Rozafa vára az albániai Shkodrában
Rozafa vára (albánul : Kalaja e Rozafës ), más néven Shkodër-kastély az albán-montenegrói határ melletti egyetemi, gazdasági és kulturális központ, Shkodra városa fölé magasodik. A 130 méter tengerszint feletti magasságban álló várat a Buna és Drin folyók veszik közre, fentről szép panoráma tárul elénk. A skhodrai vár építésének legendája három fivérről és egyikük befalazott feleségéről szól, a történet hasonló a magyar Kőműves Kelemen legendához.
Rozafa várának története
Jó döntés az albániai utazást Montenegró felől megközelítve kezdeni, ahol rögtön az albán kultúrtörténet egy ékességébe botlunk.
Albánia északnyugati részén, a montenegrói határnál fekvő Shkodra (Shkodër) az egyik legrégebbi és legtörténelmibb albán város, fontos kulturális és gazdasági központ.
A Shkodra fölé magasodó domboldalon álló hatalmas Rozafa várát a 14. században kezdték építeni. Nevét arról az asszonyról kapta, akik a legenda szerint beépítettek a várba.
Stratégiai fekvésének köszönhetően a domb már az ókorban lakott volt, az illírek fellegvára állt itt. A várromon belül egy 13. századi velencei katolikus templom romjai is találhatók, amelyet a tudósok a Szent István-székesegyházként tartanak számon. A 15. században az Oszmán Birodalom elfoglalta a várost, a templom helyére mecsetet építettek.
A vár számos híres ostrom helyszíne volt, köztük a 1478-79-es és a 1912-1913 között zajló ostromé is.
Az eredeti épületekből csak romok maradtak, de így is lenyűgöző, megkapó a látvány és a kilátás a városra.
Az albán Kőműves Kelemen legenda
A vár építéséhez a magyar Köműves Kelemen balladájával rokon legenda fűződik. A várat 3 fivér építte. Kemény munkájuknak nem igen volt látszatja. Amit egyik nap felépítettek, a másik napra ledőlt. A testvéreknek egy bölcs ember azt tanácsolta, hogy egyikük feleségét élve építsékbe a várba, az asszony csontjai majd megtartják a várt, csak úgy fog állva maradni.
A három testvér megesküdött a bölcsnek, hogy nem beszélnek feleségükkel a tervről. A két legidősebb testvér azonban megszegte ígéretét, és csendben mindent elmondott a feleségének, míg a becsületes legfiatalabb testvér megtartotta ígéretét és nem szólt semmit a nejének.
Másnap a legfiatalabb fiú asszonya, Rozafa vitte az ebédet a fivéreknek, a másik két asszony mondvacsinált ürüggyel otthon maradt.
Rozafának szoptatós kis gyermeke volt, így azt kérte, a testvéretektől, hogy úgy falazzák be, hogy gyermekéről továbbra is gondoskodhasson. Kívánsága az volt, hogy kisfiát a jobb szemével látni, a jobb kezével tartani, a jobb mellével táplálni, jobb lábával ringatni szeretné.
Ha sírni kezd, jobb szememmel felvidítom, jobb kezemmel megvigasztalom, jobb lábammal elaltatom, jobb mellemmel elválasztom. Hadd váljon kővé a mellem, és virágozzon a vár. Legyen fiam nagy hős, a világ uralkodója.
A várfalán egy dombormű emlékeztet a legendára.
Szomorú történet a hitről, az akarásról, a feláldozásról, az anyai szeretetről. Igaz vagy sem, ki tudja. Mindenesetre elgondolkodtató történet.
