Berethalom, a mesés középkori falu Erdélyben

Berethalom, az alig ezer lélekszámú, Szeben megyei, középkori falucska a kilencedik legmesésebb hely a Földön az amerikai Cosmopolitan összeállítása szerint. Ezzel a helyezéssel olyan népszerű turistacélpontokat előzött meg, mint Santorini, a thaiföldi Phi Phi szigetek, Dubai vagy Bora Bora.

Berethalom

Szeles Olga hívta fel figyelmünket a erdélyi kis gyöngyszemre.

“A Szeben megyei, Berethalom a 9. legmesésebb hely a Földön az amerikai Cosmopolitan összeállítása szerint. A Nagy-Küküllő partján futó D14-es úttól 9 km-re délre, fekszik Berethalom.

Berethalom az egyik legrégebbi szász település Erdélyben, ami leginkább az erődtemploma miatt népszerű a turisták körében. A település, Medgyestől 24 km-re , Segesvártól 23-km-re, 600 méteres magasságot meghaladó dombok között található.

A falu már az 1241–1242-es nagy tatárjárást megelőzően is lakott település volt. Valószínű, hogy azután települt be szász lakossággal.

1300-ban kb. ötven házból állt. A falu közepén emelkedő dombon áll Erdély egyik legszebb erődtemploma. 1418-ban mint civitasra hivatkoztak és megvolt a bíráskodási joga, és saját bírósága egészen 1883-ig működött.

Berethalom

Egy régi templom 1282-ben már létezett a településen. A templom eredetileg Nagyboldogasszony tiszteletére épült. A templom a magas dombtetőt koronázó tornyos erődrendszerével és a tornyok meg falak közül kiemelkedő épülettömbjével festői képet mutat.

Átépítésének kezdetét egy 1402-es oklevél igazolja. 1486-ban már biztosan erődített volt, mert Mátyás király ekkor lakói harmadát a településen álló vára őrzésére rendelte. Az átalakítási munkával 1524-ben készültek el, erre utalnak kapuja felett II. Ulászló és Szapolyai János címerei.

1572-ben lelkészét, Lucas Unglerust választották az erdélyi evangélikus egyház püspökévé.
Döntésével Unglerus hagyományt teremtett és a várost háromszáz évre az erdélyi evangélikus püspökök székhelyévé tette.

A település óriási templomát 7 bástyás, hármas védőfal veszi körül. Az 1977-es földrengést követő helyreállítását 1991-ben Europa Nostra-díjjal ismerték el.”

Berethalom

Nagyon köszönjük Szeles Olgának!

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

2 hozzászólás

  1. Térjhazavándor szerint:

    Érdemes a falu fölé magasló dombokról is megcsodálni a települést. Nem a legszebb időpontban jártunk arrafele, de így is megérte. Hát még ősszel milyen szép lenne!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom + 18 =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás