Szőreg, a csodálatos rózsák és végtelen rózsamezők hazája

Hazánk leghíresebb rózsatermő vidékének központja, a Szeged melletti Szőregen minden év júniusában rózsadíszbe öltözik. A Rózsaünnep három napján változatos programokkal ünnepelik az Európa-szerte híres és hungarikummá is választott rózsatöveket. A szőregi rózsa története mellett elmondom azt is, melyek Szőreg látnivalói.

Szőregi rózsaföld

Szőregi Rózsaünnep és a rózsaföldek

A virágok királynőjének fesztiválján lehetőség nyílik betekinteni a rózsatermelők mindennapjaiba. Az érdeklődők megismerhetik a Szőreg környéki rózsaföldeket, a földeken folyó napi munkát. Magyarország első Rózsamúzeuma az évszázados múltra visszatekintő tárgyi- és írásos emlékeket is bemutatja.

Szőregi rózsaünnep

A Rózsaünnep leglátványosabb és legtöbb látogatót vonzó programja a szombat délutáni karneváli felvonulás. Feldíszített hintók, lovaskocsik, mezőgazdasági haszonjárművek, katonai csapatszállító, veterán autók, triciklik, biciklik, tandemek vonulnak fel a környező települések vezetőivel és a rózsakertészetek képviselőivel. A hat kilométeres út során több tízezer szál rózsát és milliónyi rózsaszirmot szórnak szét a lelkes nézők között. 

A rendezvény a Tisza-Maros szögi települések összefogásával jön létre, a környék több mint százhúsz éves rózsatermesztési hagyományait folytató kertészek előtti tisztelgés gyanánt.

Szőreg

A szőregi rózsa története

A Tisza és a Maros közötti öntéstalaj és napsütéses órák magas száma ideális a rózsatermesztéshez. A közel száz hektáron termesztett 4-5 millió rózsatő mintegy 250 családnak jelent megélhetést. A magyarországi rózsa termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik. A külföldön is jó hírnévnek és elismertségnek örvend szőregi rózsatövek döntő többségét exportálják. A szőregi rózsatő 2004-ben felkerült a hungarikumok listájára is.

Szőreg

A szőregi rózsa története 1857-ben, a Maros szabályozásával kezdődött. Az egykori Tisza – Maros torkolatában tápanyagban gazdag talaj alakult ki, ami ideális rózsatermesztésre. 1894-ben telepítették az első eladásra szánt rózsatövet, 1927-ben pedig már fénykorát élte a szőregi rózsakultúra.

A szőregi rózsatő 2012. augusztus 5-én bekerült az Európai Unió oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A 2012. évi XXX. törvény értelmében a szőregi rózsatő közösségi oltalom alatt álló kiemelt nemzeti érték, 2013. január 31-én a szőregi rózsatő bekerült a Magyar Értéktárba.

Szőreg

Szőreg a honfoglalás óta lakott hely. Szent Fülöp tiszteletére emelt monostoráról 1192-ből (Sancti Philippi), a községről 1239-ből (Zeurug) vannak írásos emlékek. A település utcáit, tereit is rózsák díszítik.

Szőreg

Szőreg látnivalói, nevezetességei

  • Árpád-kori templomrom
  • Árvízi áldozatok emlékműve: Az 1879. évi árvíz áldozatainak zömét közös sírba temették. Ezen magasodik az emléküket őrző obeliszk. 
  • Az I. világháború hősi halottainak emlékkeresztje: A temetőben található I. Világháborús emlékművet Szolcsányi Gyula 1940-ben készítette.
  • Emese kút: a kút az ősi magyar mondára, az ősanya történetére emlékeztet. Anonymus krónikája szerint Ugek (Ügyek) vezér Emese (Emes) nevű feleségének, amikor gyermeket várt „álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva, teherbe ejtette őt”. Emesének álmában úgy tűnt, hogy méhéből forrás fakad, s ágyékából dicső királyok származnak.”
Emese-kút Szőregen
  • Görögkeleti szerb templom
  • Hősi emlékmű: a szőregi csata századik évfordulóján, 1949. augusztus 5-én avatták föl.
  • Teknősbékás fiú szobor
  • Műemlékvédelem alatt álló lakóház: a romantikus stílus paraszti változata jellegzetes lépcsős oromzatával tűnik ki.
Műemléki lakóház Szőregen
  • Huszárlány-szobor
  • Szent Katalin-templom: a falu első katolikus templomát a kincstári igazgatóság ösztönzésére 1752-ben építették föl.
Szőreg

E kicsiny, fából épült templom helyén 1816. november 25-én szentelték föl a Vedres István tervei szerint épült mai templomot.

Szőreg
  • Lány rózsákkal szobor: a rózsákat tartó lány szobra emlékeztet arra, hogy itt 2013. szeptembertől igazi hungarikumot termesztenek.
  • Földesi Tibor sírja: Alexandriai Szent Katalin-templom kertjében található Szőreg egyetlen 1956-os mártírjának, Földesi Tibornak az emlékműve.
  • Szent Háromság szobor
  • Alexandriai Szent Katalin szobor: a város védőszentjének szobra
Alekszandriai Szent Katalin szobra
  • Városkapu: A városkapukat 2002. október 18-án adták át ünnepélyes keretek között.

A Rózsaünnep alkalmából a termesztők minden év júniusában programsorozattal ünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szőregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei.

Látnivalók Szőreg közelében

Szőregi rózsaföldek és Rózsaünnep videón

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük