Tornai vár, amiről egy virágot is elneveztek
A Tornai vár 1357-ben, a Diósgyőri várat királyi székhellyé tevő Nagy Lajos király engedélyével épült. Az egykori hatalmas várból mára csak egy romot láthatunk, azt is északi határunktól 4 km-re, Szlovákiában.
Kiss P Dóra alaposan feladta nekünk a leckét, amikor a Hol jártam? játékban csupán ennyit árult a feltett fotó mellé:
„Mészköves lejtőjén jelentős lelőhelyen egy ritka virág, a tornai vértő (rumenica turnianska) terem, amely a világon sehol másutt nem nő. 😂”
A virágról hamar kiderítettem az internet segítségével, hogy az Aggteleki Nemzeti Park területén lehet, de a várra nem volt tippem. Azt a Dóra elárulta, hogy a virág is várról kapta a nevét, ami nem más, mint a Tornai várrom.
Tornai vár
A tornai vár (szlovákul: Turniansky hrad) a magyar határtól 4 km-re, a szlovákiai Torna városa feletti hegyen található. Vélhetően már a tatárjárás előtt állhatott itt egy földvár.
A mai is látható várrom egy középkori kővár maradványa, aminek első írásos említése 1357-ből származik. Az írás szerint a Tekus család – aki már a 13. században a Tornai uradalom egyik nagybirtokosa volt – Tornai ága ekkor kapott engedélyt a vár felépítésére.
A kopár hegyen felépített új vár lett a Tornai család birtokközpontja és lakóhelye. A család 1406-ban fiú utód nélkül kihalt ki, ezután Berencsi István, majd Bebek Imre lett az ura. Miután Bebek Imre 1448-ban a rigómezei csatában elesett, a husziták elfoglalták. 1451-ben Hunyadi Jánosnak sikerült visszafoglalnia. Torna 1476-ban Mátyás királytól mezővárosi rangot kapott.
Az egyre erősödő török veszély miatt a szabálytalan alaprajzú, öregtorony köré épült várat a 16. században bástyákkal erősítettek meg. Ekkor épültek reneszánsz ágyútornyai és rondelláit. A kuruc-labanc harcok egyik fontos helyszíne volt. A kurucok többször is elfoglalták, és innen irányították az elnyomó Habsburgok elleni felkeléseiket.
Császári parancsra 1685-ben lerombolták, a vár azóta romos. 1848-as szabadságharc során még menedékként szolgált, de egy tűzvész végleg lakhatatlanná tette a várat. A II. világháború eseményei aztán végleg megpecsételték a sorsát.
A tornai várhegy élővilága is különleges. A felvezető úton sok ritka növényt csodálhatunk meg, úgy, mint tornai vértő, kövirózsa, peremizs, árvalányhaj, harangvirág.
A vár további romlásának megállítására és helyreállítására 2015-ben megalakult a Castrum Thorna polgári társulás. Az első évben megtisztították a vár belső udvarait a gaztól. Rendszeresek a rendezvények, például Várak éjszakája, Újévi túra, hogy ezzel is támogatókat szerezzenek a restauráláshoz.
Tornai várrom videón
Nagyon köszönjük a fotót Kiss P Dórának!