Tapsolj, nyerj és nézz színházat ingyen a Színházi Világnapon

Bár az élő színházi élményt továbbra is nélkülöznünk kell, a Színházi Világnap programjai némileg kárpótolnak. A magyar színházak igen változatos programmal ünneplik 2021. március 27-én este a színház világnapját. Több helyen is elhangzik majd Helen Mirren, Oscar díjas színésznő üzenete, lesz ahol taps buzdítanak, nyeremény játékot indítanak, sőt ingyenes online előadásra invitálnak. Ezekből mutatok néhányat.

Színházi Világnap 2021

Mi az a Színházi Világnap?

1957-ben március 27-én tartották a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitóját. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet javaslatára – 40 ország küldötteinek jóváhagyásával – ezt a napot nyilvánították a színház világnapjának.

A színházak erre a napra különleges programokkal készülnek. A világ valamennyi országában művészek tolmácsolásában elhangzik a jeles napra írt üzenet, amely az együttes kulturális összefogást jelképezi, valamint felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára.

Színházi Világnap 2021

Helen Mirren üzenete

2021. március 27-én Helen Mirren, Oscar díjas színésznő üzenetével ünnepelnek a színházak.

Nehéz idők járnak az előadóművészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett.
Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal.
A jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően.
Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön.
Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani, hamarosan virágba borul, új energiával, közös világunk újfajta megértésével.
Már alig várom ezt a pillanatot!

Tapsot az egészségügyi dolgozóknak

A kaposvári Csiky Gergely Színház kezdeményezésére az idén nem a színészeknek szól majd a taps. Arra kérnek tehát mindenkit, hogy szombaton 19 órakor álljon ki az erkélyére, vagy csak nyissa ki az ablakát, és tapsolja meg szívből azokat, akik a legtöbb áldozatot hozzák most a koronavírus és a járvány elleni védekezésben.

Tapsolja meg az orvosokat, a nővéreket, az asszisztenseket, az egészségügyi dolgozókat, a mentőket, a rendőröket, a katonákat, a bolti dolgozókat, a tanárokat, az önkénteseket, a háttérmunkásokat, mindazokat, akik kulcsszerepet játszanak, és akiknek köszönhetően előbb-utóbb véget érhet a járvány.

A „Köszönjük nektek, veletek vagyunk”kezdeményezéshez több színház is csatlakozott, és kéri közönségét, hogy tapssal mondjanak köszönetet, fejezzék ki hálájukat.

Nyerj belépőjegyet a Városmajori színpadra

„A Városmajori Szabadtéri Színpad a színházi világnap alkalmából egy játékos kvízzel szeretne örömet okozni minden kedves nézőjének. Mennyire ismeri a Városmajori Szabadtéri Színpad 2021-es előadásait, koncertjeit, gyerekprogramjait? Töltse ki a kvízt, és tesztelje tudását idei produkcióink kapcsán!

Nyerjen páros jegyet a nyári programjaink egyikére! A kvízt kitöltők között április 11-én, a költészet napján páros jegyeket sorsolunk a 2021-es produkcióink egyikére. A nyerteseket e-mailben értesítjük.”

A kvízt ide kattintva tudja kitölteni!

Ingyenes online János vitéz előadás az Operett Színházból

Gyönyörű daljátékkal készül a Budapesti Operettszínház az idei Színházi Világnapra, mely második alkalommal járványügyi zárás alatt valósul meg. Az Operettszínház mégis közel hozza nézőihez a színházi élményt ezen a különleges napon: Március 27-én 19:30-tól ingyenes online-előadásként lesz látható a János vitéz. Bozsik Yvette rendezésében egy igazi Petőfi-mesevilág tárul elénk!

Legyen részese Ön is a közös ünneplésnek a színház Youtube-csatornáján, ahol akár üzenhet élő chatben kedvenc művészeinek az előadás közben! 

Gyönyörű daljátékkal készül a Budapesti Operettszínház az idei Színházi Világnapra, mely második alkalommal járványügyi zárás alatt valósul meg. Az Operettszínház mégis közel hozza nézőihez a színházi élményt ezen a különleges napon: Március 27-én 19:30-tól ingyenes online-előadásként lesz látható a János vitéz. Bozsik Yvette rendezésében egy igazi Petőfi-mesevilág tárul elénk!

Legyen részese Ön is a közös ünneplésnek a színház Youtube-csatornáján, ahol akár üzenhet élő chatben kedvenc művészeinek az előadás közben! 

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük