Uluru-szikla, Ausztrália halott szíve
A különleges és titokzatos Uluru, ismertebb nevén az Ayers Rock sokak szerint Ausztrália halott szíve. Az évszakonként és naponként más színben tündöklő homokkő sziklatömb a világ egyik legszentebb helye, számos legenda kapcsolódik hozzá. Az anangu őslakosok évekig tartó küzdelme után szenthelyük 2019 óta csak lentről csodálható meg. Akik ezután felmásznak a hegyre, komoly büntetésre, akár szabadságvesztésre is számíthatnak. A Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park részeként 1986 óta az UNESCO világörökség része.
Uluru-szikla, Ayers-szikla Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Parkban
Ausztrália közepén található az Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park, aminek legfontosabb látnivalója az Uluru-szikla, nemzetközi viszonylatban is jelentős, száraz éghajlatú ökoszisztéma.
A másik nevén Ayers-sziklaként (Ayers Rock) is emlegetett Uluru-szikla 348 méterre magasodik ki Nagy-homoksivatagból. Az óriási hegy a világ legnagyobb monolitja, alapterülete 9,4 km, a környező kőzetlemezek gyűrődésének és eróziójának eredményeként jött létre.
A már 100 km-ről látható szikla váratlan hirtelenséggel emelkedik ki a síkságból. Az Uluru tulajdonképpen egy tanúhegy, amely egy eredetileg itt húzódó hegylánc maradványa. Több forrás monolitként említi, bár ez a kifejezés így nem egyértelmű a szó több jelentése miatt, ezért a geológusok inkább kerülik.
Uluru környéke hagyományosan az anangu őslakosok földje. Az ananguké a Föld egyik legősibb civilizációja. Az erózió vájta üregeket, barlangokat, hasdékokat és tavacskákata bennszülöttek szent helynek tartják.
Az őslakosok számára a sziklaképződmény spirituális helyszín, a teremtés korában itt élt ősök (tjukurita) létének és tevékenységének élő bizonyítéka. A környező barlangok sziklarajzai az ananguk ősi kultúrájának további bizonyítékai.
Az ananguk úgy hiszik, hogy az Uluruban rögzítették az istenek a teremtés történetét. Ez az álomidő, amely hitük szerint mindennek a kezdete, az „idő előtti idő”.
A bennszülöttek spirituális okból nem másznak fel a szikla tetejére, bizonyos részeit még fényképezni si tilos, mivel azok titkos szertartások helyszínei.
A férfivá avatott fiúk egy csiszolt, úgynevezett csugangakövet (=rejtett titok köve) kapnak, amellyel a szellemvilághoz kapcsolódnak. Az ebbe karcolt jel szimbolizálja a lényt, amelyet az illetőnek védelmeznie kell. Ugyanis századok óta a fiatalok gondjaira bíznak valamiylen állatot vagy növényt, így tisztelve földjüket.
William Gosse felfedező 1873-ban Dél-Ausztrália akkori főkormányzója, Sir Henry Ayers tiszteletére adta a sziklatömbnek az Ayers nevet. Ám azt nem tudta, hogy a lenyugvó és felkelő nap színeiben pompázó sziklának az őslakosok már adtak nevet.
Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park állat- és növényvilága
A nemzeti park állatvilága rendkívül változatos. 105 madárfaj és 22 honos emlősfaj – köztük dingó, vörös óriáskenguru, hegyi kenguru, erszényes egér, erszényes vakondok, ausztráliai hangyászsün – él a területen. Hüllők közül a legnagyobb ausztráliai őshüllő, az akár 2,5 méteres is megnövő óriás varánusz. Gyakori a hegyi ördög és a feketefejű piton.
Olykor egy-egy dingó és ugró erszényes egér is megjelenik az Uluru környékén.
Növényzete főként fűfélékből, különféle akáciafajokból, valamint kazuárfafélékből áll.
Kiadós eső után a növények is varázslatos színfoltokat visznek a tájba: a paratölgy sárga, kefe alakú virágzata, a sűrű lombú akáciák citromsárga, palackmosó kefére emlékeztető virágai, a sárga szalmavirágok és a rózsaszín ökörfarkkórók élénkitig meg a némelyütt csak kopár vidéket.
Uluru színének változásai
Már a felfedezőknek is feltűnt a szikla különlegessége: az időjárási viszonyok és a napszakok megváltoztatják a színét. Reggel meg este a felkelő és lemenő nap fényében vörösen izzik. Hajnalban az óriási monolit feketéből mályvaszínűvé válik, és körvonalai fokozatosan egyre élesebbek lesznek.
A nap első sugarainak hatására a kő a vörös és a rózsaszín különböző árnyalataiban pompázik. A színek elképesztő sebességgel kergetik egymást a felszínen. Üregeiből eltűnik a sötétség, végül az egész szikla fürdik a sivatagi napfényben.
