Színes programokkal vár a Szecesszió világnapja
2013 óta június 10-én ünnepeljük a Szecesszió világnapját. Szecesszió világnapi programok 2021-ben is lesznek, ahol a szecessziós állatábrázolás kerül a középpontba. Az Iparművészeti Múzeum 2021. június 12-én, szombaton több rendezvénnyel készül. A programokon ingyenesen lehet részt venni, de regisztrálni kell.
Szecesszió világnapi programok 2021
A Szecessziós világnap ma már a Réseau Art Nouveau Network (RANN) nemzetközi szecessziós szervezet hivatalos programjai közt is szerepel, évről évre egy központi téma mentén csatlakoznak a résztvevő intézmények programjaikkal. 2021-ben a szecessziós állatábrázolás kerül a középpontba.
Az Iparművészeti Múzeum szervezésében belvárosi és épületfelfedező sétákkal, állatkerti és múzeumi programokkal várják az érdeklődőket a 2021. június 12-én, szombaton Budapest több pontján, a Ráth György-villában és a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az állatkerti programokra a belépéshez pedig száz szerencsés jelentkező ingyenes állatkerti jegyet nyerhet, amennyiben kitölti az Art Nouveau 2 program kérdőívét.
A szecesszió világnapja rendezvényeinek idei kiemelt helyszíne a Ráth György-villa, amelynek egész napos eseményén tárlatvezetések, múzeumpedagógiai programok és interaktív workshopok várják az érdeklődőket.
A program idén túlnyúlik a villa keretein, mert a főváros szecessziós építészeti örökségének felfedezése lehetőséget ad városi sétákra is. A Belvárosi vadon a város ismert vagy kevéssé ismert épületein a hazai vadvilág és távoli tájak állatábrázolásainak felfedezésére indul majd.
A Gresham-palota kapuját díszítő pávák és a Postatakarékpénztár homlokzatát díszítő ornamensek feltérképezése kihagyhatatlan szombat délelőtti sétaprogramnak ígérkezik. – olvasható az Iparművészeti Múzeum honlapján.
A programokról további információk és a jelentkezés feltételei a www.imm.hu/wand2021 oldalon olvashatók.
A szecesszió kialakulásáról, formaviláról és néhány jeles képviselőjéről itt olvashatsz.