Szent István-katedrális és a világ legnagyobb orgonája – Passau

Passau óvárosának szívében, a legmagasabb ponton emelkedik a csodálatos és gigantikus méretű Szent István-katedrális. A három hatalmas torony, tetején a zöld hagymakupolákkal a három folyó városának jelképe. 1668-ban épített orgonája, ami a legnagyobb a világon, jelenleg felújítás alatt áll, de ezidő alatt sem kell nélkülözni csodálatos hangjait.

 

Passau - Szent  István-katedrális

Szent István-katedrális

A Passau legmagasabb pontján álló katedrális több mint 600 éves. A 700-as évek elején már állt egy püspöki templom a dómhegyen. Georg von Hohenlohe passaui főpásztor azonban egy nagyobb templomot álmodott helyére, hogy versenyre keljen a magas tornyaival büszkélkedő bécsi Stephansdommal.

Szent István-katedrális 

1407. május 14-én rakták le a Szent István-dóm alapkövét.

Szent István-katedrális 

A név ne tévesszen meg, nem a mi Szent Istvánunkról nevezték el a templomot. Nevét az első vértanuról, Vértanu Szent Istvánról kapta. Vajk néven született országalapító királyunk pedig Passau védőszentje után vette fel a keresztségben az István nevet. S ha már a mi Szent Istvánunk szóba került, ne feledkezzünk meg feleségéről, bajor Gizelláról sem, aki István halála után itt, Passuaban, a 8. században alapított Niederburg kolostorban kapott menedéket és itt is temették el.

A gótikus stílusban megépült templom 1662-ben a városban pusztító tűzvész áldozata lett.

A mai barokk formáját tűzvész után nyerte el Carlo Lurago tervei alapján.

A belső gazdag díszítés olasz mesterek munkája. Giovanni Battista Carloni és tizenhárom munkatársa tizenhét éven át dolgozott a százkét méter hosszú, harminchárom méter széles és harminc méter magas templom díszítésén.

A méreteivel is lenyűgöző templomba belépve magával ragad a látvány: a világ legnagyobb orgonája, a 10 csodálatos oldalkápolna, az aranyozott szószék, falakon látható szebbnél szebb kőfaragások, stukkók és festmények.

A világ legnagyobb orgonája

A világ legnagyobb orgonája 5 különálló orgonából áll, közülük három a 18. század első feléből származik, 233 regisztere, 17974 sípja és 4 harangjátéka van. 2020-ban óriási felújtásba kezdtek, aminek következtében új hangzást is kap az orgona. Az 1980-os felújítás óta a neobarokk hangzásvilágot idézte meg, a most késő romantikára hangolják az orgonát.

Passau

A munkálatok a tervek szerint öt évig zajlanak, a számítások szerint 6,25 millió euróba (közel 2,1 milliárd forint) kerül a restaurálás, amit főleg egyházi adóból, a hívek és a turisták adományaiból finanszíroznak. Azt ígérik, hogy a felújítás idejére sem kell elbúcsúzni az orgonaszótól.

A Szent István-katedrális orgonája

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük