Tiszakürti Arborétum és a kérészek tánca

A Tiszakürti Arborétum nyár közepén, a tiszavirágzás idején a leglátogatottabb, de a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó gyűjteményes kert minden évszakban tartogat meglepetéseket. A mai arborétum ősparkjának telepítését az 1800-as években kezdték el a Bolza grófok. Az egykori kastélykertet 1962 -ben nyilvánították arborétummá. A 60 hektáros árnyas parkban sétálva több botanikai különlegességet csodálhatunk meg. A 120 fős konferenciaterem előadások, kiállítások, családi és egyéb rendezvények színtere.

Tiszakürti Arborétum története

Hármas-Körös és a Tisza által körülölelt Tiszazugban, az ország egyik legkevésbé ismert tájegységében található Tiszakürt. A tiszakürti arborétum létrejöttét, csakúgy, mint a szarvasi arborétumét, azaz a Pepi-kertét a Bolza családnak köszönhetjük. 60 hektáros területével az egyik legnagyobb magyar arborétumnak számít.

Tiszakürt első említése az 1075-ben keletkezett garam-szentbenedeki apátság adománylevelében, II. András királyunk adományaként szerepel.

Az erdős mocsaras, a Tisza rendszertelen kiöntései miatt szinte hasznosíthatatlan birtokra a Bolzák álmodtak egy kertet. 1879-től Bolza József vette át a birtok kezelését.

1944 októberétől a kastélyt és a kertet a szovjet csapatok főhadiszállásként használták. A kitelepített grófkisasszonyokat az eddig őket szolgálók fogadták be falusi házaikba.

A fenyőfajok jó részét kivágták és tüzelőnek használták fel.

A kastély az orosz katonák kivonulása után egy rövid időre visszakerült a faluban lakó kisasszonyok tulajdonába, 1946 tavaszán azonban a parkkal együtt állami tulajdonba került. Először művelődési ház, majd az éppen megalakult szövetkezet székháza működött benne. 1998-ig fiúnevelőotthonként hasznosították.

Tiszavirágzás a Tiszakürti Arborétumnál

2001. szeptemberében az 1996-ban Országos Védelemre beadott beadványt elfogadták és azóta a 60 hektáros park Országos Természetvédelmi Terület.

Tiszakürti Arborétum látogatása és növényei

Az arborétum főbejáratánál a 2006-ban épült látogatóközpont várja a látogatókat. A vetítőteremben megismerkedhetünk a park történetével és filmen nézhetjük meg az évszakok váltakozását.

Tiszakürti Arborétum épülete

Az 1974-1982 között itt működő fafaragó alkotótábor hagyatékaként jó néhány szép faragvány díszíti a parkot.

A hatalmas területű kert növényállomámya igazán változatos. Mocsárciprus, kínai óriásfenyő, vörösfenyő, hegyi mamutfenyő épp úgy megtalálható itt, mint magnólia, tulipánfa, császárfa, boróka, vörös tölgy vagy tiszafa.

Június közepén vezetett túrák keretében van lehetőség megismerkedni a Hungarikummá nyilvánított tiszavirágzással, azaz kérészek egy napos násztáncával.

További információt a hivatalos oldalon találsz.

A fotók a Tiszakörti Arborétum Facebook oldaláról származnak. Köszönet érte!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

3 × négy =