Rózsakert a Margitszigeten: illatos emlékezet

A Margitsziget szívében elterülő Rózsakert nem csupán a főváros egyik legszebb zöld oázisa, de Budapest történelmének is szerves része. A rózsák színes kavalkádja mögött lenyűgöző múlt rejtőzik, mely egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza. 2021 augusztusa óta a rózsakerti belső sétány külső ívét emlékkavicsok övezik, melyek a koronavírusban elhunyt honfitársainknak állítanak emléket. Nézd meg videón is, milyen csodálatos a rózsakert a Margitszigeten!

Rózsakert a Margitszigeten

Rózsakert létrejötte a Margitszigeten

A Margitszigeten már a 18. század végén is virítottak rózsák, de a rózsakertek kultusza 19. század elején indult meg. József nádor kezdeményezésére, Tost Károly főkertész irányításával 1810-ben jött létre az első rózsakert a nádori nyaraló közelében.

A kertben már ekkor is rengeteg rózsafajta virágzott, melyek illata és szépsége hamar elvarázsolta a sziget látogatóit.

A sziget fái alatt gyakran pihenő és sok verset papírra vető Arany János jegyzeteiben Rózsás névvel illete a területet az egykori rózsakert helyén.

Arany János szobra ma a tölgyfa csoport alatt megbújva áll, ott ahol a legenda szerint szívesen írogatott.

Arany János szobra a Margitszigeten

Az 1870-es években József főherceg támogatásának köszönhetően Magyar György főkertész a szigeti kertészeti üzem területén európai hírű „rozariumot” létesített. A kertben több ezer rózsatő pompázott, gondosan ápolt virágágyásokban elrendezve. A margitszigeti rózsák hamarosan elismerést vívtak ki maguknak a nemzetközi kertészeti kiállításokon is.

Magyar tulajdonba kerül a sziget

A Margitsziget 1909-ben Habsburg tulajdonból a magyar állam tulajdonába került. A sziget kezelését a Fővárosi Közmunkák Tanácsa végezte, akik 1912-ben a mai virágoskert helyén sugaras irányú utakat és szabályos virágágyakat alakították ki.

A Közmunkatanács pályázatot írt ki a sziget rendezési tervére. Ennek eredményeként az 1920-as években nagyarányú fejlesztési munkák kezdődtek. A kertészeti üzemet felszámolták és az Óbudai Hajógyár-szigetre telepítették.

Rózsakert a Margitszigeten

A rózsakert helyét is megváltoztatták, és a mai virágoskert területén alakították ki. Az új rózsakertben a négyzetes formájú ágyásokba a magas törzsre nevelt példányokkal együtt, a dekoratív nagyvirágú, de a júniusi csúcsvirágzás időszaka után mérsékelten virágzó teahibrid fajtákat ültették.

Rózsakert a Margitszigeten

A kiöregedett állomány miatt 1963-ban újabb átalakításon esett át a kert.

Rózsakert a Margitszigeten

A ma látható rózsakert Nemesné Kucsovszky Annamária terve alapján 1976-1977 között nyerte el formáját. A „mozaikszerűen” elhelyezett hatalmas gyepfelületek, a bazaltkocka szegélyek és a gondosan válogatott rózsafajták igazi ékkövévé tették a Margitsziget ezen részét.

Jelenleg formáját a 2013-as felújítás során nyerte el a Rózsakert. Megújult a növényállomány eltűnt középről a medence, helyét egy nagy ágyás vette át. Felújításra kerültek a padok és a pergolák is.

Rózsakert a Margitszigeten

Az alsó és felső kertből álló rozáriumban több mint 12 000 rózsatő díszíti a virágágyásokat, melyek között hazai és külföldi nemesítések egyaránt megtalálhatóak.

Rózsakert a Margitszigeten

Kavicsok a Covid áldozatainak emlékére

A margitszigeti rózsakert sajátos emlékhellyé változott a Covid járvány után. 2021 nagycsütörtökén civilek kézzel írt emlékkavicsokat helyeztek el minden egyes, koronavírusban elhunyt honfitársunk után a Margitszigeten, a futópálya mellett, a Duna-parton. Mindegyikkavicson két szám található: az egyik egy sorszám, a másik az elhunyt életkora.

A kavicsok időközben az áldozatok szimbólumává váltak, hozzátartozók, gyászolók tették le a sorba mécseseiket, virágaikat, saját kavicsaikat, személyes emlékeiket.

A több mint 50 ezer emlékkavics 2021 augusztusában önkéntesek segítségével és Budapest Főváros engedélyével és támogatásával végleges helyet kapott a rózsakerti belső sétány külső ívénél. 

A Rózsakert igazi oázis a Margitszigeten, ahol kikapcsolódhatunk, feltöltődhetünk. A parkban sétálva átélhetjük a természet szépségét, gyönyörködhetünk a rózsák káprázatos színpompájában, illatában.

Virágos Margitsziget a Rózsakerttel – videó

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük