Tulipánvirágzáskor Hollandiában – megjöttem
Tulipánvirágzáskor Hollandiában utazásom volt az ide első hosszabb kiruccanásom, ami a várakozáson felül jól sikert. Bár az egy percig sem volt kérdés számomra, hogy nagyszerű lesz. Tudtam, hogy hova és kikkel utazom és most végre előtte is tudtam időt szakítani a felkészülésre. Hazaérkezésem után viszont rengeteg feladat várt, mert egy hét kiesés elég nagy idő és hát valahogy még is elő kell keríteni a következő utazásra valót.
Terveim szerint most már hetente 2-3 bejegyzést szentelek majd ennek az útnak, de persze közte lesznek belföldi és más külföldi utazási ajánlók is.
Sokat gondolkodtam, hogy saját szervezésben induljak-e útnak, vagy a jól bevált utat válasszam. Alaposan körbejártam a lehetőségeket és mivel kiderült, hogy anyagilag egyáltalán nem járok jobban a saját szervezéssel, maradtam kényelmesebb megoldásnál és a járt úton. Sőt még utazási irodát sem váltottam. A Proko Travel az egyik legjobb – ha nem a legjobb -, ár/érték aranyú magyar utazási iroda, velük voltam már kétszer ezen a körutazáson és most így utólag is bátran mondhatom, legközelebb is velük utaznék.
De nézzük hol jártam!
Tulipánvirágzáskor Hollandiában utazás programja
- NAP: SZEGED (PÉCS, DEBRECEN) – BP. – HEGYESHALOM – AUSZTRIA – PASSAU (780 km)
Reggeli indulás, utazás Ausztrián keresztül Németországba. Passauba érve városnézés a három folyó találkozásánál lévő hangulatos városban. A dóm nemcsak szép barokk díszítései miatt érdekes, de itt található a világ egyik legnagyobb orgonája is. Az Altstadt házai nagyon egységes képet adnak a belvárosnak. Természetesen felkeressük első királynénk, Gizella kápolnáját is. Sétánk utolsó állomása a három folyó összefolyásának helyszíne. Programunk után szállásunkra utazunk. Fakultatív vacsora.
- NAP: NÉMETORSZÁG – LUXEMBOURG – BELGIUM (620 km)
Délelőtt utazás Németországon keresztül. Luxembourgban megállás, gyalogos városnézés: nagyhercegi palota, székesegyház, parlament, városháza, főtér. Gyönyörködhetünk Luxembourg elegáns városában. Lesz szabadprogram, amikor lehet emlékeket vásárolni erről a kicsi, de hangulatos városról. Szállás már Belgiumban (2 éj). Mindkét nap fakultatív vacsora.
- NAP: ANTWERPEN – GENT – BRÜGGE (220 km)
Ezen a napon, aki akar, önállóan sétál, nézelődik Brüsszelben, vagy tehetnek velünk egy fakultatív belga kirándulást. Először antwerpeni városnézést tartunk. Megtekintjük a Shelde folyót, a főteret, a Grote Markot, valamint a hét hajós fantasztikus gótikus katedrálist Rubens oltárképekkel. Ezt követően Gentbe utazunk. Városnézés során felkeressük a gótikus Szt. Bravo katedrálist, melyben található a „Bárány imádása” szárnyas oltár. A közelében lévő óratornyot és városházát is lefényképezhetjük. Nagyon szép a szobrokkal díszített városháza. Séta Graslei és Korenlei hangulatos épületei közt, majd folytatjuk utunkat Brügge-be, melyet sokan Belgium legszebb városának tartanak. Sétánk során láthatjuk a különleges homlokzatú Hansa házakat. A városháza épülete és a harangtorony a központ ékessége. A várost behálózzák a kis csatornák. Szabadprogram alatt lehet vásárolni a híres brügge-i csipkéből, a belga csokoládéból, vagy a több mint száz fajta belga sörből. Ezt követően, aki gondolja, felkeresheti a közelben lévő templomot, melyben egy Michelangelo szobor is látható. Visszaúton Brüsszelben megállunk a világkiállításra készült híres Atomiumnál. Antwerpen – Gent – Brügge kirándulás (belépővel): 20 €. Szállás, mint előző nap.
- NAP: DELFT – HÁGA – KEUKENHOF – AMSTERDAM (230 km)
Reggel Hollandiába átérve ismerkedés Delfttel, a porcelánok városával, mely az egyik legszebb és legtipikusabb holland kisváros. A városkát nem csak több száz hídja és csatornái miatt érdemes felkeresni. Folytatjuk utunkat a 10 km-re lévő Hága városába. Hága nem az ország fővárosa, mégis itt ülésezik a parlament. Az okáról beszél idegenvezetőnk. Séta a belvárosban és a parlament környékén. Ezt követően megtekintjük a Nemzetközi Bíróság épületét és a „Béke lángját”. Hágánál van az egyik legszebben kiépített tengerparti szakasza Hollandiának. Természetesen ide is elmegyünk, sőt aki akar, begázolhat az Atlanti-óceán hűs habjai közé is. Délután a Keukenhof virágpark megtekintése szerepel programunkban. Ez egy mesés virágkiállítás, ahol 30 hektáron több millió (!) tulipánban, jácintban, íriszben gyönyörködhetünk. Fantasztikus élmény. Szállás Amsterdamnál. Fakultatív vacsora.
- NAP: AMSTERDAM – BELGIUM (220 km)
Reggel felkeresünk egy virágárverést a főváros mellett. Szemünk láttára érkezik több száz konténernyi virág és cserél gazdát az árverésen. Programunk után bemegyünk Amsterdamba. Elmegyünk egy gyémántcsiszoló üzembe. Ezt követően lesz lehetőségük Rembrandt híres „Éjjeli őrjárat” című festményének megtekintésére a Rijks Múzeumban azoknak, akiket ez érdekel. Kora délutántól városnézés: Rokin, Dam, Hansa-házak, rengeteg hajózható csatorna, több száz híd, a híres Piros lámpás negyed, Begijn-udvar. Fakultatív hajókirándulás is lehetséges a városban. Szabadprogram után egy fapapucsműhelyt és egy sajtüzemet keresünk fel, ahol kedvező vásárlási lehetőségek is lesznek az itt készített termékekből. (Belépés és a bemutatók ingyenesek.) A programok után elhagyjuk Hollandiát. Szállás Belgiumban. Fakultatív vacsora.
- NAP: BRÜSSZEL – TRIER – NÉMETORSZÁG (650 km)
Reggeli után városnézés Brüsszelben. Először busszal járjuk körbe a fő látványosságokat: (lesz kiszállás, fényképezés is) Európai Parlament épülettömbje, királyi palota, bíróság épülete… Ezt követő gyalogos sétánk során látni fogjuk Európa egyik legszebb főterét; a Grand Place-t, a Manneken Pis szobrot, a Szt. Gudule székesegyházat stb. Programunk befejezése után hagyjuk el a fővárost. Németországba érve megállunk az egyik legősibb német városban, Trierben. Nézelődés a csodaszép épületekkel, műemlékkel rendelkező városban. Ezekből több az UNESCO Világörökség listáján is szerepel. Szép színfoltja a kirándulásnak Trier, ez a gyöngyszem. Továbbutazás, szállás. Fakultatív vacsora.
- NAP: NÉMETORSZÁG – AUSZTRIA – BUDAPEST (770 km)
Reggeli után utazás Németországon és Ausztrián keresztül. Hazaérkezés az esti órákban. Budapest után mindenkit a felszállási helyére szállítunk.
Ahogy ígértem az utazás alatt a lehetőségeimhez mérten naponta jelentkeztem a Nagy Jucó blogger instagram és Közel és távol Facebook oldalamon. Mindkét helyen megosztottam fotókat és videókat is, ezeket utólag is megnézheted, ha nincs időd kivárni, hogy elkészüljek a bejegyzésekkel.
Természetesen nem jöttem haza üres kézzel, hoztam pár apró ajándékot is, amit a sorozat végén egy játék keretében kisorsolok majd. Tarts velem továbbra is!
Az úttal kapcsolatos előző bejegyzéseim itt találod
- Tulipánvirágzáskor Hollandiában – mindenre fény derül
- Tulipánvirágzás Hollandiában – kérdezz-felelek
- Holland tulipánvirágzás programja – ez vár rám