Tereske látnivalói az Árpád-kori templomon túl

A Nógrád megyében található Tereske legfőbb nevezetessége az Árpád-kori templom, a híres Szent László-legenda falképsorral. Tereskei látnivalói azonban nem merülnek ki a 13. századi emlékekben. Érdemes egy sétát tenni a bájos településen.

Tereske látnivalói - Nagyboldogasszony templom

Tereske látnivalói

Tereske egy kis lélekszámú település, Rétság közelében, Váctól 20 kilométernyire, Balassagyarmat felé, a 22-es főút mentén. Tereske látnivalói a falu kis mérete miatt egymáshoz közel helyezkednek el.

Nagyboldogasszony templom – egyik legszebb Árpád-kori templomunk

Tereske Nagyboldogasszonynak szentelt temploma ez egyik legszebb műemlékünk. Az egyhajós román templom és a hozzátartozó bencés apátság a 11. – 12. században épült. Az északi falán látható Szent László-legenda falképsorának utolsó négy képe a 13. században, a felvonulás és ütközet a 14. század végén készült.

1467-ben még lakták a kolostort, ezután elnéptelenedett. Mátyás király 1490-ben Bajoni Istvánnak adományozta, aki átépíttette a templomot. A 16. században belső bélésfalat emeltek, majd 1720 után barokk átépítés következett.

Tereske látnivalói - Szent László legenda a Nagyboldogasszony templomban

Román kori dongaboltozatos altemplom

A románkori altemplomnak csak egy része van feltárva.

Kálvária és templom környezete

A templom környezetének megszépítésére az egyházközség kivágatta a régi sövényt, és több mint száz tereskei lakos jelképes örökbefogadásával, még Pálos Frigyes atya segítségével 172 gömbtuját telepítettek a területre.

Középkori kolostor maradványai

A templomtól délre a középkori kolostor és torony alapfalai láthatók.

Huszár-kastély

A klasszicista stílusban épült kastélyban jelenleg általános iskola működik. A kastélyt a Huszár család építtette1848-ban. A főépület téglalap alaprajzú, földszintes. Az épület középfolyosós, belső előcsarnokos elrendezésű.

Frideczky (Barcza)-kúria

A kúria a Frideczky családnak épült 18. században, barokk stílusban. A földszintes, téglalap alaprajzú épület kerti homlokzatát, 1830-ban alakították át. Az előcsarnokhoz korábban kocsifelhajtó vezetett, ezt később lépcsőkkel helyettesítették. Két oldalon kőkeretes pinceajtók helyezkednek el a magas lábazatban. A teljes épület alatt boltozott, téglapadozatú pince helyezkedik el. Magán tulajdonban van, nem látogatható.

Szenesvasaló- és darálógyűjtemény

A kiállítás a régi paraszti élet fontos eszközeit mutatja be.

Temetőkert

A kettéosztott, az eredetileg szépen tervezett, fákkal, bokrokkal temetőkertet a templomtól keletre találjuk. Az egyik felében a falusiak, a másikban a birtokos családok temetkeztek.

Méretes fák egész sora látható itt: 150 cm törzskerületű szomorú bükk, két vérbükk, pirosvirágú galagonya, lucfenyő, amári palósfa, aranyvessző, vörösmogyorók.

Tereskei-tó

A település határában található a 2001-ben, mesterségesen létrehozott 6,5 hektár területű horgász-tó. A tó bő halállománya biztos fogást jelent mindenki számára.

Fürödni nem lehet a tóban, de kitűnő helyszín egy hétvégi piknikre, vagy akár egy több napos sátorozásra. Tiszta rendezett, napi, heti, havi és éves jegyek, illetve bérletek és családias környezet várja a kikapcsolódni vágyó családokat.

Tereske rendezvényei

2018 óta minden év augusztusának közepén megrendezik a Nyugat-nógrádi Települések Találkozóját, amelynek központi eseményeit a kastélykertben lévő új szabadtéri színpadon tartják meg.

A templombúcsút az augusztus 15-höz legközelebbi vasárnapon tartják.

Itt élt és a község temetőjében nyugvó Pál István (1919–2015) tisztelői minden évben összegyűlnek, és hangszereik megszólaltatásával emlékeznek a Madách-díjas pásztorra, a Népművészet Mesterére, akit az utolsó magyar dudásként tartanak számon.

Nagyon köszönöm a fotókat Lőrincz Viktor Olivérnek és Ujvári-Kordics Veronikának!

Köszönöm a megosztásokat!

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük