Mezquita, a Córdobai Nagymecset, azaz Córdobai mecset-katedrális

Az UNESCO világörökségi listáját is kiérdemelt Córdoba történelmi központjában, szűk, kanyargós utcácskák között áll az arab típusú dzsámik leghíresebb példája a Mezquita. A córdobai nagymecset egykor Európa legnagyobb mecsetje volt, a keresztény időkben pedig a mecset közepére katedrálist építettek. Ennek köszönhető mai hivatalos neve: Córdobai mecset-katedrális. 

Mezquita, a Córdobai nagymecset, azaz a Córdobai mecset-katedrális

Mezquita, a Córdobai nagymecset, azaz a Córdobai mecset-katedrális

A világ összes városa közül a Spanyolország déli részén, Andaluziában található Córdoba büszkélkedhet az egyik legszebb történelmi örökséggel. Amikor Kr. e. 206-ban a rómaiak elfoglalták, virágzó kartháói település volt. Az általuk épített templomot később egy keresztény vizigót templom váltotta fel. 711-ben, amikor a mórok elfoglalták Andalúziát, a vizigót építményt két részre osztották, és mind a muszlimok, mind a keresztények istentiszteleti helyként használták.

756-ban Damaszkusz kalifája Córdobában állította fel udvarát, és ezzel megalapozta a város történelmének kiemelkedő időszakát. Az uralkodó parancsára a lerombolt keresztény templom helyén 784-ben kezdték el felépíteni a nagymecsetet, részben a régi templom kövit felhasználva. Az építkezés több mint két évszázadon át tartott.

987-es befejezésekor a Kába mecset után a második legnagyobb volt az iszlám világban. Santiago de Compostela katedrálisának harangjait is Córdobába szállíttatták, hogy anyagukból a mecset lámpásai elkészülhessenek.

A 10. századra Córdoba a világ egyik legnagyobb települése lett. Palotái, középületei, mecsetei Konstantinápoly (ma Isztambul), Damaszkus vagy Bagdad pompájával vetekedtek. 

1236-ban III. Ferdinánd kasztíliai és leóni király bevette a várost. Ekkor a mecsetet katedrálissá alakították át. A reneszánsz templom tehát az egykor az iszlám királyság legfontosabb mecsetének közepén foglal helyet. A mecset lámpásait visszaszállíttatta Santiago de Compostelába, ahol beolvasztva ismét harangokká alakították őket.

A későbbi keresztény uralkodók átalakították és kiegészítették az épületet, de soha nem rombolták le. A XIII. század közepén X. Alfonz építette meg a Királyi Kápolnát, a XVI. században peidg V. Károly a nagy reneszánsz hajóval egészítette ki.

Córdobai mecset-katedrális belsőtere

A mecset kettéosztott téglalap alaprajzú, számos kapuja van, de nincs főbejárata. Az egyiknél találjuk a nyitott udvart a vízmedencékkel, ahol a rituális tisztálkodást végezték.

A hatalmas főcsarnok a mór időkből származik. Több mint 800, különböző helyről begyűjtött oszlopa van, szép számmal akad köztük antik oszlop is.

Mezquita, a Córdobai nagymecset, azaz a Córdobai mecset-katedrális

Az utólag beleépített gótikus katedrális helyén is ilyen oszlopok álltak eredetileg.

Mezquita, a Córdobai nagymecset, azaz a Córdobai mecset-katedrális

Córdobában járva érdemes megcsodálni a pátiókat, a virágos udvarokat.

A córdobai pátiók, azaz virágos udvarok a legszebbek és leghíresebb Spanyolországban. A minden év májusában megrendezésre kerülő Patio Fesztiválon több ház nyitja megkapuit, hogy megmutassa a rejtett kincseit, a virágokkal teli mesevilágot.

Ha május és Córdoda, akkor Fiesta de los Patios, azaz Patio Fesztivál. Minden év májusának első két hetében számos háztulajdonos megnyitja udvarának kapuit, hogy betekintést engedjen csodálatos mesevilágába. A fesztivál ideje alatt páratlan szépségű, virágokkal, szökőkutakkal és egyéb kiegészítőkkel teli udvarok várják a látogatókat.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük