Pont du Gard – ókori vízvezeték a Dél-Franciaországban
A Pont du Gard háromszintes római kori vízvezeték Franciaország déli részén. Az ókori császárság korai időszakának egyik legjelentősebb építményét valószínűleg Agrippa kezdeményezésére kezdték építeni Kr. e. 20 körül. Jelentőségét mutatja, hogy 1985 óta az UNESCO világörökség része. Egyike az öt leglátogatottabb francia látványosságnak, 2001-ben 1,4 millióan tekintették meg.
Pont du Gard – ókori vízvezeték a Dél-Franciaországban
A Pont du Gard név magyar fordításban a Gard folyó hídját jelenti. A Gard folyó, amely a megyének is nevet adott, ma a Gordon nevet viseli. A folyó a híd környékén is többféle pihenési és sport lehetőséget kínál.
A Pont du Gard feltehetően Kr. e. 20 körül épült Augustus vejének, Marcus Vipsanius Agrippának a kezdeményezésére épült egy 50 km-es vízvezeték részeként. A vízvezeték az Uzès melletti forrásokból Nemausus római városba (ma Nîmes) szállította a vizet 34 cm/km átlagos lejtéssel. A teljes szintkülönbség 17 méter, átbocsátó képessége 20 000 köbméter volt naponta. Remoulins városához közel a vízvezetéknek át kellett haladni a Gardon mély völgye fölött, ami megkövetelte a különleges híd felépítését.
A háromszintű „híd” adatai, méretei:
- magassága: 49 méter,
- alsó szinten út vezet át: 6 ív, 142 méter hosszú, 6 méter széles, 22 méter magas,
- középső szint: 11 ív, 242 méter hosszú, 4 méter széles, 20 méter magas,
- felső szint: 35 ív, 275 méter hosszú, 3 méter széles, 7 méter magas,
- a legfelső szint tetején lévő vízvezeték 1,8 méter magas, 1,2 méter széles, 0,4% lejtésű.
A híd építéséhez egyáltalán nem használtak kötőanyagot. A hatalmas, helyenként 6 tonnás köveket kampók fogják össze. Az építőanyagokat csigás emelőkkel vitték fel. Az építkezés három évig tartott, és 800-1000 ember dolgozott rajta.
A 4. századtól a karbantartást elhanyagolták, így a vezeték kétharmada eltömítődött. A 9. században már használhatatlan volt. Bár a környékbeliek saját céljaikra kezdték használni a köveket, a Pont du Gard nagyobb része érintetlen maradt.
A középkortól a 18. századig a vízvezetéket hídként használták. A középső szint pilléreinek szélességét csökkentették, hogy a gyalogosforgalomnak helye legyen, de ez veszélyztette a szerkezet stabilitását. 1702-ben ezért helyreállították a pillérek eredeti szélességét. 1743-ban egy új híd épült az alsó szint ívei mellett, így a forgalom erre az új hídra terelődött. A vízvezeték kiemelt látványosságnak számított, így azt a 18. században helyreállították, majd III. Napóleon idején ismét kijavították.
1985-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánították.
A francia kormány és a helyi önkormányzatok az UNESCO és az EU támogatásával nagyméretű felújításba kezdtek, amely 2000-ben fejeződött be. A vízvezeték körüli területet átállították gyalogos forgalomra, és turisztikai létesítményeket, többek között egy múzeumot is építettek.
A parkolótól és múzeum épülettől elég hosszú utat kell megtenni a hídig, de szép platánok és több száz éves olajfák árnyékában ez nem is tűnik olyan hosszúnak.
