Remetekert a Zalai Parkerdőben

Zalai Parkerdő egyik különlegesen szép természeti adotságú területe a Remetekert. A vallási, történelmi és turisztikai értékkel egyaránt rendelkező helyet több kis zalai település lakói is magukénak érzik. Búcsújáróhelyként is egyre népszerűbb, különösen az augusztus 15-e utáni első vasárnapon, a Nagyboldogasszony-napi búcsú alkalmával látogatják sokan.

Remetekert

Remetekert a Zalai Parkerdőben

Többször invitáltalak már a Göcseji táj, a Zalai Parkerdő csodáinak felfedezésére. Többek között invitáltalak már a Budafai arborétumba és az Azáleás-völgybe.

Most a Nagykapornak határában húzódó Remetekertbe hívlak. Összesen hét kis zalai település található a kert szomszédjában. Öt kilométeren belül: Nagykapornak, Misefa, Padár, Tilaj, Szentpéterúr, Nemesrádó és Orbányosfa is.

A Remetekert a Zalai Parkerdő kezelésében van, de a kerten keresztül vezet a Balatonfelvidéki Nemzeti Park is, amelynek Ciklámen tanösvénye. A tanösvény állomásain megismerhetjük az erdőrezervátumot, a szálaló és a vágásos erdőgazdálkodást is.

A török időkben Nagykapornakról az erdőbe menekültek az emberek, és ott kezdtek el gazdálkodni. Az 1600-as évek közepén jezsuiták telepedtek le a környéken, akik a mezőgazdaság, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás területén is mintaként szolgáltak.

A Remetekert legismertebb területe a Mária-forrás mellé épített kiskápolna és a Makovecz Imre nevéhez köthető harangláb. A Kossuth-díjas építész apai nagyszülei Nagykapornakon élték le életüket, a magyar organikus építészet megteremtője gyermekkorának nyarait náluk töltötte, így szívén viselte a környék sorsát.

Amikor az eredeti harangot nyolcvan év után 2004-ben ellopták, Makovecz Imre új haranglábat tervezett megtervezte az új haranglábat. Arra kérte a helyieket, hogy csináltassák meg a haranglábat, a harangot pedig Ő megszerzi. Az új harangot 2005-ben szentelte fel Márfi Gyula, veszprémi érsek.

A kertben néhány faragott szobrot is találunk. A Vértanuk keresztje mellett többek között II. János Pál, Szent József és Szent Pál alakját fedezhetjük fel, a kápolnát és a környékét pedig egy erdész és egy remete őrzi.

A kisképolnát búcsújáróhelyként, felszentelt zarándokhelyként is számon tartják. Különösen sokan látogatják az augusztus 15-e utáni első vasárnapon, a Nagyboldogasszony-napi búcsú alkalmával.

Pihenő- és szalonnasütőhely is rendelkezés áll, hogy feledhetetlen legyen az itt töltött szabadidő.

A Remetekertről további információkat a Zalaerdő hivatalos oldalán találsz, ahonnan a fotók is származnak.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük