Új világörökségi helyszínek 2019

Az UNESCO világörökségi helyszínek 2019-ben is csodálatos természeti és kulturális értékekkel gyarapodtak. Az általam annyira várt ókori Limes sajnos nem került fel a listára, sőt egy számunkra negatív döntés született. A Világörökség Bizottság a 2019. június 30.–július 10. között Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban ülésezik. Az eddigi legfontosabb döntéséket gyűjtöttem össze.

Babilon - világörökségi helyszínek 2019

Babilon

Világörökségi helyszínek 2019

Kezdem a szomorú hírekkel. Sajnos a Dunai Limes, ahogy a másik 9 magyar érdekeltségű világörökségi várományos helyszín sem került, nem kerül a világörökségek közé. Nem tudom, hogy a limessel kapcsolatos döntésnek van-e köze ahhoz, 2019 májusban a z Óbudai-szigetet kivették az eredeti listából. A döntést nem indokolták, csak a Magyar Közlönyből értesülhettünk a határozatról:  „A Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi jegyzékbe jelöléséről szóló 2016-os kormányhatározatot fenntartja, ugyanakkor annak a budapesti Óbudai-sziget nem képezi részét.”

„A Népszava szerint az Óbudai-sziget az UNESCO védettségre javasolt helyszínek közül a legfontosabb, mert ott volt Alsó-Pannónia provincia helytartójának palotája. A 32 hektáros sziget területe régészeti védelem alatt áll. A 1,5-2 méter mélyen lévő, óriási 8-10 ezer négyzetméteres helytartói palota egyes vélekedések szerint a II. század elején, Hadrianus császár uralkodása idején épült.” – írja az index.hu.

Legközelebb a jövő nyári ülésen dönthetnek a magyar helyszínek listára kerüléséről.

Veszélybe kerültek viszont a budapesti helyszínek. Fél évet kapott a magyar kormány, hogy rendet tegyen a budapesti világörökségi helyszínek területén. Ha az UNESCO nem találja kielégítőnek a 2020 februárig megtett lépéseket és a nem fogadja el a beszámolót, akkor a budapesti helyszín a veszélyeztetett örökségi listára kerül. 

A kormány régóta nem teljesíti a nemzetközi szervezet által eljuttatott ajánlásokban foglaltakat a Városliget és a Budai Vár építkezései, illetve az egész országban gyakorolt műemlékvédelem kapcsán. A legfőképp problémának a budapesti világörökségi helyszín történelmi zsidónegyedként ismert védőzónájában lévő épületbontásokat és nem megfelelő fejlesztéseket,  valamint a világörökségi helyszínen lévő lakóépületek nem megfelelő állagmegőrzését tartják.

Bécs belvárosa szintén hasonló problémák van már éve óta a veszélyeztetett helyek listáján.

Az idei döntés értelmében a betlehemi Születés temploma és a chilei Humberstone és Santa Laura Salétromművek lekerülnek a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájáról. Ugyanakkor veszélyeztetettként sorolták be a mexikói Kaliforniai-öböl szigeteit és védett területeit.

Új világörökségi helyszínek 2019

2019-ben elsőkörben öt új helyszín került fel a világörökségi listára. Az újak között két természeti helyszín (francia és izlandi), egy vegyes: természeti és kulturális (brazil, valamint két kulturális (Burkina Fasó-i és iraki) világörökségi helyszín szerepel. Ezen felül a bizottság elfogadta az Ohrid régió természeti és kulturális örökségi helyszínének kiterjesztését is. Az Ohridi-tó és vidékének észak-macedóniai része 1979-ben lett világörökségi helyszín, most ezt növelték meg a tó környékének albániai részével.

Babilon maradványai, Irak

Babilon Kr. e. 625. és 539. között volt az Újbabiloni Birodalom fővárosa. Babilon maradványai, a külső és a belső falak, a kapuk, a paloták és a templomok emlékeztetnek az ókori világ egyik legnagyobb hatalmú birodalmára. Babilon egymást követő birodalmak székhelye volt, Hammurapi és Nebukadnezár is ott uralkodott. Az ókori világ hét csodájának egyike, az asszír-babiloni királynő, Szemiramisz függőkertje világszerte nagy hatással volt a művészetre és a kultúrára.

Ősi vaskohászat emlékei, Burkina Fasó

Douroulában a Kr. e. 8. századi nyomait találták meg annak, hogy vasat állítottak elő. A vaskohászat fejlődéséről tanúskodik a körülbelül tizenöt álló kemence, több más kemenceszerkezet, bánya és lakóhely.

Francia déli és antarktiszi szigetek

A természeti helyszínek egyike az Indiai-óceán déli részén fekvő, francia fennhatóság alá tartozó Crozet-szigetek, Kerguelen-szigetek, Amszterdam-sziget és Szent Pál-sziget, valamint 60 kis antarktiszi sziget. A szigetek több mint 67 millió hektárnyi területen fekszenek, igen nagy számban fordulnak elő tengeri emlősök és madarak. Itt él a királypingvinek és a sárgaorrú albatroszok legnagyobb populációja.

Vatnajökull Nemzeti Park, Izland

Az izlandi Vatnajökull Nemzeti Park, Európa legnagyobb nemzeti parkja 1,4 millió hektáros különleges vulkáni területTíz központi és nyolc gleccser alatti vulkán alkotja, ezek közül kettő Izland legaktívabb vulkánjai közé tartozik. A vulkanikus terület olyan felszín alatti, csak ott létező vízi élővilágnak ad otthont, amely túlélte a jégkorszakot.

Paraty és Iha Grande és a Serra da Bocaina hegyvidék, Brazília

A vegyes – kulturális és természeti – világörökségi helyszínek között kapott helyet a brazil Paraty és Iha Grande, a Serra da Bocaina hegyvidék és az Atlanti-óceán között húzódó tájA vidék középpontja a jó állapotban megőrzött történelmi város, Paraty. Ez a vidék a világ öt biodiverzitási csomópontjának egyike.

Hasonló olvasnivalók

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük