Újra lesz adventi vásár a Vörösmarty téren

A koronavírus-járvány miatti kényszerű kihagyás után 2021-ben ismét kigyúlnak az karácsonyi fények és megrendezésre kerül az adventi vásár a Vörösmarty téren. A Budapest egyik legszebb terén november 19 és december 31 között nyitvatartó vásárt csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni. A megnyitón egy három méteres angyallal, december 6-án pedig még Joulupukkival, a lappföldi Mikulással is lehet találkozni.

karácsonyi vásár a budapesti Vörösmarty téren

 

Adventi vásár a Vörösmarty téren 2021 november 19 – december 31

Az évtizedes hagyományokkal rendelkező hangulatos Vörösmarty téri karácsonyi vásár minden évben rengeteg embert csábít a fővárosba belföldről és külföldről egyaránt.

November 19-én, a Karácsonyi Vásár megnyitóján, és a négy adventi gyertyagyújtáskor a vásár három méter magas angyalával is találkozhatunk.

December 1 és 26 között minden nap 17.00 órától, félóránlénti kezdéssel egyedülálló, ünnepi fényfestésben gyönyörködhetnek a kilátogatók. A négy adventi hétvégén, először november 28-án pedig közös gyertyagyújtásra várják a látogatókat.

A tervek szerint december 5-én a gyerekek nagy örömére Finnországból megérkezik az igazi Mikulás, Joulupukki is.

A vendéglátó egységeknél idén először kerül bevezetésre a készpénzmentes vásárlás, hogy ezzel is csökkenjen a járványügyi kockázat. A gasztronómia terén is lesz pár újítás: speciális családi menüket és 1500 Ft-os egytálételeket is kínálnak a standoknál.

A rendezvény idén is ingyenes lesz, de a résztvevők biztonsága érdekében kizárólag védettségi igazolvány felmutatásával látogatható.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük