Virágos húsvéti üdvözlet Rómából

Akár hosszú ideje nem utazhatunk, akár most tértünk haza egy kiruccanásból, igazán jól jön egy szívből jövő húsvéti üdvözlet Rómából. Bár a fotókat pár évvel ezelőtt készítette olvasónk és mára Olaszországban is sok minden megváltozott, biztos vagyok benne, hogy a virágok az idén is pont ilyen szép virágosan köszöntik az ünnepet.

húsvéti üdvözlet Rómából

Virágos húsvéti üdvözlet Rómából

Róma, az örök város az év bármely szakában kitűnő választás. Nincs ez másként a tavasszal és különösen húsvét idején sem.

Szabó András olvasónk pár évvel ezelőtt Rómában töltötte a húsvéti hetet. Lelkes  természetbarátként a rengeteg nevezetesség mellett a helyi flora felfedezésére is szakított időt. Ahol csak tehette, a gyönyörű virágokat is lencsevégre kapta. Könnyű dolga volt, hisz a medterrán éghajlatú fővárosban sokkal előrébb jár a természet, mint hazánkban. Míg nálunk például a citrusok, bougainvilleák a teleltető helyeiken várják a jó időt, addig ott már javában virágba borultak a mediterrán növények és teremnek a zamatos gyümölcsök.

húsvéti üdvözlet Rómából

András szerette volna velünk is megosztani az élményt és egy gyönyörű fotós válogatással kívánt kellemes húsvéti ünnepeket. Sőt még a locsolkodásról sem feledkezett meg! Fogadd szeretettel a szívvel-lélekkel készített gyönyörű fotóit.

„Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok ezekkel a frissen készült képekkel minden csoporttagnak.

húsvéti üdvözlet Rómából

Rómában kellemesen meleg volt a nagyhéten, a természet jóval előttünk jár. Az akác már javában virít, ontja bódító illatát.

húsvéti üdvözlet Rómából

húsvéti üdvözlet Rómából

Ő a locsolófiú helyettem!”

Nagyon köszönjük a csodás üdvözletet Szabó Andrásnak!

További olvasnivalók Rómáról

Az Örök Város, Róma egyik legnépszerűbb és legnagyobb látványossága és egyben egyik jelképe a hatalmas Amphitheatrum Flavium, azaz a Colosseum. A kolosszális építmény volt az első, a tömegszórakoztatást szolgáló kőböl emelt épület. A világ egyik leghíresebb épületét, és legnagyobb amfiteátrumát emberek milliói látogatják évente.

Colosseum Rómában

Az Angyalvár (Castel Sant’Angelo) Róma egyik ikonikus épülete a Vatikán közelében. A kerek épület valójában nem egy középkori erőd, hanem Hadrianus császár mauzóleuma. Nevét a  tetején álló angyalszoborról kapta. Napjainkban múzeumként működik. Az Angyalvárhoz vezető hidat, a Ponte Sant’Angelot sokan Róma legszebb hídjának tartják.

Ponte Sant’Angelo, Az Angyalvár hídja

Antico Caffè Greco, Róma legrégebbi kávéháza, egy igazi ikon a városi kávézók világában. A történelem és a kultúra szerelmesei számára különösen érdekes hely, hiszen több mint 250 éve fogadja vendégeit az olasz főváros szívében. A Via dei Condotti-on – Róma egyik legelegánsabb utcájában -, a Spanyollépcső lépcső lábánál található hely nemcsak kávézó, hanem igazi múzeum is, ahol a művészek, írók és a történelem számos neves alakja megfordult.

Antico Caffè Greco kívülről

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük