Sitkei kápolna, amelyet egy rockzenész mentett meg

A közel hétszáz lakosú Sitke nevét valószínűleg kevesebben ismernék, ha Balázs Fecó, zeneszerző, a Korál zenekar énekese nem téved arra az 1980-as években és nem érzi úgy, hogy tenni kell valamit a falu romosan is elbűvölő kápolnájának megmentéséért. A művész jótékonysági koncerteket szervezett, amelyek bevételeiből elkezdődhetett a Kálvária-kápolna felújítása. A Sitkei kápolna dombján 1986 óta minden év augusztusában megrendezik az időközben két napossá nőtt Sitkei Rockfesztivált.

Sitkei templom

A Vas megyei település 1946-ban Kissitke és Nagysitke egyesítésével jött létre. Első okleveles említése Sitka néven 1251-ből származik, de régebbi történelmi múltra utalnak a falu határában talált római leletek. A Sitkei család birtoka a 15. században vált ketté. Mindkét falu határában évszázadok óta folytatnak szőlőművelést. A Hercseg-hegyen 1860 óta bányásztak bazaltot, 1870-es években olasz kőfaragókat fogadtak.

Sitke látnivalói, nevezetességei

Bár csak a kálvária-kápolna nevét azonosítjuk Sitkével, más látnivalók is találhatók a településen. A Felsőbüki Nagy-kastély jelenleg szállodaként üzemel. 1730 körül készült barokk stílusban, 1851-ben romantikus stílusban alakították át. Eredetileg erő­dítményszerű épület volt, magas bástyákkal körülvéve, amelyeket a 19. században bontottak le. 1945 után iskola volt. Az előtte álló kőkeresztet Felsőbüki Nagy Franciska állíttatta 1734-ben.

A falu legrégebbi épülete a római katolikus plébániatemplom, amely 1767 és 1774 között barokk stílusban épült. Oltárképét Dorfmeister István festette.

Sitkei templom

Sitkei kápolna: Kálvária-kápolna

A falu belterületi határát övező domboldalon, a Kövesen 1871-ben Felsőbüki (I.) Nagy Sándor és neje, Weidgang Teréz, a kastély akkori tulajdonosai építtették a Kálvária-kápolnát neogótikus stílusban. Felszentelésére egy évvel később, 1872. február 14-én került sor. A magas bástyás és két tornyos kápolna téglából épült, cseréppel fedett. Csonka tornyait homokkőből emelték. Az utolsó tulajdonosa Felsőbüki (II.) Nagy György 1946-ban halt meg, a Kálvária 1946. június 16-án került a plébánia tulajdonába.

Sitkei templom

Csak a nagyobb ünnepeken tartottak itt istentiszteletet, de a falu katolikus lakosságának a nagytemplom fenntartása és időnkénti javítása is gondot okozott. A tornyát villámcsapás érte, a berendezését széthordták, az eredeti falba rejtett tervrajz és a korabeli pénzérmék elkallódtak.

Először Ódor Zoltán sitkei lakosnak jutott eszébe, hogy fel kellene újítani a Kálváriát, de a szükséges 63 000 forintot nem tudta előteremteni. Le is állt az ötlet megvalósításával. Amikor Balázs Fecó és Kovács Ferenc Sitkére tévedt, elhatározták, hogy megmentik a templomot a zene segítségével.

1986-ban kezdődött meg a romos épület felújítása, amikor Balázs Fecó zeneszerző megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet. 1988. augusztus 30-án a Kálvária-kápolnát műemlék jellegű építménnyé nyilvánították az építmény építészeti-történeti, képzőművészeti szempontból jelentős voltára tekintettel. A teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be.

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei templom

Sitkei Rockfesztivál

Sitkei Rockfesztivál az egyik legnagyobb hagyományokkal büszkélkedő hazai rockzenei esemény. A budapesti tabáni koncertek után ez volt az első olyan rockfesztivál, amely alulról építkezve, állami segítség nélkül tudott napjainkban is fennmaradni.

Az első fesztivált 1986-ban rendezték meg. A fesztivál végén mind a négy alapító kiment a színpadra, és megköszönték a részvételt a kb. 800 fős nézőközönségnek.

A sitkai kápolna dombján 1986 óta minden év augusztus utolsó szombatján hatalmas érdeklődés közepette rendezik meg a különleges rockkoncertek sorát felvonultató sitkei rockfesztivált. A nagy érdelődésre tekintettel az évek során a fesztivál két napos eseménnyé nőtte ki magát.

2022-es évet – Covid miatti 2 évnyi kényszerű szünet után – újra kétnapos rendezvénnyel ünnepelte a fesztivál. A 2020 novemberében elhunyt alapító, Balázs Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc díjas zenész tiszteletére készített emléktábla és dombormű ünnepélyes felavatását követően a Korál tribute band koncertje nyitott meg 2022. augusztus 26-án.

További templomok Vas megyében

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük