Holland tulipánvirágzás programja – ez vár rám

Holnap indulok a Benelux körutazásra. Már nagyon nagy lázban vagyok. Napok óta a könyveket bújom, térképeket nézek és pakolok. Mint mondtam már, ezt az utat bejártam már kétszer, de tudom, hogy rengeteg új élményt és szépséget tartogat most is. És ezt a kijelentést nem csak a holland tulipánvirágzás csodájára értem.

Holland tulipánvirágzás programja

Holland tulipánvirágzás

Eljött végre a nagy nap is, már csak egyet kell aludni, – már ha tudok egy szemernyit is szundikálni – és újra útra kelek a nagy benelux utazásra.

Legelőször 2014-ben jártam ugyanezen az úton, ugyan úgy a Proko Travel utazási irodával. Még az indulás napjára is emlékszem május 1 volt. Igen, 2014. május 1. Pont az a nap, amikor Magyarország 10 másik országgal egyött csatlakozott az akkor 15 tagú Európai Unióhoz. Szoktuk mondani, hogy nem akartuk a véletlenre bízni, mindenképp az euban akartunk lenni.

Természetesen elővadásztam a régi fotóimat is, hogy megnézzem, mit nem szabad az idén sem kihagynom és persze azért is, tudjam mit kell feltétlenül újra vagy most először lencsevégre kapnom. S ha már előkerültek a fotók, a kedvenc fotóimból összeállítottam egy gyors videót.

Holland tulipánvirágzás videó

Kattints a képre  és már indul is a videó!

Az utazás előzményeit itt olvashatod

Folytatás következik!

További olvasnivalók a meglátogatandó helyekről

Köszönöm a megosztásokat!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük