Szent Miklós Vízi- és Taposómalom – Mohács

Mohács nevét hallva biztos, hogy nem a malom az első, ami az eszünkbe jut. Pedig a mohácsi malom műemlék épületének egyik része igazi unikum. Talán helyesebb lenne rögtön malmokat mondani, ugyanis nem egy malom, hanem rögtön kettő is áll a várostól északra. Ahogy a Szent Miklós Vízi- és Taposómalom név is sejteti, két malmot láthatunk egy területen, egy belépőjegy megváltásával. A patakmalom a Csele-patak vízét használva működik, hagyományos vízimalom. A másik pedig egy működő taposómalom, ami a maga nemében egyedülálló az egész világon. 

Szent Miklós Vízi- és Taposómalom - Mohácsi malom

Mohácsi malom: Szent Miklós Vízi- és Taposómalom

A legdélibb Duna-parti városunk, Mohács rengeteg látnivalót rejt. A busójárás és a sorsfordító csatavesztés városa a világon egyedülállóan egy működő taposómalommal is büszkélkedhet. 

A várostól északra található Csele-patak mentén valaha 24 vízimalom állt. Ezek elpusztultak, a 14. században készült Szent Miklós patakmalom épületét azonban pár évvel ezelőtt felújították, mai napig működőképes, és látogatható.

Szinte hihetetlen, hogy a takaros épület 2007-ben még romokban állt.

 

A Mohácson és térségében fennmaradt egyetlen ipartörténeti műemlék a helyszíne az évente augusztus 20-án rendezett a Magyarok Kenyere búzaösszeöntő eseménynek is.

Mohácsi patakmalom és kiállítása

A Szent Miklós patakmalom különlegessége, hogy zárt kerékházának köszönhetően patakja a házban folyik. A malomépület pincéjében található a vizesház, ahol gyergyószentmiklósi mesterek által készített vízikerék forgatja a Csele-patak vizét.

A mohácsi műemlék vízimalomban ma is kövekkel történik az őrlés. A múzeum rész kipróbálható eszközökön keresztül mutatja be a gabonafeldolgozás fejlődését az őskortól, napjainkig. Van itt az őskort idéző őrlőkő, a középkori technikának megfelelő famozsár, két egyszerű és több „korszerűnek” számító tőkés kézimalom is. 

Itt látható az ország egyik legterjedelmesebb liszteszsák-kiállítása. A gyűjtemény egy része a Mohács környéki sváb családok zsákjaiból áll, másik fele székely, felvidéki, kárpátaljai és baranyai magyar zsák.

Ha ez még nem lenne elég, egy hagyományos papírmalommal és papírmerítő műhellyel is megismerkedhet a látogató.

Egyedülálló taposómalom Mohácson

2016-ban a műemlékegyüttes a világon is egyedülállóan egy taposómalom korhű másolatával bővült. M. Bugarszki Norbert, a Szent Miklós Vízimalom tulajdonosa a malmok működését kutatva talált rá a taposómalomról szóló írásokra. Ekkor jött az ötlet egy működő taposómalom létesítésére.

Négy év előkészítő munka után 2016. május 16-án, Nepomuki Szent Jánosnak, a vízen járók védőszentjének ünnepén avatták fel. 

Szent Miklós Vízi- és Taposómalom - Mohács

A taposómalom legfőbb jellemzője, hogy emberi erővel működik az őrlőszerkezete. Taposómalmokat szerte a világon időszámításunk előtt 300-környékén, azaz 2300 évvel ezelőtt már alkalmaztak. A kimerítő, embert próbáló munka miatt gyakran kínzóeszközként börtönökben használták.

A mohácsi taposómalom gyergyószentmiklósi mesterek közreműködésével készült. A malomkövek és a gerendák szintén Erdélyből származnak.

A malmot a taposókerékben lépkedve lehet működésbe hozni. Amint elindul a taposókerék, az forgásba lendíti a felső malomkövet, a garatból pedig szépen lassan beleszóródik a búza a kövek közé, elkezdődik az őrlés és hullik a liszt a lisztesládába.

Igazán emberpróbáló munka. Természtesen kipróbáltam. Már mozgásba hozni, megindítani sem volt egyszerű. Aztán meg folyamatosan mozgásban tartani. Hát még milyen lehetett órákon keresztül őrölni vele!

Mohácsi malom látogatása

A malom bejelentkezés alapján tekinthető meg. Csoportok részére különleges programok is kérhetők.

Programlehetőségek:

  • a vízimalom működés közbeni megtekintése,
  • őrlés-, malomtörténeti- és zsákkiállítás,
  • kemencés lepénysütés,
  • a taposómalom bemutatása, kipróbálása,
  • a mészégető kemence megtekintése.

Cím: Mohács és Somberek közötti főút

GPS: N 46.040945 E 18.677294

További információ a www.patakmalom.hu oldalon érhető el.

Ha további malmokról olvasgatnál, ajánlom figyelmedbe a dorozsmai szélmalom, a túristvándi vízimalom és a szarvasi szárazmalom történetét bemutató bejegyzéseimet.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük