Morvaország gyöngyszeme, Znojmo látnivalói

Tíz kilométerre az osztrák-cseh határtól, a Dyje (Thaya) folyó partján terül el Znojmo, Morvaország egyik legszebb és legjelentősebb városa. A város fölé magasodó sziklára épült znojmói vár egy részében ma sörgyár működik. Znojmo látnivalói közül kiemelkedik a 11. századi rotunda, amiben Csehország legkorábbi freskói láthatók. Hangulatos utcái, sörözői és éttermei igazi kikapcsolódást ígérnek.

Znojmo vára Csehországban

Arnhoffer Klára gyönyörű fotókat töltött fel a Közel és távol Facebook csoportunkba Morvaország legjelentősebb városáról, Znojmóról. Tavaly nyáron jártak a Dyje folyó mellé épült városban, amikor egy saját szervezésű párnapos utazáson több cseh várat is meglátogattak. A várak elhelyezkedéséről sikerült egy fotót is készíteni.

Csehország várainak térképe

Znojmo rövid történelme és magyar vonatkozásai

Znojmo első írásos említése 1226-ból való, ekkor adott I. Ottokár királyi kiváltságot a városnak. Az 1278-as I. Habsburg Rudolf német és IV. László magyar király ellenében vívott második morvamezei csatában elesett II. Ottokár holttestét Znojmóban balzsamozták be, és a minorita kolostorban tették 30 hétig közszemlére, majd a Szent Miklós templom elődjének kriptájában eltemették. Csak 1297-ben vitték Prágába, a Szent Vitus székesegyházba a holttestet.

A 14. század vége a rablólovagok kora volt. A két leghíresebb: Lamberg János (Sokol, vagyis sólyom) és Kunstatt Henrik (a „Sovány Ördög”). Amikor 1404-ben Luxemburgi Zsigmond, német-római császár és magyar király és IV. Albert osztrák herceg megpróbálta kifüstölni a Sokolt Znojmóból, a leleményes lovag biológiai fegyvert vetett be az ostromlók ellen: rozoga hordókat töltetett meg fekáliával, amit aztán a támadók közé gurítottak. Mindkét uralkodó elkapta a vérhast, Albert bele is halt, Zsigmond viszont akkor még meggyógyult.

Luxemburgi Zsigmond 1437-ben Znojmo ostroma után halt meg. Holttestét a Szent Miklós templomban ravatalozták fel.

1468-ban Znojmo alatt csaptak össze Podjebrád György cseh király és Mátyás magyar király csapatai. Innentől kezdve 1490-ig, Mátyás haláláig egész Morvaországgal együtt Znojmo is magyar kézen volt.

A harmincéves háború végén elfoglalták a svédek, 1683-ban pedig a Bécset felmenteni igyekvő Sobieski János lengyel király csapatai Znojmónál keltek át a Dyjén.

1742-ben Nagy Frigyes poroszai, 1805-ben pedig Napóleon franciái szállták meg. 1809. július 11-én Károly főherceg utóhadai itt ütköztek meg Marmont és Masséna francia csapataival (znaimi csata), amit a znaimi fegyverszünet (július 12.) és október 14-én a bécsi béke követett.

A 18-19. században a Bécs-Brünn-Prága út Znojmót is érintette, majd a vasút 1870-es megérkezése is gyorsította a város fejlődését.

Znojmo látnivalói, nevezetességei

  • IV. Károly császár által 1348-ban építtetett gótikus plébániatemplom, a Szent Miklós templom,
Szent Miklós és Szent Vencel templom Znoimóban
  • kilenc csúcsú, 15. századi toronnyal ellátott városháza,
  • a morva őrgrófok egykori vára (egy időben kaszárnyaként használták, ma egy része a Hostan sörgyárnak ad helyet, a másik része barokk kastély,
  • 11. századi rotunda a várban, Csehország legkorábbi freskói láthatók itt,
Znojmo látképe
  • Kétszintes Szent Vencel-kápolna,
  • Főtér
Znojmo főtere
  • 14-15. századi katakombák a város alatt 27 km hosszan,
  • Loukai premontrei kolostor (Klosterbruck) a városon kívül,
  • Minorita kolostor egykori épülete, ma a Dél-morvaországi Múzeum kiállításait láthatjuk benne,
  • Hradiště (Pöltenberg): a Nagymorva Birodalom egyik 9-10. századi központja volt itt.

Nagyon köszönjük a szuper fotókat Arnhoffer Klárának!

Látnivalók a közelben

Csehország egyik legromantikusabb kastélya a Brno közelében található Lednice-kastély. Az eredileg 13. századi gótikus várat a 15. században építették át reneszánsz kastéllyá. A gyönyörű parkkal körülvett lenyűgöző kastély az UNESCO világörökséggé nyilvánított Lednice–valticei kultúrtáj része.

A Lednice-kastély parkja a világörökséggé nyilvánított csehországi Lednice–valticei kultúrtáj egyik felfedezésre érdemes látnivalója. A szépen felújított Lednice-kastély romantikus épületét körülölelő csodálatos park fákkal, cserjékkel és színes egynyári virágokkal hívogat kellemes kikapcsolódásra.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük