Skanzen az Őrségben – Szalafő-Pityerszer
A nyugati országrész különleges történeti és néprajzi egysége az Őrség. Felfedezésére rengeteg lehetőség kínálkozik, kezdve a Pankasz szoknyás haranglábtól, Őriszentpéter román kori templomán át az Árpád-korból származó Veleméri fénytemplomig. Őseink életébe viszont leginkább a Szalafőn, azon belül is Pityerszeren pillanthatunk be. Sétálj egyet velem, nézd meg, milyen csodálatos a skanzen az Őrségben!
Szalafő és a szerek
Szalafő a tájegység többi településéhez hasonlóan „szeres település”, őrzi a honfoglalás kori településszerkezetet. Az épületeket egymástól távol a dombokra építették, egy-egy ilyen egység a szer, amelyet gazdájukról neveztek el. Szalafő hét halmon épült: Alsószer, Csörgőszer, Felsőszer, Gyöngyösszer, Papszer, Templomszer és Pityerszer. Ezutóbbi házaiból alakították ki az Őrség falumúzeumát, a pityérszeri skanzent.
Szalafő nevét a határában eredő Zala folyóról kapta, melyet a helyiek „Szala” néven említenek.
Skanzen az Őrségben – Őrségi Népi Műemlékegyüttes
A pityerszeri skanzenben (hivatalos nevén Őrségi Népi Műemlékegyüttes) eredeti helyén láthatjuk a népi építészet remekeit. Pityérszer nevét valószínűleg az itthonos pityer nevű madárról kapta. Bár vannak olyan vélekedések is, hogy pacsirtáról.
A Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága 1970-ben Szalafő-Pityerszeren 3 portát vásárolt meg, hogy az őrségi szeres település formát megóvják és bemutathassák az utókornak. A területhez 10 épület, 3926 négyszögöl terület, gyümölcsös és 2 db vízgyűjtő tóka tartozott. A tókát az itatóvíz gyűjtésére és tárolására kiásott gödör. Ha a szükség úgy kívánta, vizét főzésre is felhasználták.
Az épületeket az eredeti kinézetükben helyre állították.
Szoba, konyha és kamra alkotja a boronafalu, zsupfedeles, tornácos, 19. század elejei házat. A lakóház helyiségeinek ajtaja a tornácról nyílik.
A szegényebb családok füstös házban laktak. Ennek egyetlen, nagyméretű, fűthető helyisége volt, itt elfért az egész család. A tüzelőpadkás kemence egyszerre szolgált fűtésre, sütésre és főzésre. A füsttelenítése megoldatlan volt, a tűzhelyből kiömlő füst a lakótérben terjengett és az ajtó felső részén vagy a felette lévő füstnyílásokon, és a deszkás tolóablakokon keresztül távozott a szabadba. Ezek a füstös házak kémény nélküliek voltak. A lakáshoz kamrák, istállók, ólak, pajták és pajták csatlakoztak.
A falumúzeum legérdekesebb része az emeletes kástu vagyis kamra, amely a földszinten éléskamrából és nyitott színből áll. Kástúban tartották a család életbiztonságára szolgáló élelmiszereket és az újratermelést biztosító vetőmagvakat.
A „kerített” ház is a 19. század elején épült. Az U alakú épület kis udvart zár körül, melynek negyedik oldalát korábban kapuval zárták le.
A módosabb családok két tüzelővel, cserépkályhás szobával és tüzelőpadkás kemencével ellátott lakóházakban laktak.
Az istállók és az ólak kivételével minden helyiség földes padozatú volt.
A főútvonal másik oldalán álló, 12. számú lakóházat 1899-ben hozták át a Gyöngyösszerből. Az eredeti helyén is három oldalról kerített, azaz tekerikes füstös-konyhás ház volt. Ennek a háznak napjainkra csak a lakórésze maradt meg, a többit fokozatosan lebontották.
Nyitvatartási és egyéb információkat az Őrségi Népi Műemlékegyüttes holnapján találsz.
