Tarcal látnivalói a Szent Teréz-kápolnával

Tarcal a Tokaj-Hegyalja egyik legszebb és legősibb, honfoglalás kori települése. Építészeti emlékei jórészt a Rákóczi-családhoz köthetők. A barokk stílusú katolikus Szent Teréz-kápolna a 2015-ös felújítása óta különösen kedvelt úticél. Tarcal látnivalói között szemezgetve nem feledkezzünk meg természeti szépségekről, a tűrkizkék bányatóról sem. Érdemes személyesen megbizonyosodni arról, hogy Tarcal a hegyaljai borvidék legkiválóbb szőlő- és bortermelő helye. 

Tarcal Szent Teréz-kápolna

Tarcal rövid történelme

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tokaji járásában, az Alföld és a Zempléni-hegység találkozásánál találjuk Tarcal települést. A vulkáni és üledékes kőzetekből álló Nagy Kopasz-hegy déli lejtőinek tövében fekszik, ennek köszönhetően itt találjuk a legjobb minőségű hegyaljai szőlőtáblákat.

Az államalapítás óta kisebb megszakításokkal Tarcal királyi birtok volt. Árpád ajándékozta Turzul (Turzol) vezérnek egy lovasversenyen aratott győzelemért. A monda szerint a nevét a vezérről kapta, akinke vélt sírját 1894-ben tárták fel. A leleteket a Nemzeti Múzeum őrzi. 

1096-ban Kálmán király, akit ragadvány nevén Könyves Kálmánként ismerünk, tarcali birtokán tartott zsinaton a futárszolgálatra vonatkozó törvényt hozott. 1110-ben pedig itt tartott országgyűlést, itt hozta meg híres törvényét, mely szerint “boszorkányokról, mivel nincsenek, törvénykezés ne essék”. 

A 14. század végétől Tarcal a tokaji királyi uradalomhoz tartozott. 1551-ben elnyerte a mezőváros címet. Az 1560-as években a török elpusztítja a várost. Feljegyzések szerint 1620-ban a Thurzó család tarcali szőlőjében aszúszemeket (feketeszőlő) szüreteltek.

1701-ben már működött szőlőgazdaság. 1748-ban Grassalkovich Antal a tarcali kincstári szőlőkről előterjesztést készít Mária Terézia részére. Javaslatára két korszerű szőlőtelepet létesítenek a Szarvas dűlőben és a Henye-hegy déli lejtőjén. 1858-ban megérkezik a vasút Tarcalra, majd 1880-ban a szőlőkben filoxéra pusztít

1951-ben megalakult az egykori királyi uradalom szőleit is magában foglaló Kertészeti és Szőlészeti Kutató Intézet kísérleti telepe.

2002-ben Tokaj-Hegyalja 27 települését – köztük Tarcalt – az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, ezzel nyolcra nőtt a magyar világörökségi helyszínek száma.

Tarcal látnivalói

Szőlőbirtokok

Tarcal hangulatos mezővárosi jellegével, gótikus eredetű, ma már barokk római katolikus templomával, a Nagy Kopasz-hegy (512) geológiai képződményeivel, növény- és állatritkaságaival is érdeklődést kelthet. A Disznókő lábánál található az egyik leghíresebb szőlőbirtok. 

Királyudvar, Rákóczi pince

A barokk Rákóczi-ház épületéből, (Könyves Kálmán utca 52) a jelenlegi Tokaji Kereskedőházból nyílik a Rákóczi pince, ahol borkóstolásra is lehetőség nyílik. A királyudvar elnevezés annak köszönhető, hogy a volt Rákóczi birtok a szabadságharc leverése után királyi birtok lett.

Áldó Krisztus szobra

2015-ben az Ó-temető feletti dombon felállították Szabó Sándor, szerencsi szobrász által készített 8,5 méteres Jézus-szobrot, az Áldó Krisztus szobrot, amelyet Petró Attila vállalkozó ajándékozott a falunak.

Áldó Krisztus szobor, Tarcal

A szoborhoz a parkolóból gyalogosan juthatunk fel a gigantikus alkotáshoz, ahonnan a kilátás is fantasztikus.

Sőt még a tokaji Kopasz-hegy oldalába vájt bánya tóhoz is leereszkedhetünk le.

Tarcal vezér szobra

2016-ben Fő utca és a Klapka utca kereszteződésnél avatták fel Tarcal Vezér szobrát, Makoldi Sándor alkotását.

Szent Teréz-kápolna 

A Szent Teréz-kápolna a tarcali Henye-domb (196 méter) tetején magasodik. A kápolnát 1749-50-ben Gróf Grassalkovich Antal építtette Mária Teréziának, hálából adományaiért. A kápolnát Szent Teréz tiszteletére szentelték fel. A hagyományos tarcali szüretkezdő nap október 15-e Teréz napja.

Felújítás előtti állapot.

Felújítás után.

Tarcal Szent Teréz-kápolna

Az épület ovális alaprajzú, gömbsüveg boltozatú, homlokzatán alacsony torony található. A kápolna 2015 második felében teljes körűen felújították.

A bejárat feletti gerendás szerkezetű karzatra kis falépcsőn lehetett feljutni. 

Tarcali Zsinagóga

A tarcali Zsinagóga 1790 és 1810 között épült copf stílusban. A romos épületet felújították, a Tarcali Galériának ad helyet, ahol időszakos kiállításokat tekinthetünk meg.

Tarcali Református templom

A Református templom késő barokk stílusban épült. Mária Terézia csak akkora templomot engedélyezett, amelyben a gyülekezet tagjai állva elférnek.A hívőket négyszög alakba felállították és akkora helyen épült fel, amekkora helyet elfoglaltak.

Római katolikus templom

Gótikus plébániatemploma a 15. században épült. A templom 1562-ben a reformátusok birtokában volt. Az egykori kéttornyú templomnak ma már csak az egyik tornya áll. A protestánsok 1671-ig használták. Miután II. Rákóczi György özvegye Báthory Zsófia katolikus hitre tért, a tarcali templomból is eltávolíttatta a protestánsokat. 1776-ban barokk stílusban átépítették. 1834-ben földrengés miatt megsérült, a sérüléseket 1836-ban és 1856-ban hozták rendbe.

Andrássy László háza

Helyi védelem alatt álló, a XVIII. század második felében az Andrássy család által épített lakóház.

Tv-torony

Tarcalról gyalogoasan vagy autóval is fel lehet jutni a hegyre, a tv-toronyhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik szinte az egész Hegyaljára és az Alföldre is. 

Télen a sípálya használatát felvonó teszi kényelmesebbé. 

Tarcali bányató

A Tarcali bányató bányamunkák után megmaradt gödörből keletkezett. A csapadék és forrásvíz által feltöltött türkizkék színű vizével a tó lenyűgöző látványt nyújt.

Andrássy-kúria

A barokk udvarház a 18. században épült, az Andrássyak tulajdonában a 19. században került, akik klasszicista átalakítást végeztettek. 2008-ban ötcsillagos szálloda nyílt meg az épületben.

Degenfeld Kastélyszálló, Tarcal

A Degenfeld név szorosan összefonódott Tarcal és a tokaji bor történetével. A település elején található az eredetileg 1872-ben épült kúriából kialakított Gróf Degenfeld Kastélyszálló, amely ma a körülötte lévő hatalmas parkkal együtt a család szőlőbitokához tartozott.

Gróf Degenfeld Imre volt az egyik alapítója az 1857-ben létrejött Tokaj-Hegyalja Bormívelő Egyesületnek. A második világháború után a család kénytelen volt elhagyni az országot, de a jelenlegi tuljadonos Degenfeld Mária édesapja, Sándor 1990-es években visszatért, hogy felélessze a családi pincészetet. 

A Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló 2019-ben elnyerte a Magyarország legszebb szőlőbirtoka megtisztelő címet. 

Nagyon köszönjük a fotókat Kiss P Dórának és Egresi Jánosnak!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük