Móricz-ház szecessziós épülete Szegeden

A műemléki védelem alatt álló Móricz-ház az egyik legszebb  szecessziós épület Szegeden. Az 1910-ben épült lakóház építésének 100. évfordulójára felújításra került, így most régi fényében ragyog a Szent István téren, a szintén szecessziós Víztorony szomszédságában.  

Móricz-ház szecessziós épülete Szegeden

Móricz-ház szecessziós épülete Szegeden

A négyemeletes lakóházat Móricz József szegedi postai tisztviselő megbízása alapján Raichle Jenő Ferenc építette 1910 és 1912 között. Raichle Jenő Ferenc nevével már többször is találkozhattál itt a Közel és távol blogon, hisz nevéhez fűződik a szintén szecessziós stílusú Raichle-palota és a Gróf-palota építése.

A ház a korabeli nagypolgárság igényei szerint épült. Kívül kerámiadíszítéssel, belső közös tereit szecessziós falfestményekkel dekorálták. A nagyméretű polgári lakások mellett apróbb cselédszobák is kialakítottak. A világíthoz gázt használtak, a fűtését cserépkályhákkal oldották meg. A modernitás jegyében helyet hagytak egy személyfelvonó számára is, ez azonban csak évtizedekkel később készült el.

A II. világháború után államosították, a nagypolgári lakásokat kisebb területű bérlakásokká alakította át. Az épületen gyorsjavítással tűntették el a háború nyomait. Az újravakolással az épület külső díszeit vakolattal elfedték. Később lemeszelték az épület belső festményeit és leszerelték a kovácsoltvas korlátokat is.

Az 1990-es évekre az épület állaga és külső megjelenése is igen leromlott. 2007-ben a város 126 millió forintért eladta az épületet egy vállalkozásnak, amely teljes körű renoválást hajtott végre.

Ekkor nyerte el mai, az eredetit megközelítő szecessziós jellegét. 

 

Felújított Móricz-ház videó

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük