Balaton retró videó – Így szórakoztunk 50 éve
Azt gondolhatnánk, hogy csak napjainkban lett nagy divat a retró. Az igazság az, hogy már tizen évekkel ezelőtt is szívesen nosztalgiáztak az emberek a szocializmus utolsó évtizedein. A 2007-ben készített Balaton retró című film a ’60-’70-es évek filmhíradón keresztül mutatja be az 50 évvel ezelőtti magyar valóságot.
Balaton, te csodás
Talán azért is érdekes számomra ez a film, mert a gyerekkorom egy szeletét idézi fel. Nekünk nem volt autónk, így az eldöcögünk a Trabanttal a Balatonra élmény kimaradt az életemből. Sőt a kis pénzű szüleim sose kaptak szocbeutalót az előkelő vállalati üdülőkbe a magyar tengerhez. Rokonaink a közelünkben vagy az ország más részein éltek, így reménytelen volt, hogy a Baranya megyei kis faluból valaha is eljuthatok a Balatonhoz.
Aztán mégis megtörtént a csoda. Felépült Zánkán az úttörőváros és hatodikos koromban néhány társammal együtt a tanév közepén elmehettünk egy hónapra „üdülni”. Ez persze egyáltalán nem nyaralás volt. Ugyanúgy voltak tanóráink, haladtunk a tananyaggal, feleltünk, dolgozatokat írtunk. Csak egy hónapig mások voltak az osztálytársaim, a tanáraim és ha valami sérelem ért, nem bújhattam anyukámhoz.
Nekem, aki előtte csak a Dunát láttam Mohácsnál, igazi meglepetés volt a végtelen víz látványa. A balatoni örömök ugyan kimaradtak, mert májusban még nem volt alkalmas rá az idő, de feledhetetlen élmény volt az a négy hét. Természtesen nemcsak tanultunk, voltunk kirándulni, tábortűz mellett énekeltünk és dolgoztunk is. Abban az évben készültek el a nyári tábor épületei, így mi tisztítottuk az ablakokat, sikáltuk a festékes padlót, hogy nyáron már tiszta épületek várják a kis pajtásokat. Szép és feledhetetlen időszak volt.
Na de elég a dumából, jöjjön a film!
Balaton Retró (2007) – videó
Gábor Zsigmond Balaton retró című filmje öt fejezetben mutatja be az egykori a balatoni nyaralást. Egy régi Anna-bálból is láthatunk részleteket, így megtudhatjuk, hogyan szórakoztak anyáink és apáink 1967-ben.