Megkezdődött az Édes Napok 2021 a Bazilika előtt

Megkezdődött az év legédesebb hétvégéje a budapesti Bazilika előtti Szent István téren. A csokoládé és édességünnep, az Édes Napok 2021. szeptember 17-19. között idén is várja a nyalánkságok kedvelőit. A budapesti Édes Napok, Perugia, Tübingen és Obidos után Európa 4. legnagyobb szabadtéri édesség tematikájú rendezvénye. A rendezvény ingyenes és még védettségi igazolvány sem kell a meglátogatásához.

Édes Napok 2021

Édes Napok 2021

“2011 óta több mint százezer látogató élvezhette az év legédesebb hétvégéjét a Budai Várban, a 2016-os évtől, mint a főváros egyik gasztronómiai attrakciója,a Szent István téren, a Bazilika előtt kerül megrendezésre, ahol mostantól már nincs belépőjegy. Az általunk ünnepnek nevezett hétvégén, több mint száz kizárólag tematikus kiállító, gyártó, kereskedő és cukrász mutatja be évről évre újdonságait, kézzel gyártott, magas minőségű termékeit, vagy válogatott világmárkák kedvelt csokoládéit. Az Édes Napok volt az első olyan magyarországi fesztivál és szakvásár, ahol ennek a nemzetközileg is új trendnek hazai résztvevői teret kaphattak. Azóta, ahogy a világon máshol is, az édességek a legmeghatározóbb helyet kapják napjaink gasztronómiájában – legyen az sütemény, torta, csokoládé, vagy fagylalt.” – olvasható a rendezvény hivatalos oldalán.

Az idei rendezvényhez kapcsolódóan meghirdették a Budapest desszertje versenyt. A legjobbnak járó címet végül a  Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely igazi csodája nyerte. A nagyon könnyű túró mousse közepébe amarénás, mandulalikőr ízesítésű, kompót jellegű meggy került, a süteményt pedig kakaóvajas, hatvan százalékos étcsokoládés krémbe mártották. Természetesen ezt is megkostólhatjuk a három napos édesség fesztiválon.

Nyitvatartás:

Pénteken és szombaton: 10:00 – 23:00
Vasárnap: 10:00 – 21:00

A bejegyzésben található fotókat a Budai Várban 2011-ben rendezett Édes Napokon készítettem.

Köszönöm a megosztásokat!
  •  
  • 3
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 3
  •  

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

2 hozzászólás

  1. Baron Gabriella szerint:

    Ha ingyen adnák, akkor sem ennék olyan süteményt, ami takarás nélkül órákig áll a poros, koszos levegőn!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük