Virágos Magyarország 2021 verseny nyertesei

Véget ért a Virágos Magyarország 2021 verseny és kihirdették, melyek hazánk legvirágosabb települései. Az idén már 28. alkalommal kiírt versenybe 320 pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat oszt ki. Nagykanizsa, Veresegyház, Etyek és Buzsák lettek a legvirágosabb hazai települések 2021-ben. A fővárosi kerületek kategóriában Budapest Főváros díját a IV. kerület érdemelte ki.

Virágos Magyarország 2021

Virágos Magyarország 2021 verseny nyertesei

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt. Magam is szinte a kezdetektől nyomonkövetem a versenyt és minden évben kíváncsian várom az eredményhirdetést. Aztán pedig drukkolok, hogy a nemzetközi megmérettetésen, az Európai Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyben is eredményesen szerepeljenek.

Az elősző évek győztesei közül többet is bemuttam már, néhány a kedvenceim közül:

Na de térjünk vissza az idei versenyhez!

2021-ben több változás is volt a nevezéseknél, de a két éve megkezdett hagyományt folytatva a határon túli magyarlakta települések is nevezhettek a versenybe. Az összesen 320 nevezés közül  közel negyven határon túlról érkezett.

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte.

Virágos Magyarország 2021 fődíjasai

Fődíj – város kategória (30.000 fő feletti) Nagykanizsa
Fődíj – város kategória (30.000 fő alatti) Veresegyház
Fődíj – falu kategória (2.000 fő feletti) Etyek
Fődíj – falu kategória (2.000 fő alatti) Buzsák
Fődíj – fővárosi kerületek kategória, Budapest Főváros díja IV. kerület

A fődíjak mellett további 44 díjat osztottak ki, néhány ezek közül:

  • Miniszterelnöki Különdíjat a városok kategóriában Szolnok, a falvak kategóriában pedig Varsány kapta,
  • a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját Lenti és Kübekháza nyerte el,
  • a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turisztikai különdíjában Makó és Poroszló részesült,
  • a legvirágosabb határon túli település Romániából Kalotaszentkirály, Szerbiából Palics, Szlovákiából Tardoskedd lett.

Az Európai Városok és Falvak versenye a Covid19 miatt 2020-ban és 2021-ben elmaradt, 2022-ben azonban újra megmérettetnek európai szinten is a települések. A versenyben Székesfehérvár és Orfű mellett Veresegyház képviseli majd hazánkat.

A díjazott települések teljes listája a hivatalos oldalon tekinthető meg.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük