Simándy József Emlékház, Abaújkér – Aranyospuszta

László Atya kezdeményezésére jött létre a Simándy József Emlékház Abaújkér-Aranyospusztán, hogy méltó emléket állítsanak a Magyar Állami Operaház örökös tagjának, nemzetünk felejthetetlen Bánk bánjának. Az apropót az adta, hogy itt énekelte utoljára a híres „Hazám, hazám…” áriát.

Simándy József Emlékház

„Betértünk az Aranyosba, 90 fős falu, Abaújkérhez tartozik közigazgatásilag, saját templomuk nincs, de szabadtéri imahely rendesen ki van alakítva. Ebben a faluban, a templomban énekelte utoljára Simándy József a „Hazám, hazám” – áriát, amit a múzeum falára dokumentált. A László atya házát gondoltam régen templomnak (kereszt van a tetején), azt fotóztam régebben, de most megkerestük a gondnokot, így tudok belső képeket is küldeni. Az emlékházban Simándy József íróasztala, széke, ágya és a felesége által adományozott emlékek találhatóak.” – Ezekkel a szavakkal és csoádlatos fotókkal ajánlotta figyelmünkbe az emlékházat Kiss P Dóra.

Abaújkér – Aranyospuszta története

Abaújkér község Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gönci járásban található, az Északi-középhegységben, a Cserehát és a Zempléni-hegység között, a Hernád folyó völgyében. A szomszédos települések Abaújszántó, Encs, Gibárt, Abaújalpár, illetve északabbra a gyönyörű váráról ismert Boldogkőváralja.

A terület a honfoglalás idején a Kér törzs szálláshelye volt, innen eredhet a neve. Az 1215-ben kelt írásos emlékben „Quer” néven szerepel, 1252-ben viszont már „Ker”-nek írták.

A török hódoltság idején a falu kihalt. A 18. században két falu, Alsó- és Felsőkér alakult ki, amelyeket a 19. század elején egyesítették. Az Abaújkér nevet 1905-től viseli.

Simándy József Emlékház

Simándy József (1916-1997), Kossuth-díjas magyar operaénekes utolsó nyilvános szereplése Aranyoson, a templomban volt 1994. május 1-én.

A fellépést követően a ház falára írta emléksorait. Ennek emlékére hozták létre László Atya kezdeményezésére a Simándy József Emlékházat, melyet Mádl Ferenc avatott fel.

Simándy József hívő emberként a Gazdagréti Gyülekezet tagja volt, ahol László Atya szolgált. Az Ő javaslatára jött létre a fellépés, készültek az emléksorok és hozták létre az emlékházat az erre a célra felújított és átalakított épületben.

Az emlékházat az operaénekes özvegye, Jutka asszony segítségével rendezték be. A személyes használati tárgyakon, jelmezeken túl régi sikerek plakátjait és számos fotót és festmény is helyet kapott.

Simándy József Emlékház

A bejárat mellett emléktábla tájékoztatja a látogatókat, a tornácon  Simándy József láthatjuk kézírását.

Simándy József Emlékház

Nagyon köszönjük aza jánlást és a fotókat Kiss P Dórának!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük