Monet kertje és háza Normandiában, Givernyben
Az impresszionizmus atyja, Claude Monet a franciországi Givernyben élte utolsó éveit. Az általa kialakított csodálatos normandiai kertben a festő saját maga volt a főkertész. Monet kertje sokak szerint máig Franciaország és Európa egyik legburjánzóbb és legszebb kertje. Az általa telepített és gondozott tavirózsák, vízililiomok és tündérrózsák több mint 250 festményéhez adtak az ihletet. Claude Monet bűbájos házában kialakított múzeum és kertje március végétől október végéig látogatható, évente több mint félmillióan keresik fel.
Monet háza és kertje Normandiában
Monet házának története
Claude Monet (1840-1926) 1883-ban, 43 évesen – az első felesége elvesztése után – két fiával, élettársával, Alice-al és annak 6 gyerekével költözött a Párizstól egy órás autóútra található Givernybe. A La Maison Blue néven is ismert kúriaszerű családi házat a vonatablakból kitekintve pillantotta meg. A házat egyhektáros, gyümölcsfákkal, veteményessel teleültetett parasztkert vette körül. A kertet saját elképzelése, tervei alapján pár év alatt pompás díszkertté alakította át.
A festő 1926-os halálakor a koporsóját a kertészek vitték vállukon a helyi temetőbe. Monet halála után Blanche, az egyik fogadott gyermeke – aki nem mellesleg a festő idősebb fiának az özvegye volt -, gondozta tovább a kertet 1944-ben bekövetkezett haláláig. A második világháborúban a területet bombatámadás érte, jelentős kár keletkezett.
1966-ban a festő kisebbik fia, Michel a Francia Művészeti Akadémiának adományozta a romos épületet és az elburjánzott kertet. Alapítványt hoztak létre az épület és a kert felújítására, majd 1980-ban megnyitottak a látogatók részére.
Monet házának látnivalói
Maga a ház sem unalmas. Tele van színekkel, festményekkel és eredeti berendezési tárgyakkal. A ház vakolata rózsaszín, a nyílászárók zöldek. Kék az olvasóterem, napsárga az étkező, ami eredeti, a maga idejében nagyon modernnek számító, de felújított bútorokkal van berendezve.
A földszinten, az „olvasószobával” kezdődik a látogatás, amelyet „kis kék nappalinak” neveznek.
Az éléskamrában teát, olívaolajat, fűszereket és tojásokat tároltak a faliszekrényekben.
Megcsodálhatjuk a művész stúdióját, ahol 1899-ig dolgozott, ez később hangulatos nappali lett.
Láthatjuk az eredeti stílusban megőrzött hálószobát, ahol több művészeti alkotás található, köztük barátainak: Cézanne, Renoir, Signac vagy Caillebotte festményeinek reprodukciói.
Láthatjuk az öltözőket, Alice hálószobáját és egy apró varrószobát.
Az emelet utolsó szobája, Blanche Hoschedé-Monet hálószobája.
A látogatás a földszinten folytatódik az ebédlővel és a konyhával. A sárgára festett bútorokat akkoriban nagyon modernnek tartották. Az üvegszekrényekben a kék cserépedények, valamint a sárga és a kék készlet látható, amelyet Monet különleges alkalmakra rendelt.
A kék Rouen-csempével ellátott konyhában a lenyűgöző tűzhelyen úgy sorakoznak a réz edények, mintha a tulajdonosok visszatérésére várna.
A látogatás végén kihagyhatatlan a Monet utolsó dolgozó műhelye, ahol ma csodálatos ajándéktárgyakat vásárolhatunk.
Monet házában és kertjében forgatták Woody Allen ‘Éjfélkor Párizsban’ című filmjét.
Monet háza videón
Monet kertje Givernyben
Franciaország és Európa egyik legburjánzóbb és mai napig legszebb kertjének Monet egykori kertjét tartják.
Szenvedélyes kertészként a festő saját maga tervezte és alakította ki a kertet. Maga választotta ki a növényeket, törekedve arra, hogy minden évszakban színes színfoltok ékesítsék a kertet. Nem csak a természet szépségének megmutatása volt a célja, olyan környezet kialakítására törekedett, ami témája lehet festményeinek.
A birtokon egy japánkertet is kialakított, tóval híddal és sok tavirózsával.
Élete utolsó 30 évében a kert szépségeit örökítette meg festményein, itt festette a vízi növényekről szóló sorozatait. A tó felett átívelő gyaloghíd is egy tucat festményének fő motívuma. A kertben minden adott volt a fény és árnyék hatásainak vizsgálatára, az impresszionista stílus (szabadtéren rögzített fényhatások, tört színek, gyors ecsetvonások) alkalmazására.
Élete utolsó 10 évében szürkehályoggal küzdött, de ez nem akadályozta újabb remekművek megalkotásában. Miután 1923-ban a jobb szemét megműtötték, erősebben érzékelte az ibolyántúli fényt, ezért katpat a késői festményei kékesebb árnyalatot.
Az elbűvölő kert több mint 250 remekműhöz szolgáltatott témát.
A kert ma is minden évszakban burjánzik, színekben gazdag, nem csoda, hogy tavasztól őszig kedvelt kiránduló hely.
Monet kertje videón
Nyitvatartási és egyéb információk a hivatalos oldalon érhetők el.