Gyönyörű Budapest – Színes útifilm Budapestről 1938-ból
Színes útifilm Budapestről 1938-ból. Kicsit meglepően hangzik, ugye? Nekem is elég furcsának tűnt. Először azt hittem ez valami átverés. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, amikor rábukkantam. Aztán saját szememel bizonyosodtam meg róla, hogy ez valóban egy színes film, amit amerikaiak készítettek a gyönyörű és nyugodt Budapestről 1938-ban.
Tudatlanságomnak tudható be a kétkedésem. Úgy rémlett, hogy a színes filmet csak az 1940-es évek közepe táján találták fel. De nem! Színes hatású filmet már 1909-ben is bemutattak és az igazi színes filmek is már 1930-es évek elején megjelentek. Ugyan nem 3D, de még nem is HD minőségű, de egy végig nézést mindenképp megér!
Az amerikaiak által készített útifilm hűen mutatja be a két világháború közötti Budapestet és az itteniek életét. Sok olyan épület is látható benne, ami pár évvel később, a második világháborúban megsemmisült.
Budapest három különálló település egyesülésével, 1873. november 17-én jött létre. Az 54 ezer lakosú Buda, a 200 ezer lakosú Pest, valamint a 16 ezer lakosú Ó-Buda egyesítésének ötletét Széchenyi István vetette fel. Széchenyit kortársa és politikai ellenfele, Kossuth Lajos a legnagyobb magyarnak hívta. Nevéhez nagyon sok építmény és közintézmény kötődik, legismertebb a legendás Lánchíd. A filmben természetesen ez is megjelenik.
Színes útifilm Budapestről 1938-ból – kattints és nézd meg!
A film élvezhető minőségű és magyar felirat is beállítható hozzá.
További budapesti látnivalók
- Nagytétényi kastély: itt forgatták a Bátrak földje című sorozatot
- Léderer-ház, a Bajza utcai szecessziós palota és bérház
- A 125 éves New York kávéház legendái