Somogyvámosi pusztatemplom – kora gótikus templomrom

Somogyvámos, az alig több mint 700 lelkes település két látnivalóval is büszkélkedhet. A Krisna-völgy Magyarország, sőt Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közössége. A másik pedig szintén egy igazi ritkaság: a falu határában a kukoricás közepén áll a kora gótikus Somogyvámosi pusztatemplom vagy ha úgy jobban tetszik pusztatorony. 

Somogyvámosi pusztatemplom

Somogyvámos látnivalói

Somogyvámos Külső-Somogy dombos lankái közt, a Balatontól délre a Fonyód és Kaposvár közötti út mentén fekszik.

A község már az avar időkben is lakott volt. Ezt bizonyítja az 1940-es régészeti ásatások során feltárt temető csontokkal, cserépedényekkel és lószerszámokkal. A középkorban a mai Somogyvámos határában egy Csopak nevű falu terült el. (Nem tévesztendő össze a baloton északi részén található, boráról is híres Csopakkal!) Fennmaradt írásos emlék szerint Csopak 1237-ben a pannonhalmi Szent Márton-hegyi apátság birtoka volt, a helyiek lelki gondozását a bencés atyák látták el. A török időkben teljesen elpusztult, a neve is feledésbe merült.

A közelében állt Vámos, ahol most a román stílusú templom romjait találjuk. Vámos a középkorban vámszedőhely volt, innen ered a neve is. Az 1575-ös adólajstromban Vámosfalva néven említik.

Somogyvámos nevezetességei

  • Halastavak,
  • Krisna-völgy
  • Pusztatemplom,
  • Hanzel László tojáspatkoló munkái – előzetes bejelentkezéssel látogatható

Krisna-völgy

Oszágos szintű ismertségre tett szert a Krisna-völgy és az Indiai Kulturális Központ. A Krisna-tudatú Hívők Közössége 1990-es évek elején telepedett meg a faluban. Kezdetben félszáz szerzetes kemény munkával teremtette meg a keleti vallásban gyökerező kultúra és termelési mód alapjait.

A 266 hektáros területén, a hajdani birkalegelő helyén biogazdálkodással zöldségeket, gyümölcsöket és fűszereket termesztenek vegyszermentesen a farm lakói. Kezdettől fogva céljuk az önfenntartás a közös munka, szociális fejlődés és hagyományos technológiák segítségével.

A Krisna-völgyben találjuk a Isodyana Botanikus kertet. Több mint 950 fa és bokor faj található Krisna-völgy botanikus kertjében, mely az oktatás mellett lehetővé teszi a természet közeli élővilág megőrzését és az étkezési terményekre irányuló kutatást is.

Somogyvámosi pusztatemplom vagy pusztatorony

A Pusztatemplom a falu déli szélén található, a régi katonai térképeken Moschee-ruine névvel tüntetik fel. A 13. századi gótikus téglatemplom méltóságteljesen uralja a határt. Történetéről sajnos nem találtam több infromációt.

Nagyon köszönöm a szuper fotókat Kiss P. Dórának és Várkonyi Gertrúdnak!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük