Bardo Múzeum mozaikjai Tuniszban

A tuniszi Bardo Múzeum a világ legnagyobb és legszebb római mozaikgyűjteményével büszkélkedhet. Ötven termében és a galérián több ezer leleten keresztül ismerhetjük meg  Tunézia történelmének különböző szakaszait. Pun, római, bizánci és iszlám műtárgyakat egyaránt láthatunk.

Bardo Múzeum mozakjai

Bardo Múzeum

Az 1888-ban nyílt Bardo Múzeum Tunézia legrégebbi és legjelentősebb gyűjteményének ad helyet. A csodálatos műemlék jellegű épület a 13. századból származik. Az egykori kormányzó, Mohammed el-Sadik Bey (bég) mór és európai stílust ötvöző palotáját és a hozzá tartozó hárem díszes termeiből alakították ki a múzeumot.

Az észak-afrikai Tunézia történelmének egyik legfontos korszakának tekintik azt, amikor Africa néven a Római Birodalom provinciája volt. A múzeum régészeti emlékei legfőképp ebből az időszakból származnak, melyek a 19. és 20. században az egész ország területén folytatott ásatások során kerültek elő.

A múzeum nemzetközi hírneve elsősorban a római és bizánci mozaikjainak köszönhető, de szobokat, ékszereket, érméket, vallási, dísz- és használati tárgyakat is kiállítottak. A mozaikok a mitológiai alakok ábrázolása mellett a korabeli emberek életviteléről és mindennapjaikról is mesélnek.

Bardo Múzeum mozakjai

A csobogó egy ókori római ház udvarán volt. 

Bardo Múzeum mozakjai

Olvasónk 2012-ben járt a múzeumban és készítette a fotóit.

A Bardó Múzeum kapcsán egy szomorú eseményről sem feledkezhetünk meg. 2015. március 18-án  itt zajlott a múzeumok történetének legtragikusabb eseménye, amikor is három fegyveres iszlamista terrorista megtámadta a múzeumot. 24 személyt, köztük 20 külföldi turistát lelőttek, mintegy ötvenen pedig megsebesültek.

Nagyon köszönöm a fotókat Varga Máriának!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük