Weihnachtsmarkt: advent a Schloss Kornberg kastélyban

Az osztrák Schloss Kornberg kastély híres arról, hogy évente többször rendeznek színvonalas programokat. Novemberben és decemberben a Weihnachtsmarkt vásáron több mint 150 kézműves minősített munkái közül válogathatunk. Egresi János mutatja be ezt az adventi vásárt és a kastélyt.

 

Schloss Kornberg kastély

 

“Sok „Karácsonyi vásár”-ban megfordultam már, láttam ezt, azt, de a legteljesebb számunkra (Feleségemmel együtt): Ausztria, Steiermark tartomány, Schloss Kornberg, ahol a vásáron kívül, általában kísérő programok is szoktak lenni, most is van.

A karácsonyi vásár 2018.11.03 – 2018.12.23 között látogatható, minden nap 10 – 18 óra között. Ha megéhezne a vásárló, látogató, akkor a Schlosswirt vendéglő szolgáltatásait veheti igénybe.

Tegyük tisztába ezt a fogalmat:
“Karácsonyi Vásár”? Kinek mit jelent ez?

 

Schloss Kornberg kastély

Számomra valós vásárt jelent, az evés-ivás program számomra “buli”-t jelent inkább, mint vásárt. Voltam Bécs-ben (Wien) is, nagyon látványos a Városháza előtti téren a “buli”, forralt bor, stb. de ez nem vásár, hasonló a véleményem Budapesten, a Vörösmarty téren rendezettről is.

A Schloss Kornbergben lévő rendezvény más, valós vásár. Több mint 150 kézműves termékeit mutatják meg a látogatóknak, ahol vásárolni is lehet, sőt, ezen van a hangsúly. Tapogatható, kézbe vehető és megvásárolható. Itt valóban lehet karácsonyra ajándékot vásárolni, a választék annyira bőséges, hogy ember legyen a talpán, aki tud választani, a rengeteg, csodás, látványos, és mégis elfogadható áron megvásárolható termékek közül.

Maga a várkastély egy különleges hangulatot biztosít a vásárhoz, ott van a vendéglő helyben (étel-ital, még forralt bor is!), a vásárlás ellenértéke bankkártyával is kifizethető, így még Euró-t sem kell vinni.

A várkastélyt a tulajdonos gróf Bardeu család lakja, így a magánterületek nem látogathatók, kivétel, ha a minden héten pénteken 15 órától tartott vezetéses kastélylátogatásra nem jelentkeznek, előzetes regisztrációval. Így invitálják a látogatókat a kastély sétára:

„Tapasztalja meg a zöld szalon hangulatát, csodálja meg a történelmi ősi galériát, és sétáljon át a kastély első emeletén található árkád soron, a múlt faragott fából készült székeivel, titokzatos ládákkal és vadászati trófeákkal. Exkluzív kilátás nyílik a privát szobákra és néhány izgalmas anekdotákra.”

 

Schloss Kornberg kastély

A Schloss Kornberg kastély története

Az azonos nevű (Kornberg) településtől 5 km-re Feldbach irányában a 66-os főút mellett, egy leágazással az erdőben található.

A határvidék Magyarország elleni védelmében a 12. században (1284-ben említik először dokumentumokban) a vár környékére számos alsó-ausztriai telepes telepedett le. Kornberget a (Liechtenstein- i ház) Riegersburg-Wildon lovagok nevében a Kornberg urak építették meg, hogy biztosítsák a Riegersburghoz való tartozást. 1328-tól hűbérbirtoki jogokkal nemes urak és lovagok birtokolták.

 

Schloss Kornberg kastély

 

A Kornberg család 1556-ban kihalt, ezt követően több birtokosa volt.

A Liechtenstein- i ház (Riegersburg) rövid tulajdonjogát követően a birtok 1871-ben Charles Francois Bardeau birtokába került. A francia származású Bardeau, Triesztben gazdag kereskedelmi társaságokban és hajógyárakban gazdagodott meg. 1911-ben a családját Franz Joseph császár emelte grófi rangra. Bardeau a várat kényelmének biztosítására átépítette és restaurálta az eredeti stílusának megtartásával. Kétszintes szárnyai szabálytalan alakú, ötszögletű udvart zárnak körbe. A négy nyolcszögletű saroktorony közül a legnagyobb egyben a kaputorony védőbástyája volt. A kastélyt várfal veszi körül.

 

Schloss Kornberg kastély

 

A gróf Bardeau család a mai napig a várkastély tulajdonosa.

A 17. századból származó várkastély, ma mindenekelőtt kiállítási központjáról híres. Karácsonyi- és kézműves vásárokat tartanak itt rendszeresen. De a Feldbach közelében álló várkastélyban szívesen rendeznek ünnepélyes eseményeket, pl. esküvőket, és időszaki rendezvényeknek, vásároknak is helyet ad, például híres a szőnyeg, továbbá az karácsonyi vására, de a Rittersal-ban hangversenyeket, vacsora esteket is rendeznek. A kastély körül lovakat is tartanak, sőt, lehetőséget adnak saját ló odaszállításával lovaglásra is, a kiépített lovagló pályán, vagy az erdőben.

Az út menti volt gazdasági épületek egyikét kipofozták és kiállítóhelyként nyitották meg 2018 márciusában, ahol „papírból” készült vár és kastély makettekből (3D) állandó kiállítást rendeztek be, ami most a karácsonyi vásár idején is megtekinthető. A kiállítás, azóta a kastély nyitvatartási idejében folyamatosan látogatható.

 

Schloss Kornberg kastély

 

 

Látva már a 2019 évi programot a következő rendezvény: 2019.03.02 – 2019.04.20 között húsvéti vásár lesz. Ezt követően pedig, egészen Őszig a szokásos szőnyeg vásárnak ad majd helyet.

Nagyon köszönöm a fotókat és a leírást Egresi Jánosnak!

  • 39
  •  
  •  
  • 1
  •  
  •  
  • 39
  •  
  •  
  • 1
  •  
  •  

Nézd meg ezeket is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt − tizenöt =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás