Meglelték a 3000 éves elveszett aranyváros romjait Egyiptomban
Egy jó állapotban fennmaradt 3000 éves város romjait sikerült megtalálniuk régészeknek Egyiptomban. Az elveszett aranyváros feltárása a második legjelentősebb felfedezés Tutankhamon sírjának közel 100 évvel ezelőtti felfedezése óta.
Elveszett aranyváros Egyiptomban
Több külföldi expedió is már régóta kereste az aranyváros maradványait. Most a 2020 szeptembere óta végzett ásatások eredményeként találták meg az elveszett települést. A homok alól a királyi paloták mellett előkerült a város több utcája, több házzal, csaknem komplett, három méteres falakkal. A házakból hétköznapi használati tárgyakat ástak ki.
A felkelő Aton (napisten) nevet viselő város az Egyiptom területén valaha talált legnagyobb ókori város. A várost az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó, az i.e. 1391-től 1353-ig trónon ülő III. Amenhotep, a 18. dinasztia kilencedik királya alapította. A kor legnagyobb közigazgatási és ipari települését III. Amenhotep nyolc éven át együtt irányította fiával, a legendás IV. Amenhoteppel, későbbi nevén Ehnatonnal.
A várost III. Ramszesz Medinet Habu-i temploma és III. Amenhotep memnóni temploma között találták meg. Az ásatás során feltárták III. Amenhotep három királyi palotáját, valamint a birodalom közigazgatási és ipari központját.
Gyűrűk, szkarabeuszok, festett cserépedények és III. Amenhotep kartusát (nevét) viselő agyagtéglák tanuskodnak arról, hogy ez az Amenhotep által alapított város. Felfedezték a műhelyt is, ahol egyebek közt a templomok és melléképületeik építésére használt, III. Amenhotep emblémás sártéglákat gyártották.
Az ásatások során feltártak fonó- és szövőeszközöket, továbbá üveggyártási salakot. Ráleltek egy pékségre is kemencékkel és cserép tárolóedényekkel. A város részben még feltáratlan része lehetett a közigazgatási központ és a lakónegyed.
Két szokatlan sírhelyre is bukkantak. Az egyik teremben egy tehenet vagy bikát temettek el, a másik sírban egy ember nyugszik oldalra kinyújtott karokkal és térdei köré tekert kötél maradványaival.
A felfedezéstől azt várják, hogy végre fény derül egy régi rejtélyre is. Talán megtudhatjuk, hogy Ehnaton fáraó és felesége, Nofertiti miért költözött el Ahet-Atonba (a mai Amarnába) i.e 1346-ban, ahol Ehnaton új fővárost alapított.
Az aranyvárosról sajnos nem találtam jogtiszta és szabadon használható fotót. A bejegyzésben található fotót a közelben, a Nílus völgyében készítette Tóthné Éva! Köszönöm neki!