Turai Schossberger-kastély – ilyen volt a felújítás előtt
Pár éve a Pest megyei Turán található Schossberger-kastélyt úgy tekinthettem meg, mint egy múzeumot. Jelképes összegű belépő díj megfizetése után szabadon bejárhattuk a hatalmas kertet és a jobb sorsot is megélt, düledezően is elbűvölő épületet. A kastély hivatalos oldalán lévő tájékoztató alapján csak találgatni lehet, hogy a 2016-ban megkezdett felújítás után mi lesz az épület sorsa. Vajon lesz-e még lehetőségem bejutni vagy az csak a kiváltságos felső tízezernek adatik majd meg? Nézzük milyen volt a Turai kastély 2014-ben!
Tura látnivalói
Alsó-Galga mente legnagyobb települése, a 8.000-es lélekszámú Tura 2001-ben nyerte el a városi rangot. Egy az 1500-as évek elejéről származó pecséten TVRA néven jegyzik a mezővárost. Mátyás király korában vámmal és vásártartási joggal rendelkező település volt. Az 1600-as évektől több mint két évszázadon át Tura az Esterházyaké volt. 1873-ban a turai határ 1/3-ad részét a kereskedéssel és bankügyletekkel tetemes vagyont szerzett báró, a Felvidékről származó Schossberger Zsigmond vette meg.
Turai kastély – Schossberger kastély
Sokáig úgy tartották, hogy a kor legnagyobb építészének, Ybl Miklósnak a tervei alapján épült fel az „Operaház kistestvéreként” is emlegetett neoreneszánsz stílusú kastély. A legújabb kutatások szerint azonban nem Ybl Miklós, hanem Bukovics Gyula volt a kastély tervezője és építésze. Erről Sisa József 2006-ban megjelent cikkében olvashatunk.
Bukovics Gyula (1841. – Bécs, 1914.) építész, műszaki hadmérnök Ybl Miklós munkatársa és a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet alapító tagja. Építészeti munkáira nagymértékben hatott a híres építész stílusa. Nevéhez fűződik több híres budapesti épület tervezése, így az Andrássy út kialakításában is nagy szerepet játszott, az utat szegélyező tekintélyes villák tervezésével. Fő művének a Földművelésügyi Minisztérium olasz reneszánsz formanyelvű épületét tartják, mely 1885-86-ban épült.
A 98 helyiségből álló kastélyba a kor összes technikai vívmányát beépítették, pl. étellift, központi fűtés, villanyáram, vízvezeték. Volt angol toalett, minden szinten fürdőszoba fűtés, a falak között 30 cm-es légréteg szolgált szigetelésül.
Schossberger Zsigmond halála után fia, Viktor vette át a birtok irányítását. Az 1930 -as években a család hanyatló anyagi helyzete miatt a a több ezer hektáros terület egy részét eladták. A II. világháború alatt szovjet katonai szállást, majd kórházat rendeztek be. 1946 és 1973 között általános iskola működött benne, 1958 óta műemléki védettség alatt áll. 1973-ban állami tulajdonban került, aztán 1991-ben privatizálták, majd főleg offshore-tulajdonosok kezében volt. 2016-ban potom pénzért a TRA Real Estates Kft. vásárolta meg. Azóta nem látogatható. A kastély honlapján az alábbi semmit mondó tájékoztató szerepel:
„A kastély épülete, állagmegóvási intézkedések okán 2016 szeptember 22-től kezdődően, a munkálatok befejeztéig az BEZÁRJA kapuit. Szíves megértésüket köszönjük!
Szíves megértésüket köszönjük!
TRA Real Estates Kft.”
Nem tudjuk tehát, hogy várhatóan meddig tart a felújítás, ahogy azt sem, hogy múzeumként, konferenciaközpontként vagy kastélyszállóként nyitja-e majd meg a kapuit.
2014-ben még így ajánlottam volna a kastély megtekintését:
„A Pest megyei Turán található romantikus Schossberger kastély felújítás előtt áll. Ennek ellenére vagy épp ezért megér egy kiruccanást. Az ódon, romos falak misztikussá, romantikussá varázsolják a francia reneszánszra emlékeztető stílusú kastélyt. Az épp kétszáz éve született Ybl Miklós tervei alapján épült remekmű az egyik leggyönyörűbb kastélyunk. Tornyaival, csipkéivel, a vele egybeépített pálmaházzal, csúcsdíszeivel és kéményeivel igazi mesekastély. A filmesek, romantikus szerelmespárok által is kedvelt épületegyüttesnek és a több mint tíz hektáros, tölgyekkel és gesztenyefákkal beültetett parknak különleges hangulata van. Az itt uralkodó béke és csend mindenkit azonnal magával ragad.
Nem véletlen, hogy Angelina Jolie 2010-ben itt forgatta „A vér és méz földje” című, a szerb-bosnyák háborúról szóló első filmjének egyes jeleneteit. A filmet 41 napig forgatták magyarországi helyszíneken. Pl. a Rózsák tere Szent Erzsébet temploma, a Kiscelli Múzeum, és az Esztergomi Bazilika épülete is felfedezhető a filmben. A lakótelepi jeleneteket pedig a IX. kerületi József Attila lakótelepen rögzítették.
Ha hinni lehet a híreknek, akkor Angelina és Brad kézzel írt szerelmes leveleket váltott házasságuk alatt, amikor egymástól távol töltötték napjaikat. Egy íly módon romantikus hölgy csak is egy ilyen helyszínt találhatott ideálisnak első filmjéhez, csak úgy, mint rendhagyó önéletrajzi könyvének bemutatójához és képanyagának kiállításához. Az egyik teremben ma is látható Angelina Jolie életrajzi könyvének képanyaga.
A belső tereket hosszú, világos folyósok, termek, díszes kupolák, oszlopok uralják. A termek üresek, korhű bútorokat itt nem találunk.
Az épülettel egybe épült az egykori pálmaház, amiben három szökőkút is gondoskodott a megfelelő látványról és klímáról.
Javaslom, hogy még a nagyszabású felújítás előtt látogass el, hidd el nem fogsz csalódni. Legegyszerűbb autóval érkezni, mert a kastély a város szélén található. A vasútállomástól busszal is megközelíthető, pár megállónyira van. „
Hát sajnos a megtekintésről már lemaradtál. A felújítás megkezdése óta nem jártam arra, csak a hírekből hallottam, hogy először a park fáinak kivágásával/megújításával kezdték a munkákat. Meg nem erősített hírek szerint gyors ütemben zajlik a felújítás, a külső falak már új színben pompáznak.
A bejegyzésben használt fotókat 2014-ben készítettem.
Információk:
2018. március 6-ról:
Benedek Marianna: „Napokban jártunk ott, folyik a felújítás, nem látogatható. A tető szépen rendben van. Körbe van állványozva, rengeteg munkagép veszi körül. A munkaterületre nem lehetett bemenni, a bejárat le volt zárva. Emiatt nem láttam értelmét a fotózásnak. Szerintem legalább 1-2 év mire teljesen rendben lesz. Ritka szép kastély.”
2020. Jan. 25
Mácsay Judit: “A kastély felújítása lassan a végéhez közeledik. Szálloda és rendezvényközpont kap helyett benne. Megújult a park, a növényzet, a kerítés, most már a kastélyhoz vezető út is. Lassan-lassan készen lesz.“
2020. július
A turai kastély felújítása befejeződött. 2020 nyarától BOTANIQ Turai Kastély néven szállodáként és rendezvényközpontként üzemel tovább.
A közhiedelemmel ellentétben a turai kastélyt nem Ybl Miklós tervezte, hanem Bukovics Gyula.
Kedves Zs.! Köszönöm a hozzászólást. Utána nézek és ha kell módosítom. Üdvözlettel: Nagy Jucó
A kastélyt továbbra sem Ybl Miklós tervezte, hanem Bukovics Gyula. Még akkor is, ha ez a tény a cikk írójának nem tetszik és törli a kommentemet. 😉
Kedves Zsolt!
Nem töröltem a kommentet csak nem volt időm azonnal reagálni rá.
A hitelesség úgy kívánta, hogy utána nézzek, mi a mai vélekedés az építész személyét illetően. Már csak azért is, mert április 1-én jött az első hozzászólás.
Miután megállapítottam, hogy jelenleg nem Ybl Miklósnak tulajdonítják a kastély építését, módosítottam a szöveget.
Köszönöm a jelzést és minden jót kívánok: Nagy Jucó