Butrinti (Buthróton, Buthrotum) ókori romvárosa Albániában
Albánia egyik legjelentősebb történelmi épületegyüttesét, Butrint (Buthróton) ókori romvárosát több tízezer turista keresi fel évente. A látogatók nagy része a szemben lévő Korfu szigetéről érkezik az 1992-ben UNESCO világörökségi helyszínné választott görög-albán határ melletti romvárosba.
Butrint, Buthróton, Buthrotum története
A rom város nevével többféleképpen is találkozhatunk. Buthróton (ógörög Βουθρωτόν; latin Buthrotum; albán Butrint/Butrinti) ókori város a Jón-tengert a Butrinti-tóval összekötő Vivari-csatorna partján, Korfu szigetével szemben található.
Egy görög település, egy római város és egy bizánci püspökség maradványai találhatók a romvárosban.
Buthrotum területén az ember élet nyomai az i.e. 1. század elejéről származak. A hegyen az első időkben csak egy kis fellegvár állt, de jól megerősített falai védelmében hamarosan gyönyörű város jött létre körülötte templomokkal, városházával, színházzal.
Korfu és más görög szigetek ellenére Butrinti lakóinak többsége nem görög volt, hanem az illír népekhez tartozott. Az illírek a romai uralom alatt is megőrizték kultúrájukat. A nők például meglepően egyenranguak voltak a férfiakkal: egyedül élve olyan tulajdojogokat élveztek, mint a férfiak, férjük halála esetén pedig betölthették a családfői szerepet. Ez a görögöknél elképzelhetetlen lett volna.
A város csak Julius Caesar idején, a római veteránok betelepülésével veszítette el autonómiáját. A római császásroknak, különösen Julianus Apostatának, az utolsó pogány uralkodónak köszönhetően Butriti egyebek mellett monumentális fürdőházakkal és egy új gimnáziummal gyarapodott, mely hasonlóan a fürdőházakhoz, fényűző padlót kapott.
Az 5. századtól a város püspöki székhely lett. Ebből a korszakból maradt fenn a keresztelőkápolna gyönyörű mozaikpadlója.
Erős falainak és gazdsági erejének köszönhetően Butrinti – a Római Birodalom feloszlása után bizánci fennhatóság alatt – kiállta a gótok és később a a normannok rohamát is.
Végül 1386-ban Velence kezébe került. A település ezzel mint kereskedelmi központ elveszítette jelentőségét és fokozatosan elnéptelenedett.
A város utolsó történelmi jelentőségű épülete az Ali pasa által építtetett új erőd volt.
A környék a 15. századtól elmocsarasodott, a víz benyomult a város mélyebben fekvő területeire. A színház mozaik padlója felett bokáig érő vizű kis tó keletkezett, ma is békakoncert szolgáltatja a zenét a szitakötők színjátékához.
Az 1996/1997-es polgárháború zűrzavarában kifosztották a kis múzeumot, megrongálták a mozaikokat. A legfontosabb leletek – mint például a Praxitelésznek tulajdonított márványfej, a Buthrotumi Vénusz – azonban szerencsére a tiranai Nemzeti Múzeumban vannak.
Butrinti ókori romvárosa látninavlói
Butrint épületei az elmúlt kétezer év történetének valamennyi korszakát megidézik. Az ásatások a 20. század elején kezdődtek. A mindent elborító sár és növényzet megóvta Butrintit, ezért az egész várost épségben, érintetlenül tárták fel. Számos tárgy – tányérok, vázák, kerámia gyertyatartók – és műalkotások kerültek elő. Legismertebb a görög szépségideált megtestesítő „Butrinti istennője” szobor.
A prehisztorikus idők óta lakott Butrint az idők során egy görög kolóniának, egy római városnak és egy korai keresztény püspökségnek adott helyet.
Erődítményeit a Kr. e. 6. században építették. A hegyet, amelyiken akropolisza állt hatalmas kőtömböktől emelt fal vette körül.
Virágkorát a Kr. e. 4. században élte, fontos kereskedelmi központ volt. Ebből az időből származik a széles promenád az Oroszlán- és a Szkaiai-kapuval.
A Kr. e. 3. századból származó amfiteátrum ülőhelyként szolgáló kőpadozatából huszonhárom sor maradt fenn épségben. A színház az akropolisz lábánál, két templom között helyezkedett el. A templomok egyikét a gyógyítás istenségének, Aszklépiosznak szentelték.
A római uralom korából fennmaradt egy 1–2. századi mozaikpadlós fürdő fűtőteremmel, valamint egy gymnasium (testgyakorló hely). A római uralom alatt a város lassú hanyatlásnak indult.
Az ókeresztény kor tanúi a bazilika és a mozaikpadlós keresztelőkápolna, valamint egy helyi nemesember 5. századi lakóháza, a Trikonk-palota.
A Bizánci Birodalom részeként a vidék egy ideig újra prosperált, azonban azt követően, a középkorban a vidék elmocsarasodásával a város teljesen elnéptelenedett.
A Velencei Köztársaság idejéből a 18. századi őrtorony, és a magaslat tetején lévő kastély maradt ránk.
1992-ben felvették az UNESCO világörökségi listájára. Később az UNESCO veszélyeztetett hellyé nyilvánította, amikor az albán kormány repülőteret tervezett a közelbe. A kormány a 2000-ben a Butrinti Nemzeti Park védelme alá helyezte a történelmi épületegyüttest, így 2005-ben az UNESCO visszavonta Butrint veszélyeztetett minősítését.
Nyaranta a romvárosban rendezik meg a Butrinti Színházi Fesztivált.
