Rovinj, az Isztria ékköve
Rovinj egy igazi gyöngyszem, sokan ezt tartják az Isztriai-félsziget legszebb városának. Rovinjban minden adott, ami egy tökéletes nyaraláshoz kell. Gyönyörű strandok, hangulatos óváros, mediterrán éttermek, látványos kikötő és sok-sok napsütés várja az ide érkezőket. Az egykori halászfalu óvárosának román-gótikus, reneszánsz, barokk és neoklasszicista épületeinek ablakai, teraszai, kapuzatai és lépcsősorai megőrizték az ódon hangulatot.

Rovinj történelme röviden
Rovinj egy kiálló szirtfokra épült festői szépségű városka az Isztriai-félsziget nyugati részén, Porečtől 15 km-re délkeletre. A város szíve, a Szent Eufémia-templom a 30 méter magas Montén magaslik.
A régészeti leletek tanúsága szerint a mai Rovinj területén már a történelem előtti időben is éltek emberek. A sziget nyugati része a bronzkorban és a vaskorban az i. e. 5. évezred és i. e. 15. század között népesült be.

Az olaszul Rivignónak is nevezett település történelmére rányomja bélyegét a Velencei Köztársaság uralma. Azonban nem csak az itáliai építészet hatott itt. 1379-ben a Velence ellen háborúzó genovaiak rombolták le, máskor délszláv kalózok fosztották ki a várost, ahol sok férfi maga is kalózkodással foglalkozott. De az is megesett, hogy pestisjárvány ellen menekülők szállták meg a várost.

Rovinj látnivalói
Városfal és kapui
Rovinj északi és déli oldalán fennmaradtak a kora középkori és reneszánsz városfalak.

Az egykori hét városkapuból három maradt meg: a Szent Benedek-kapu (ma Vrata na obali), a város címerével díszített Szent Kereszt-kapu (Vrata Sv. Križa), valamint a Fal alatti kapu (Vrata Pod zidom, 1590-es felirattal).
Óváros
Rovinj a dombtetőről messze tekintő Szent Eufémia-templom köré épült. Kacskaringós, macskaköves utcácskái nagyon hangulatosak és romantikusak. Az idilli csendet csak a tenger morajlása és a sirályok vijjogása töri meg.
Velencei stílusú óratorony a 19. századból

Gyermekalakos díszkút
Az Óratoreony előtt áll az 1959-ből származó díszkút.
Városi múzeum
A 17. század végén épített Califfi-palota épületében működik a városi múzeum.
Szent Eufémia-székesegyház
A Szent Eufémia-templom velencei mintára épült 63 méter magas harangtornya az Isztria legmagasabb építménye, ahova a kilátásért is érdemes felmászni. A tetején nem kereszt van, hanem a névadó szent szobra, ami szélkaksként forog, és a helyiek szerint igazi időjós.

A középkori városfal övezte reneszánsz paloták árnyékában bandukolhatunk fel a székesegyházhoz. A népszerű búcsújáró helyet minden év szeptember 16-án hívők tízezrei keresik fel, hogy sorsuk jobbra fordulásáért vagy egészségükért imádkozzanak.


A Boszporusz partján álló Khalkédón – ma Kadıköy néven Isztambul egyik kerülete – ókori szentjének halála számos legendában él. Annyi bizonyos, hogy üldözött keresztényként megkínzása után csodával határos módon felgyógyult. Sőt, miután kemencébe dobták az Úr angyala megvédte a tűztől. Ezt látva hóhérai megtértek. Ennek ellenére Eufémia nem kapott kegyelmet. Vadállatok elé vetették. A rovinji templom freskóján oroszlánok végeznek vele.

Egy legenda szerint, amikor hívei egy viharos éjszakán a szarkofágját el akarták rejteni, a koporsó eltűnt, majd rejtélyes módon Rovinj partjainál jelent meg. Ám sehogy sem tudták a szárazföldre kivontatni. Aztán eyg halászfiúnak álmában megjelent a szent, és elmondta neki, hogy az ő mardaványait rejti a koporsó. Másnap a fiú lement a partra, és két ökörrel gond nélkül felhúzta a hegyre a szarkofágot. Így lett Szent Eufémia Rovinj védőszentje.

A szarkofág a templom altemplomában látható.

Kikötő
A kikötőben mólók, veszteglő halászhajók, vitorlásjachtok, motorcsónakok, bárkák megszámlálhatatlan sora látható. A közelben több éttermet és kávézót találunk.
Zöldség- és halpiac
Ha igazi különlegességeket szeretnénk látni, érdemes meglátogatni a piacot is.
Rubineum
Az 1854-ben épített Rubineum földszintje egykor hal- és húsbolt volt. Az emeleti nagy termet 1865-ben színházzá alakították át.
Balbi-ív (Balbijev luk)
A kőburkolatú barokk kaput 1678-79-ben építették a velenceiek. A kapu íve felett kívülről egy török, belülről egy velencei emberfej látható.

A kaput száz évvel később a Balbi család két címerével díszítették. Közöttük kőtábla található, afölött pedig a velencei szárnyas oroszlán domborműve.

Prétori-palota
Az egykori prétori palota alapjait 1308-ban rakták le, majd többször bővítették és megújították. Földszinti része zárva van, emeletén található a tanácsterem, melynek frekóit 1584-ben festették. A város címere – egy fehér pajzsban elhelyezett vörös kereszt – a 14-15. századból származik.
Szent József-templom
1673-ban emelték a kis templomot.
Sikátorok
A templomot is hangulatos sikátorokon közelíthetjük meg, de érdemes csak úgy, céltalanul is bóklászni a hangulatos városban.


Közben le is pihenhetünk egy frissítőre.

Itt még a kis négylábú kedvencekre is gondoltak.

Mini Horvátország kiállítás
Rovinj és Rovinjsko Selo települések között található a mini Horvátország kiállítás. 5500 nm-en mutatják be Horvátország jellegzetes épületeit, mint Dubrovnik várát, a spliti- trogiri székesegyházat, a zágrábi Szent Márk templomot, a nini Szent Miklós templomot és számos további jellegzetes épületet, világítótornyot.
Programok Rovinj városában
Rovinj már tavasszal – amikor fürdéshez még hideg a tenger – vonza a turistákat. Május elején az egykori halászfalu emlékezve ekkor tartják a Rovinj-Pesaro regattát. Kifutnak a vízre a batanák, a hagyományos helyi halászhajók, hogy vitorláikkal színesre fessék a tengert. A parton isztriai finomságok, a tenger gyümölcsei várják az érdeklődőket.
Május végén aztán rgy hétre újra vitorlás hajók árasztják el Rovinj tengerparti szakaszát. Ekor a profik mérik össze tudásukat RC 44-es hajóikkal a világ egyik leglátványosabb vitorlásversenyén.