Téli pillanatok a romantikus Egerből – videó

A Bükk lábánál, az Eger patak völgyében fekszik a főként váráról és törökkel vívott ostromáról híres Eger városa. A „barokk és a borok” városa minden évszakban tartogat meglepetést. Tégy egy hangulatos sétát a téli Eger romantikus helyszínein, nézd meg a téli pillanatok a romantikus Egerből című videót!

Téli pillanatok a romantikus Egerből

Eger és vele megegyező nevű patak vélhetően a patak mellett még ma is honos égerfákról kapta a nevét. Püspökségét 1009-ben Szent István alapította. Kővár építésére 1248-ban IV. Béla adott utasítást. 

A középkori Eger a 15. század második felében élte fénykorát. Mátyás király uralkodása idején a város humanista püspökei hatalmas összegeket áldoztak püspöki székhelyük fejlesztésére.

Az 1552-es év hozta el Eger számára a dicsőséget. A várat ideje korán megerősítették, új tornyokat, bástyákat építettek és elkészült a külső várfal is. A törökök 40-50 ezres hadseregével 2.000 várvédő nézett szembe. Dobó István várkapitány és csapata keményen és kitartóan védte a várat. Végül 40 napos ostrom után a török sereg szégyen teljesen eltávozott, miután belátták, hogy nem bírnak az elszánt magyarokkal.

Az Egri várat a török csak 1596-ban tudta elfoglalni, amikor már zsoldosok védték. 

A törökök 1687-es kivonulása után hatalmas építkezések indultak a városban.

Mára az egyik legszebb és legromantikusabb városunk. A törökök egykori itt tartózkodására többek közt a hazai három minarettünk egyike emlékeztet.

Téli pillanatok a romantikus Egerből – videó

 

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük