Sydney szilveszteri tűzijátéka idén rendhagyó lesz

Az idei évben a szilveszter is nagyon más lesz, mint megszoktuk. Sok mindenről, hagyományról, megszokott dologról le kell mondani. Sydney szilveszteri tűzijátéka azonban az idén sem marad el. Rövidebb lesz, senki sem nézheti a kikötőből, de megtartják.

Sydney szilveszteri tűzijátéka

Sydney szilveszteri tűzijátéka

Talán te is tudod, hisz többször és több helyen elmondtam már, hogy régi vágyam, hogy egyszer Sydney-ben köszöntsön rám az új év és élőben láthassam a gyönyörű város fényűző tűzijátékát. Ez az érzés csak fokozódott bennem 2000-ben, amikor ott sétálhattam az Operaház és Harbour Bridge között. A 15 ezer kilométeres távolság eddig még visszatartott, de nem adtam fel. Talán egyszer és pont szilveszterkor…

Sydney szilveszteri tűzijátékát általában több mint egymillió ember követi a helyszínen, amelyhez 8,5 tonna alapanyagot és több mint 100 ezer pirotechnikai effektust használnak fel. A fantasztikus látványon túl azért is övezi nagy érdeklődés, mert az ausztrál nagyváros az elsők között van, ahol elindulhat a pezsgődurrogtatás. Magyarország és Sydney között ez idő eltolódás +10 óra, így nálunk csupán délután két óra lesz, amikor Ausztrália legnagyobb városában éjfélt üt az óra.

Újév napja legkorábban a csendes-óceáni szigetvilágban, Szamoa és Kiribati térségében köszönt be, majd fokozatosan „nyugatra tartva” ér el Ausztráliát és a Távol-Keletet. Majd Európa, Afrika, Észak- és Délamerika következik a sorban. Legutoljára szintén a Csendes-óceán térségét éri el: az Amerikától nyugatra eső Hawaii-szigeteket és a Midway-szigeteket. Itt már majdnem egy egész nap késéssel ünneplik a szilvesztert.

Tavaly évvégén az erdőtüzek keserítették meg az ausztrálok életét. Most pedig Sydney északi partjának körzete szigorú karanténban van. A város többi részén tíznél többen nem látogathatnak meg egy másik háztartást és a kültéri csoportosulások létszámát is 50 emberre korlátozták.

Eredetileg úgy tervezték, az országban pusztító bozóttüzek oltásában résztvevő tűzoltók, valamint a mentőcsapatok tagjai áldozatos munkájuk elismeréseként a parton exkluzív helyszínekről nézhetik majd a tűzijátékot. A járvány helyzet miatt erről le kellett mondani.

A 2021-et köszöntő tűzijáték mindössze hétperces lesz. A hatóságok kordonokkal zárják el a területet, hogy senki sem mehessen a kikötőbe, hogy a helyszínen nézze a látványosságot.

Szilveszteri tűzijáték Sydney-ben 2019-ben – videó

2019. január 1-én történt egy kis baki: a kikötői híd egyik pillérére ugyanis a tűzijáték közben a Boldog új évet 2018 feliratot vetítették ki. Megtalálod?

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük