Oszlopos Szent Simeon szentélye Szíriában
Szinte nincs olyan hely a világban, ahol jártam már egyszer és ne kívánkoznék vissza újra. Persze tudom, hogy nagyon sok szép helyet fel kellene még fedeznem, de akkor is. Valahogy vonzanak a régi emlékek. Ha a realitások talaján maradok, be kell látnom, hogy csak igen kevés helyre fogok újra visszamenni. Szinte biztosra veszem, hogy Szíriába már nem jutok el többet. Pedig Oszlopos Szent Simeon szentélye is egy különleges atmoszférájú helyen fekszik.
Oszlopos Szent Simeon szentélye
A szíriai utazásomon sok kultikus helyet látogattam meg, ezek egy részét a jelenlegi formájában már soha nem fogjuk látni. Van, amit elárasztottak, mint Hasankeyf városát vagy lebombázták, a tönkretették, mint Aleppot vagy Palmürát.
Bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogy Oszlopos Szent Simeon szentélye áll-e még. Csak remélni tudom, igen. A különös atmoszférájú helynek állnia kell. Engem nagyon megfogott a semmi közepén álló romtemplom, az egykori 20 méteres oszlop, amelyen Szent Simeon évszázadokkal ezelőtt állva imádkozott. A kövek szinte beszélni tudtak és valami különös, semmihez sem hasonlítható energiát sugároztak.
A hegy tetején csak a romok találhatók, lakóépületek csak úgy, mint régen, manapság sincsenek a környéken. A hegyről lenézve csak a végtelen, kies táj látható.
Szent Simeon az V. században egy szegény családba született Szíriában. Szülei nem tartották fontosnak neveltetését, gyermekként kedvenc időtöltése a juhok legeltetése volt. A templomban egyszer meghallotta az Úr hívó szavát, kolostorba vonult és ott készült a későbbi remete létre.
Simeon hamar hírhedtté vált önsanyargató tetteivel. Egy esetben például egy kötelet olyan szorosan tekert a meztelen derekára, hogy az mélyen bevágódott a húsába. A vér átütött a ruháján, így a tette a társai előtt is ismertté vált. Az egyház sohasem nézte jó szemmel a megszállottságát, ezután az eset után elbocsátották a kolostorból.
Nagyböjt közeledtével bezárkózott egy csöpp kunyhóba és 40 napos böjtbe kezdett. Egy szerzetes, aki le akarta beszélni a tervéről kenyeret és vizet készített be neki. A 40 nap elteltével azonban mindkettőt érintetlenül találták. A remete pedig a kunyhója padlóján feküdt ájultan. Attól kezdve haláláig megtartotta a húsvét előtti 40 napos böjtöt.
Három évet élt a kunyhójában, közben egyre több tanítvány gyűlt köréje. Ő azonban magányra vágyott, ezért felment a közeli hegyre. Először egy kőhöz láncolta magát és fedél nélkül vezekelt. Később újabb és újabb próbák elé állította önmagát.
Kezdetben egy három méteres oszlopra állt, amit egyre magasabbra cserélt. Az oszlop végső magassága 20 méter volt. Itt gyötörte magát Isten és a maga dicsőségére. Az oszlop tetejére kőlapot tett, korláttal vette körül, a csupán kb. 2 négyzetméternyi helyen élt majdnem 40 évig. Az oszlopnak támasztott létrán juttatták fel neki az élelmet a tanítványok.
Mindenki másnál bűnösebbnek tartotta magát. Az emberek ezrével érkeztek hozzá, hogy lássák, hallják, kikérjék a tanácsát, megvallják a bűneiket, bűneikre gyógyírt találjanak. Betegséget, éhséget és szomjúságot, a nap hevét és a fagyot, esőt, szelet és zivatart, a kíváncsiskodók és segítséget keresők ezreinek tolongását zokszó nélkül, békésen viselte el napról napra, évről évre.
Közel 70 éves volt, amikor imádsága közepette a halál meg nem váltotta kínjaitól. Tetteinek és szenvedéseinek helyén csakhamar zarándokhely létesült, amelynek romjai még ma is láthatók.
