Ezért szeretünk utazni – olvasó gondolatok

Pár napja a Közel és távol Facebook csoportunkban feltettem a kérdést, hogy ki miért szokott útra kelni. Szinte mindenki azt a választ adta, amit és is mondtam volna. Nézzük, mit is jelent nekünk az utazás, miért szeretünk utazni!

 

szeretünk utazni

Az utazás és én

Önző módon kezdem én, hogy mit jelent nekem az utazás. A világ 54 országában járva rengeteg csodálatos helyre eljutottam már és még ennél is több szerepel  “menni kellene” listámon. A bakancslista szót nem szeretem, mert az kicsit az elmúlásra és valaminek a lezárására emlékeztet. Már pedig ilyen nem akarok agyalni és stresszelni sem akarom magam a meg nem valósult célok miatt. Inkább hagyom, hogy megtörténjenek velem a dolgok. Ahova el kell jutnom, oda úgy el is fogok, akár felírtam egy vágylistára akár nem.

Nem szeretek a “leghelyekről” sem beszélni, mert azzal is mindig bajban vagyok, épp úgy, mint amikor a szülőföldről, hazáról, otthonról kérdeztek.

Nagyon sok helyre visszamennék, ahol jártam már, de ha választhatok, mindig inkább az ismeretlent, az új helyszínt preferálom. A blogot azért kezdtem el írni, hogy egy részt felelevenítsem a régi emlékeket, másrészt pedig legalább az írás által gondolatban eljuthassak olyan távoli tájakra, ahova talán sosem lesz lehetőségem elutazni.

2003 óta van digitális fényképezőgépem, az azóta készített több ezer fotóm töredékét sem tudtam még megmutatni. De az az igazság, ha döntenem kell, hogy elmenjek-e egy felfedező útra, rendezvényre vagy megírjam a blogban az előző élményeimet, mindig az új kaland győz. A megíratlan anyagok meg csak gyűlnek…

Az utazás megnyitja a számomra világot, nyitottá tesz, új látásmódot ad és hozzásegít ahhoz, hogy önmagam is jobban megismerjem, építsem.

Ezért utaznak az olvasók

Harkay János És Zsuzsa: “Szabadság, élmény, kikapcsolódás, új dolgok/tájak/ízek megismerése! Utazni jó!”

Kisjuhász Imréné: “Mert felfrissít.., új vidékek, tenger,- csodás építészet,- új kultúrák,- emberek, ízek..– felsorolhatatlan élmények..!hegyek,- naplementék.. kikötők..gyönyörű!!..😊💟🙏🌞”

Isztalbul, Fotó: Kisjuhász Imréné

Dézma Timi: “Feltölt, kitisztulnak a gondolatok, új energiákat szabadít fel. Hazatérve pedig tudom új perspektívából nézni a gondokat, de alapból a hétköznapi dolgokat is 🙂 👣”

Ménis Veronika: “Jó elmenni, felfedezni a világ csodáit, és jó hazajönni, mert itthon is várnak csodák.”

Gaspár Bea: “A sok szép, amiket láttam, végig kísér életemen és a régi képeket nézve újra átélem a szépet, a csodákat, akiket láttam.”

Kozma Andrea: “Mert a világ gyönyörű, rengeteg felfedezni való vár. Emberek, tájak, ízek, illatok, kultúrák. Mindig más, új kalandok, tapasztalatok, megismerés, elfogadás.

Várszegi Rozália: “Én is pontosan így vagyok vele.”

Fotó: Várszegi Rozália

 

Csizmásné Varga Judit: “Élménygyűjtés, ebben a mániám is benne van: fűszerek. Mindenhol begyűjtők valamit. Most Görögországból feta fűszerkeverékkel gazdagodtam. Persze jött a suvlaki és a gyros is:)). De az már szokásos.

Az olvasói vélemények után nézzük, mit mond egy profi!

Eötvös Lóránd, a híres magyar fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, a torziós inga feltalálója imádta a természetjárást, hegymászást. Ő volt a Magyar Turista Egyesület (MTE) első elnöke, ezért az Ő nevét viseli Magyarország egyik legrégebbi menedékháza a Visegrádi-hegységben, Dobogókőn található turistaház, melyben turistamúzeumot is kialakítottak.

Eötvös Loránd: Turista

Turista az, aki útra kel azért,

mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett

álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ,

melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek,

szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek,

s aki ez álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi-keresi,

s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja,

de azért jó kedvét el nem veszíti,

hiszen örömét éppen ez a keresés teszi.

Nagyon köszönöm az olvasói véleményeket és sok tartalmas, feledhetetlen élményekkel teli utazást kívánok!

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × kettő =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás