Palmüra, az ókori Szíria virágzó városa, ahogy már sosem látjuk

Palmüra (Palmyra), a sivatagi oázis, a római birodalom egyik legfontosabb kereskedelmi központja volt. A ma Szíria területén található város gazdagságáról és szépségéről volt ismert, és számos lenyűgöző épülettel büszkélkedhetett, köztük a híres diadalívvel és templomokkal. A 20. század elején Palmyra a francia mandátum alatt állt, és a város jelentős turisztikai attrakcióvá vált. Azonban a szíriai polgárháború kitörése után a város az Iszlám Állam (ISIS) ellenőrzése alá került, és a szépséges épületek többségét lerombolták. Nézd meg fotókon, milyennek láttam én 2008-ban, a rombolások előtt a kétezer éves műemlékeket.

Palmyra örökké a szívemben marad

Palmüra (Palmyra), a szír romváros nagy hatással volt rám a 2008-as látogatásomkor. A békés romok közt sétálgatva eszembe nem jutott volna, alig pár év múlva fegyverek hangja töri meg a csendet és izgulni kell, hogy marad-e valami a kétezer éves épületből.

Még a boldog békeidőkben, 2008-ban októberében volt szerencsém megcsodálni és megörökíteni a kétezer éves épületeket. A fénykorában százezernél is több lakosú romváros monumentalitása, a sok titkot mesélő kövek látványa teljesen lenyűgözött.

Palmyra, vagy ókori nevén Tadmor, a sivatagi kereskedelmi útvonalak mentén fekvő oázisként emelkedett ki Szíria szívében. Ez a hely a régészeti csodák egyik legkiemelkedőbb példája, amely közvetlen kapcsolatot teremtett a Római Birodalom és a Perzsa Birodalom között. Palmyra azonban nemcsak történelmi jelentősége miatt híres, hanem az utóbbi évtizedek pusztító eseményei miatt is.

A város megszállásáról és lerombolásáról szóló rémes hírek hallatán mindig valami személyes érintettséget is éreztem. Úgy éreztem, hogy megloptak, eloroztak valamit, ami nekem és sok-sok embernek fontos volt. Úgy tűnt, hogy a tehetetlen dühön túl nem maradt nekem semmi. Az ott töltött szép órák emlékét és a fotóimat nem tudták elvenni, mégis valami ürességet éreztem.

A város visszafoglalásával a seb gyógyulni látszik, de a nyoma, a heg örökre ott marad a szívemben. Sosem fogom megérteni az értelmetlen rombolásokat és sosem tudom már úgy nézni ezeket a fotókat, mint azelőtt.

Palmüra történelme

A Szír-sivatagban Damaszkusztól északkeletre fekvő oázis, Palmüra az ókor egyik legfontosabb kulturális központja volt. Kr. e. 2. században alapították, és gyorsan virágzó kereskedelmi központtá vált, a selyemúton fontos szerepet játszott a Kelet és Nyugat közötti kereskedelemben.

Az i.e. 7000 körüli időkből kőkori település nyomaira bukkantak.

A rómaiak Kr. u. 106-ban elfoglalták Palmyrát, és a város a római birodalom egyik legfontosabb tartományának, Szíriának egyik fővárosává vált.

32-ben emelték a Baál-templomot. 129-ben Hadrianus is ellátogatott a vársoba.

A 3. században Palmyra független államot alapított. 269-272 között, Zanóbia királynő uralkodása alatt élte fénykorát. 273-ban a várost Aurelianus parancsára lerombolták, majd egy évvel később Zanóbiát kivégezték Rómában.

297-ban katonai tábort alapítottak. A 4. században püspöki székhely lett. A város azonban a 6. században a perzsa Szaszanida Birodalom által elpusztult. A középkorban Palmyra hanyatlásnak indult, és a város csak romokban maradt.

Amikor a muzulmán arabok a 7. században bevonultak Palmürába, a „pálmák városába”, az oázisváros hatalmas romjai láttán igencsak meglepődtek. Úgy hitték, emberi kéz nem képes ilyen hatalmas építményeket építeni rengeteg oszloppal. Így a bibliai Salamon királyt, akinek tudvalevően démonok álltak szolgálatára, tekintették építtetőnek.

A nyugati világ számára az olasz Pietro de la Valle felfedezte a várost 1620 körül. 1721-ban Fischer von Erlach, VI. Károly építőmestere először ad közre a romvárosról. A 19. századi régészeti kutatásoknak köszönhetően a romok jelentős része feltárult.

A romváros tudományos értékű feltárását az I. világháború után kezdték meg, az UNESCO 1980-ban vette fel a világörökségi listájára.

Palmyra pusztulása

Az Iszlám Állam fegyveresei 2015. május 21-en elfoglalták Palmürát, majd május 23-án lerombolták az ókori arab istenség, Allát 3,5 méter magas oroszlánszobrát. Aknákat telepítettek a romok környékére és többek közt kivégezték a 82 éves főrégészt, aki 50 évig gondozta Palmüra műkincseit.

Tíz hónapi uralom után sikerült elűzni az iszlamistákat, de pár hónap múlva ismételten elfoglalták a területet. Végül 2017. március 2-án a kormányerői orosz támogatással ismételten visszafoglalták a várost.

Több értékes műemlék megsemmisült, nem tudni mit tudnak majd helyreállítani és mit nem. Az már biztos, hogy az első képen látható Triumfiv diadalív, a Jupiter és a Baal-templom nem áll és a híres oroszlánszobor volt, amit elsőként megsemmisítettek. A szépséges város romokban maradt.

Palmüra látnivalói és jelenlegi állapota

Az 1-2. századig a számos civilizációval körülvett Palmüra művészete és építészete a görög-római technikai megoldásokat a helyi hagyományokkal és  perzsa hatásokkal ötvözte.

A 10 négyzetkilométeres romváros 1980-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára mint az ókori világ egyik legfontosabb kulturális központjának monumentális romjai:

• Baál monumentális 200*200 méteres temploma,
• a kora 2. századból származó színház,
• 84*71 méteres agora,
• ókori gyülekezőhely és piactér,
• 1 kilométer hosszú és 11 méter széles oszlopsor,
• a gazdagon díszített Hadrianus-diadalív,
• Diocletianus termái.

A hatalmas épület maradványok, mint pl. az Agora, a színház és a templomok jól visszaadják az ókori városkomplexum képét. A város 1100 méteres, oszlopokkal szegélyzett tengelye Baál templomát kötötte össze a Diocletianus táborával.

A fellegvár 2018-ban, ahogy én láttam:

A szobor, amit már senki nem láthat:

A 2017-ben az ISIS erői visszavonultak Palmyrából, és a város helyreállítása megkezdődött. Azonban a pusztítás mértéke miatt a folyamat hosszú és nehéz lesz.

Most kellene valami szépet, valami biztatót, valami szívhez szólót írnom. De nem megy… A sírás fojtogat… Mi lesz veled Palmüra? Mi lesz veled emberiség?

Palmyra története és pusztulása egy tragikus emlékeztető arra, hogy a háború milyen pusztító hatással lehet a kulturális örökségre. A város helyreállítása azonban reményt ad arra, hogy a múlt szépsége és jelentősége nem feledődik el.