették a területet.
1931-ben a tó egy része még mocsár volt. A tó ma látható formáját az évtizedek alatt történt gyakori mederkotrások után nyerte el. A Sóstó vízét gyógyhatásúnak vélték, csúz, köszvény és vérbetegségek ellen is alkalmazták.
A II. világháború idején a német megszállás elől menekülő lengyeleket fogadtak be. 1953 és 1955 között ide érkeztek a malenkij robotra elhurcolt túlélők.
Nagy lendületet adott a területnek, hogy 1957-ben felfedezték, hogy a föld mélye 50 fokos hévizet rejt. Megépült és azóta is szinte folyamatosan szépül a Parkfürdő, aztán sorra épültek a szállodák, kempingek, szórakozóhelyek.
Nagyon köszönöm a fotókat Hódosi Ágnesnek!