Esőben szürkéskék, és olyan, mintha folyékony ezüst vonná be. Felszíni hasdékaiból zuhatagok ömlenek le, a szakadékos oldalain lezúduló vízesések pedig időszakos tavakká gyűlnek össze a sivatagi talajon.
A szikla természetes vízgyűjtő. Talapzata körül mintegy 11 esővízgyűjtő gödör és lyuk található, melyek folyadékkal látják el az ott élő embereket, az odalátogató állatokat és a gyér növényzetet.
A sziklát egyfajta vörös homokkő építi fel, amely nagymennyiségű földpátot, valamint különféle vas-oxidokat tartalmaz. Ez az összetétel idézi elő a felettébb látványos színváltozásokat, amleyk akkor jönnek létre, amikor az éjszakából hajnal, a hajnalból nappal és a nappalból alkonyat lesz. Sokan épp a különleges fényhatások miatt látogatnak ide.
Az Uluru felszínének formagazdagsága az eső és a szél munkájának nyomai. Az erózió vájta barlangokat több szentként tisztelt barlangfestmények díszítik. Némelyek kizárólag csak nők, míg mások kizárólag csak férfiak számára készültek. Egyik sem nézhez a másik barlangjának irányába, sőt akkor is el kell fordítaniuk a tekintetüket, ha tiltott terüelteken haladnak át.
Az évszakonként és napszakonként színét változtató, egyedülálló monolit szikla 1987 óta az UNESCO világörökség része. Az Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park mind természeti, mind kulturális értékei miatt fontos.
Kata Tjuta, Olga-sziklák
Szintén különös hely a Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park másik fő látványossága, az Ulurutól 32 km-re nyugatra fekvő dómsziklák csoportja, a sok fej jelentésű Kata Tjuta, másnéven Olga-sziklák. A 36 kúp alakú vörös homokkőképződmény legmagasabb tagja az Olga-hegy. Ezt Ernest Giles európai utazó nevezte el Württemberg királynéjáról, amikor 1872-ben erre kalandozott. A helybéliek magát a vidéket Outbacknak, Hátországnak hívják.
A sziklakupolákat vízmosások és sziklás völgyek tagolják, melyek otthont adnak néhány ritka növénynek és sivatagi állatnak. Közöttük itt él például a ritka karcsúlábú erszényes egér, a homoki erszényes cickány, és az erszényes nyest. A parkban több mint 170 madárfélét, 73 hüllő- és legalább 7 denevérfajt jegyeztek fel.
Nem mászható meg az Uluru-szikla
Az Uluru 1985-ben került ismét az ananguk felügyelete alá, azóta próbálták elérni, hogy megtiltsák rajta a hegymászó turizmust.
A feljegyzések szerint az első fehér ember 1873-ban mászta meg az Ulurut. A szikla lezárását két éve jelentették be, akkor már csak a helyszínt felkereső évi 400.000 turista 20 százaléka mászott fel a sziklára. Az elmúlt évtizedekben közel 40-en lelték halálukat, mert lezuhantak vagy kiszáradtak. Legutóbb, tavaly júliusban egy 73 éves japán turista halt meg.
Az Uluru meghódítása sok turista célja volt. 2019 októberében azonban véglegesen lezárták a turisták elől Ausztrália kedvelt homokkő hegyét. Az anangu őslakosok már régóta küzdöttek szenthelyük, az Uluru-szikla megmászásának beszüntetéséért. Az Ulurut megmászó turistákat mungának hívták, ami az Ausztráliában veszélyes, durva csípésű mangua pók neve.
2019 őszén sikerrel jártak az ananguk, akik ezután felmásznak a hegyre, komoly büntetésre, akár szabadságvesztésre is számíthatnak.
Az Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park vezetése nem csak az őslakosok miatt döntött a lezárás mellett. Aggasztották őket a gyakorinak számító balesetek: az évek során közel negyvenen lelték halálukat kirándulás közben.
A hatalmas homokkőhegy az egyik legkedveltebb turistacélpont a térségben. Szívesen látják a turistákat továbbra is, csak a megmászását tiltották meg.
Sokan attól tartanak, hogy a tilalom miatt jelentősen visszaesik majd a térség idegenforgalma.
Azokat, akik a tilalom ellenére felmásznak a szent hegyre, 630 ausztrál dollártól (127 ezer forint) 10 ezer dollárig (kétmillió forint) terjedő bírsággal sújthatják, sőt szabadságvesztést is kiszabhatnak.
Hatalmas élmény volt számomra, hogy amikor 2000-ben Sydney-be az olimpiára utaztunk a repülőgépről megpillanthattam a szenthelyet. Fantasztikus látvány volt, ahogy a lemenő nap sugarai gyönyörűen megvilágították sziklát. Akkor ott eldöntöttem, hogy ide egyszer vissza kell térnem, hogy közelebbről is megcsodálhassam a sivatag csodáját. Most már nem vagyok biztos benne, hogy valaha is eljutok újra Ausztráliába. De ha úgy hozná az élet, hogy mégis, az biztos, hogy az Uluru atmoszféráját is érezni szeretném közelről.
